Janukovics számláit is befagyasztotta az EU

Viktor Janukovics, az Oroszországba menekült, megbuktatott elnök is azon 18 ukrán ember között van, akinek az Európai Unióban elérhető vagyonát befagyasztották – derül ki az EU hivatalos közlönyének csütörtöki számában közzétett névsorból.

    A listán szerepel még Janukovics Olekszandr és Viktor nevű fia, valamint a rezsim számos egykori minisztere, vezető tisztségviselője – köztük Mikola Azarov korábbi miniszterelnök, Viktor Psonka, a volt legfőbb ügyész, valamint Olekszandr Jakimenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat volt vezetője.     A volt miniszterek közt Vitali Zaharcsenko volt belügyminiszter a legprominensebb, rögtön Janukovics exelnök után következik a névsorban.     Az EU-ban elérhető bankszámlák és egyéb javak zárlatáról szóló intézkedés egyelőre 12 hónapra szól.     Az érintettek emberi jogi jogsértésekért tehetők felelőssé, illetve jogellenesen sajátjukként külföldre menekítettek ukrán állami vagyont – olvasható az indoklásban.     Az intézkedésről hétfőn hoztak elvi döntést az uniós országok külügyminiszterei, majd – miután a benyújtott részletes, neveket is tartalmazó előterjesztéssel szemben egyetlen tagország sem emelt kifogást – az szerdán elfogadottá vált, a csütörtöki közzététellel pedig hatályba is lépett.     Korábban, február 20-án az uniós külügyminiszterek még csak az ukrajnai erőszakos cselekmények elkövetéséért felelős vezetők vonatkozásában helyeztek kilátásba vagyonbefagyasztást, illetve beutazási tilalmat. A Janukovics-rendszer azonban a lista véglegesítése előtt megbukott, és előtérbe került az a szempont is, hogy a bukott rezsim volt vezetői ne tudjanak büntetlenül külföldre menekíteni olyan vagyont, amelyet hűtlen kezelés révén szereztek meg.     Uniós források szerint most adott a lehetőség arra, hogy amennyiben Ukrajna bírói végzésben azonosít eltulajdonított állami javakat, azokat az az uniós ország, ahol e javakat fellelik, visszajuttathatja Ukrajnának.     Előzőleg Svájc, Liechtenstein, valamint az EU-tag Ausztria saját döntéssel már befagyasztott különböző olyan számlákat, amelyeket az uniós rendeletben érintett személyi körhöz tartozók nyitottak bankjaikban.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*