José Mourinho távozott az AS Roma vezetőedzői posztjáról

Fotó: Werner100359

Azonnali hatállyal távozott az olasz labdarúgó-bajnokságban kilencedik helyen álló AS Roma vezetőedzői posztjáról José Mourinho, a helyét pedig az idény végéig az együttes korábbi játékosa, Daniele De Rossi veszi át.

    Az olasz fővárosi klub kedden a hivatalos honlapján közölte, hogy a portugál szakember és a teljes szakmai stábja elhagyja Rómát, egyúttal jelezte: hisznek abban, hogy “egy azonnali váltás tesz a legjobbat az egyesületnek”.
Néhány órával később a rómaiak azt is bejelentették, hogy június 30-ig szóló megállapodást kötöttek a negyvenéves De Rossival, aki 18 éven át volt az AS Roma játékosa, az olasz válogatottban pedig – mellyel 2006-ban világbajnok lett – 117-szer szerepelt.
A jövő pénteken 61 éves Mourinho 2021 májusában érkezett az AS Romához, amellyel 2022-ben megnyerte az első alkalommal kiírt Konferencia-ligát. Tavaly az Európa-ligában volt döntős a csapat, és a budapesti Puskás Arénában rendezett fináléban tizenegyespárbajban maradt alul a Sevillával szemben.
A Roma a mostani idényben húsz forduló után nyolc győzelemmel, öt döntetlennel és hét vereséggel áll a kilencedik helyen a Serie A tabelláján, de csak négy ponttal marad el a már Konferencia-liga szereplést érő hatodik pozíciótól. A csapat hátránya az éllovas Internazionaléval szemben 22 pont, az Olasz Kupából pedig a Laziótól elszenvedett 1-0-s vereséggel kiesett.
A Roma az Európa-ligában a holland Feyenoorddal találkozik a nyolcaddöntőbe kerülésért február 15-én és 22-én, szombaton pedig a 18. helyen álló Hellas Veronát fogadja a Serie A 21. fordulójában.