Kafia Szomáliából

Könnyű leckék4Mindössze tizenöt évesen érkezett Magyarországra Kafia Szomáliából. Két év alatt rengeteg mindent megtanult, amivel boldogabb életre nyílik kilátása, mint saját hazájában. Édesanyja szöktette meg, hogy édesapja ne kényszeríthesse a Szomáliában szokásos gyermekházasságba.

A ragyogó szépségű lányt szeretettel vették körül a budapesti gyermekotthon lakói, ahol élt és készült az érettségijére. Ám ezek az évek nemcsak a tanulásról, hanem arról is szóltak, hogy szép sorjában, akarva-akaratlanul mindennel szakítania kellett, ami addig érték volt, fontos volt számára és érzelmileg nagy hatást gyakorolt rá az életében. Ezzel a felnőtt embereknek is szinte megoldhatatlan feladattal kellett naponta szembe néznie Kafiának a felnőtté válása éveiben úgy, hogy imádott édesanyjával csak telefonon beszélgethetett. A telefonbeszélgetések alkalmával természetesen nem számolt be a lelkében zajló harcokról.

Könnyű leckék2

Az idei Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete versenyszekciójában bemutatott Könnyű leckék című dokumentumfilm rendezője, Zurbó Dorottya úgy meséli el Kafia történetét, mintha segíteni szeretné őt abban, hogy közölje édesanyjával mindazt, ami a telefonbeszélgetéseikből kimaradt. Fantasztikus rendezői ötlet, hogy Kafia a filmben részletesen elmondhatja édesanyjának, ami a lelkét nyomja. Kafia hálás lehet a rendezőnőnek, hogy megszabadul ettől a lelki tehertől, Zurbó Dorottya pedig ennek köszönhetően olyan intim közelségbe kerülhetett egy teljesen más kultúrából érkező, teljesen másképp gondolkodó lánnyal, amitől egy másodpercre sem hihetjük, hogy nem hiteles, nem őszinte Kafia kitárulkozása.

Bár a Könnyű leckék világpremierjén túl vagyunk, kérdés, Kafia édesanyja mikor szembesülhet lánya metamorfózisával. Talán a film meggyőzi őt is, hogy mindez csak így történhetett.

Zurbó Dorottya a Filmalap Inkubátor Program támogatásával készítette első önálló rendezését, a Könnyű leckéket. Az Éclipse Film gyártásában készült dokumentumfilm (producere Ugrin Julianna) meghívást kapott a Szarajevói Filmfesztiválra is. Hazai forgalmazója az ELF Pictures. Tervezett magyarországi bemutatója 2018. október 11.

 

Horváth Gábor Miklós