Július 6-án rajtol az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Idén július 6-án rajtol Balatonfüredről az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny, amelyre mintegy 600 hajót várnak a szervezők.

    Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a Kékszalag nagyon progresszív verseny, amelynek szabályrendszere a fejlesztéseket támogatja, ennyiben is hasonlít a Forma-1-re. Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő viadala mára egyhetes fesztivállá nőtte ki magát, így nyitott mindenki számára.
    Holczhauser András, az MVSZ főtitkára jelezte, hogy hosszú évek munkája után elkészült a Kékszalag Port, amely a szövetség füredi központja lesz, itt tartják a nevezést is.
    A fesztiválon július 2-án rendezik az ifjú versenyzők számára a Kékpántlikát, illetve lesz vitorlástörténeti fotókiállítás is. A Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred, légvonalban mintegy 150 kilométeres távon a limitidő 48 óra, ennyi idő alatt kell befutniuk a hajóknak. A versenyt az M4 Sport élőben közvetíti.
    Józsa Márton, a tavaly 7 óra 13 perc és 21 másodperces új csúccsal győztes Fifty-Fifty nevű katamarán kormányosa hangsúlyozta, hogy 2021-ben nagy lépésre szánták el magukat, ami két év alatt a hajó teljes kicserélését jelentette. A fő szempont a súlycsökkentés volt, ez már az elmúlt évben jelentős gyorsulást eredményezett. Idén pedig új árbócokkal és az eredetihez képest mínusz 500 kilogrammal indulnak, ami gyenge szélben is javíthatja a teljesítményt.
    Virág Flóra, a tavaly második Team Kaáli kormányosa elmondta, szeretnék idén is kihozni a katamaránból és a csapatból a maximumot, de reálisan kell kezelni az esélyeket, mert vannak náluk gyorsabb hajók a mezőnyben.

MTI