Kajak-kenu válogató – Kozák és Balla mindent vitt

A kajakozó Kozák Danuta és a kenus Balla Virág a korábbi napok egyesbeli sikerei után vasárnap párosban is nyert Szolnokon, a kajak-kenusok második világbajnoki válogatóján, amelynek zárónapján 13 döntőt rendeztek.

    Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák pénteken 500, szombaton pedig 200 egyesben győzött, ezúttal pedig azzal a Kárász Annával alkotott duót 500 méter párosban, aki második lett mögötte fél kilométeren. Az első fordulót ebben a számban Csipes Tamara és Medveczky Erika kettőse nyerte, s most is ez az egység volt az egyetlen a döntőben, amely tudta tartani a lépést Kozákékkal. Az új páros már nem sokkal a rajt után átvette a vezetést, s egészen a hajráig tartotta körülbelül félhajós előnyét. Az utolsó ötven méteren ezt még növelni is tudta, s végül ritkán látható időeredménnyel, 1:36.541 perc alatt ért célba.
“Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz az időnk, ennek lehet örülni. Ez egy nagyon erős, jó páros. Az indításokon még lehet csiszolni, a lábmunkánk még nem állt teljesen össze” – nyilatkozott Kozák Danuta, akinek a négyesben is bérelt helye van, de egyelőre nem tudja, hogy a vb-n a négy olimpiai szám közül melyikben áll majd rajthoz.
“Ez a páros az új-zélandi kettőssel is fel tudja venni a versenyt. Egy nehézség ugyanakkor van, hogy az egyes és a páros között nagyon kevés az idő a világbajnokságon. Ezért el kell gondolkodni azon, hogyan tovább” – mondta az UTE 31 éves kajakozója.
A győriek kenusa, Balla Virág – Kozákhoz hasonlóan – pénteken 500, szombaton pedig 200 egyesben lett első, s ehhez a zárónapon, akárcsak a válogató első fordulójában, még hozzátett két párosgyőzelmet is klubtársával, Takács Kincsővel.
Női K-2 200 méteren újra a tavaly világbajnok egység, Hagymási Réka és Szabó Ágnes nyert, a Medveczky, Csipes páros ebben a döntőben is második lett.
A férfi kajakozóknál Kopasz Bálint távollétében a szegedi Nádas Bence nyerte a K-1 500 métert, előbbi versenyző úgy döntött, hogy idén már csak az 1000 méterre összpontosít. Kétszáz méteren pedig a tavaly vb-aranyérmes Balaska Márk, Birkás Balázs kettős diadalmaskodott, utóbbi egység megismételte a június eleji első fordulóban aratott sikerét. A kenusoknál 200-on a “címvédő” Hajdu Jonatán némi meglepetésre ezúttal kikapott Korisánszky Dávidtól, 500-on viszont ismét Fekete Ádám diadalmaskodott. Ötszáz méter párosban a Hajdu, Fekete duó – hasonlóan az első válogatóhoz – ezúttal is verhetetlennek bizonyult, s óriási fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt.
A szolnoki versenyhétvége az 5000 méteres számokkal zárult, de ezek előtt még egy szétlövést is lebonyolítottak férfi K-1 200 méteren, ezt Birkás Balázs nyerte a szombaton őt legyőző Csizmadia Kolos ellen.
A leghosszabb távon aztán a kajakozóknál Noé Bálint és Bodonyi Dóra, míg a kenusoknál Koleszár Zoltán és Lakatos Zsanett ért elsőként a célba – négyük közül egyedül Lakatos duplázott, azaz győzött a válogató mindkét fordulójában.
Amennyiben a férfi K-1 200 méter mellett további számokban is szétlövésre lesz szükség, azt várhatóan a jövő hét elején rendezik meg.
Az idei év főversenyére, a világbajnokságra augusztus 23. és 26. között kerül sor a portugáliai Montemor-o-Velhóban.

A vasárnapi dobogósok (a szövetség eredményközlője alapján):
férfiak:
——–
K-1 500 m:
1. Nádas Bence (NKM Szeged) 1:38.403 p
2. Kuli István (NKM Szeged) 1:39.020
3. Tótka Sándor (UTE) 1:39.064
K-2 200 m:
1. Balaska Márk, Birkás Balázs (BHSE, NKM Szeged) 31.326 mp
2. Csizmadia Kolos, Apagyi Levente (FÉMALK BOMBA) 31.548
3. Kovács Márk, Sikter Róbert (FÉMALK BOMBA) 33.159
C-1 200 m:
1. Korisánszky Dávid (KSI SE) 40.231 mp
2. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 40.409
3. Takács Mihály (Graboplast Győr) 41.614
C-1 500 m:
1. Fekete Ádám (UTE) 1:50.587 p
2. Kiss Balázs (Dunaferr) 1:50.615
3. Sarudi Pál (Szolnok KKK) 1:52.737
C-2 500 m:
1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 1:40.887 p
2. Némedi Konrád, Lelovics Dávid (KSI SE, UTE) 1:43.492
3. Szőke Attila, Slihoczki Ádám (Lágymányos, Dunaferr) 1:44.203
további eredmények:
K-1 5000 m:
1. Noé Bálint (BHSE) 17:33.424 p
2. Kopasz Bálint (Algyő) 17:33.735
3. Solti László (Vasas) 17:35.131
C-1 5000 m:
1. Koleszár Zoltán (ASE) 19:28.690 p
2. Adolf Balázs (Szentedre) 19:37.235
3. Dóczé Ádám (Csepeli KKE) 20:21.518
nők:
—-
K-2 200 m:
1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (BHSE, KSI SE) 36.756 mp
2. Medveczky Erika, Csipes Tamara (BHSE) 36.823
3. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (UTE) 37.217
K-2 500 m:
1. Kozák Danuta, Kárász Anna (UTE, NKM Szeged) 1:36.541 p
2. Csipes Tamara, Medveczky Erika (BHSE) 1:38.297
3. Bakó Olga, Biben Karina Klaudia (KSI SE) 1:41.680
C-2 200 m:
1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győr) 45.742 mp
2. Nagy Bianka, Molnár Csenge (NKM Szeged) 46.926
3. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 47.331
C-2 500 m:
1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győr) 1:57.223 p
2. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 2:01.662
3. Sáling Laura, Molnár Rebeka (Graboplast Győr, Lágymányos) 2:03.779
további eredmények:
K-1 5000 m:
1. Bodonyi Dóra (Szolnok KKK) 18:56.781 p
2. Takács Tamara (Vasas) 18:58.453
3. Bara Alexandra (KSI SE) 19:09.886
C-1 5000 m (két induló):
1. Lakatos Zsanett (UTE) 22:43.135 p
2. Kisbán Zsófia (Lágymányos) 22:50.985

Forrás:MTI