Joyce Maynard közönségta​lálkozó

nyarutoAz 1953-as születésű Joyce Maynardot sokszor emlegetik a Zabhegyező szerzőjével, J. D. Salingerrel való viharos kapcsolata miatt, de valójában már egészen fiatal korában saját jogon vívta ki magának a figyelmet.

Tinédzserként évről évre nyert írói díjakat, s 1972-ben, amikor mindössze tizennyolc éves volt, és éppen első évét kezdte a híres Yale Egyetemen, a The New York Times Magazine a fotójával a címlapon jelentette meg „Visszatekintés – Egy tizennyolc éves lány az életről” című publicisztikáját. Erre a cikkre figyelt fel a New Hampshire-i elvonultságában élő Salinger is, s levelet írt Maynardnak. Rövid levélváltást követően Maynard otthagyta az egyetemet, és Salingerhez költözött. Az együtt töltött időről Otthon a világban című, botránykönyvnek kikiáltott önéletrajzi kötetében számolt be.

Néhány évvel később férjhez ment, s New Hampshire-ben telepedett le. Miközben három gyermekét nevelte, szabadúszó újságíróként dolgozott, s Amerika-szerte közkedvelt, több mint ötven különböző lapban is rendszeresen megjelenő glosszáit írta „Domestic Affairs” címmel. A sorozat népszerűségének egyik oka az volt, hogy Maynard nyílt és őszinte hangon beszélt a családi élet mindennapos dolgairól, örömeiről és bánatairól, az anyaság és a gyereknevelés kihívásairól.

Rendszeresen dolgozik a Vogue, a The Oprah Magazine, a Newsweek és a The New York Times Magazine számára, s írói kurzusokat tart. Tizenöt könyvet jegyez, melyek közül eddig három jelent meg magyarul: a Baby Love című regény 1987-ben, az Otthon a világban 2006-ban.  Nyárutó című művét 2013-ban adta ki az Alexandra Kiadó. A kötetből készült filmet 2014 elején mutatták be Kate Winslet és Josh Brolin főszereplésével. Lány a hegyen című, legújabb regénye novemberben jelenik meg az Alexandránál.

Joyce Maynard jelenleg Kaliforniában él második férjével.

plakat

NYÁRUTÓ

Közeledik a nyár vége, a munka ünnepe fullasztó hőséggel köszönt a New Hampshire-i Holton Millsre, ahol a magányos, tizenhárom éves Henry többnyire tévénézéssel, olvasással és álmodozással üti el az idejét; egyetlen társasága elvált és érzelmileg labilis anyja. Az ünnepi hétvége előtti csütörtökön azonban egy titokzatos, vérző férfi, Frank kér segítséget Henrytől. A következő öt nap alatt a fiú megismeri az élet legfontosabb leckéit, a féltékenység torokszorító fájdalmát, az árulás erejét, hogy áldozatot kell hoznunk a szeretteinkért – és hogy érdemes várni az igazi szerelemre.

Joyce Maynard regénye, melyet egy tizenöt éves fiú szemszögéből ismerünk meg, arról szól, mi történik, ha egy szökésben lévő fegyenc és egy depressziós, fásult, a kisfiát egyedül nevelő nő élete keresztezi egymást. Egymásba szerethetnek-e, s vajon van-e jövője egy kapcsolatnak, amely több mint kilátástalan?

„Mindenképpen szerettem volna írni egy olyasfajta szerelmi történetet, ahol két annyira különböző karakter szerelmi történetét mesélem el, mint amilyen az egyedülálló anyag és a szökött fegyenc. A való életben is gyakran kiderül, hogy a jónak látszó emberek valójában egyáltalán nem jók, így aztán adta magát az ötlet, hogy egy olyan főszereplőről írjak Frank személyében, akit a társadalom kivetett magából és börtönbe zárt, mégis ő az igazán jó ember.”

Joyce Maynard

„Bölcs és szívből jövő regény, mely kifinomultan, apró igazságokon keresztül világítja meg az emberi szív titkait.”

BookReporter

„A Nyárutó a szerelem összetett természetéről szól: féltékenységről, árulásról és a szerelemért vállalt kockázatról.”

New York Post

„Sok mindenről szól ez a regény: az újrakezdésről, a szerelemről, a lélek gyógyításáról, a kamasszá válásról, az önbizalomról, az önzésről, a megbocsátásról és az odaadásról.”

Chris (moly.hu)

JOYCE MAYNARD BUDAPESTEN

A Nyárutó című film vetítése Joyce Maynarddal

Időpont: szeptember 23., kedd, 18 óra

Helyszín: Puskin mozi – Metropolis terem (1053 Budapest, Kossuth L. u. 18.)

A vetítést követően Joyce Maynard írónővel Veiszer Alinda beszélget.

Jegyek 1000 Ft-os áron a Puskin moziban és a www.puskinmozi.hu oldalon válthatók.