Kacsák árasztották el a gyereknapot

LL Junior kisfia életében először állt színpadon – Lacika alig múlt egy éves, ám máris látszik, hogy örökölte édesapja tehetségét. Az énekes kisfia a Kacsafutam gyereknapon mutatta meg tánctudását, ahol sárga gumikacsák ezrei jelezték: a kacsaláz lassan begyűrűzik mindenhová, hamarosan érkezik a Kacsafutam.

Egész napos programokkal várta a Kacsafutam gyereknap a kicsiket és a nagyokat a Westend tetőteraszán. A kacsás napon színpadra lépett LL Junior, akinek egy különleges meglepetést is tartogatott a produkciója.

„Számomra nagyon fontos, hogy a minden gyermek, korra és nemzetiségre való tekintet nélkül boldog legyen, ezért igyekszem minél több karitatív eseményen részt venni. Az én közönségem „színvak”, mindenki egyformán fontos. Nem felejtem el honnan jöttem, és szeretném visszaadni a közönségemnek azt a szeretet, amit adtak nekem” – mondta el LL Junior, aki számára a Kacsafutam gyereknap biztosan örök emlék marad – „A kisfiam Lacika most először feljött hozzám a színpadra, együtt táncoltunk, mellettem totyogott a zenére. Fantasztikus élmény volt, ahogy lenéztem a színpad mellé és láttam, hogy Csilla szeme is könnyes lett a meghatottságtól. Ez egy igaz családi gyereknap volt számunkra” – tette hozzá az énekes.

A rendezvényen fellépett Barbee is, akinek rengeteg elszánt rajongóját a szakadó eső sem tántorította el, kitartóan várták az énekesnő koncertjét. Az énekeső a rendezvényen megkapta első kacsáját is, amely mostantól egészen az augusztusi versenyig, kabalaként elkíséri őt az összes fellépésére.

„Nagyon jól éreztem magam a gyereknapon, kaptam egy kacsát is, így nagy izgalommal várom a Kacsafutamot, hiszen én is indulni fogok. A verseny előtt biztosan mindenhová magammal viszem majd a kacsámat, ő lesz a kabalám” – mesélte nevetve az énekeső, aki gyermeknap lévén régi emlékeit is felidézte – „Ózdon nőttem fel, édesanyám dadusként dolgozott egy óvodában, hatalmas szeretettel vett engem és az öcsémet körül, így számomra szinte minden nap gyereknap volt”– tette hozzá Barbee, akinek a napokban debütált legújabb klipje, Emlékkép címmel.

A Kacsafutam azonban nemcsak gyereknapon, hanem egész nyáron gondoskodik majd a családok szórakoztatásáról. A rendezvénysorozat augusztus 31-én nagyszabású derbivel zárul, ahol sárga gumikacsák ezrei versengenek majd a Dunán értékes nyereményekért. A futam ráadásul jótékony célt szolgál, az UNICEF Magyar Bizottsága részesedik az esemény bevételeiből.