Jeruzsálemben háborút hirdettek a szervezett bűnözés ellen

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő harcot hirdetett vasárnap a szervezett bűnözés ellen, amely immáron a civil járókelőket is veszélyezteti.

    “Az utóbbi időben a szervezett bűnözők egyre súlyosabb akcióinak vagyunk tanúi. Eltökélt szándékunk ennek a jelenségnek a gyökeres felszámolása, és ebben támogatjuk az izraeli rendőrséget eddigi és új eszközök bevetésével egyaránt” – mondta Netanjahu a kormányülés kezdetén a közszolgálati rádió híradása szerint.     “Ne az izraeli polgárok féljenek az utcákon szabadon járni, hanem a bűnözőbandák tagjai. Gyorsan be kell börtönözni őket” – tette hozzá a kormányfő.     A miniszterelnök nyilatkozatát egy szombati fegyveres leszámolás váltotta ki: ekkor ugyanis fényes nappal a tel-avivi tengerparti sétánynál két álarcos lelőtt egy kocsijában ülő férfit, miközben rengetegen járkáltak a környéken, egy éppen csokoládéfesztivált tartó népszerű szórakoztató központ mellett.     Az áldozatot, a szitává lőtt 27 éves Taher Lala nevű fiatalembert jól ismerte a rendőrség, maga is egy bűnöző csoport tagja volt. A kivégzést végrehajtó két álarcos előbb gyalog, majd egy szürke autóban elmenekült a környékről, járművüket hamarosan kiégve megtalálták.     Nem elszigetelt jelenségről van szó: az utóbbi hetekben, hónapokban számos alkalommal próbáltak leszámolni egymással különböző izraeli bűnbandák. Még egy hete sincs, hogy egy férfit egy járműben elhelyezett pokolgéppel megöltek Tel-Aviv déli részén.     Előzőleg, február harmadikán a szervezett alvilág két tagja vesztette életét szintén egy gépjármű felrobbanásakor, de a rendőrség szerint az “üzemi baleset” volt, a pokolgép minden bizonnyal véletlenül, rosszkor lépett működésbe.     Tavaly december végén egy apát és fiát sebesített meg súlyosan egy járműre szerelt robbanószerkezet, és az előző fél évben is többen megsérültek hasonló merényletekben, az izraeli maffiacsaládok egymás elleni harcában.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*