Januártól újabb 10 százalékos béremelést hajt végre az Aldi

Az Aldi Magyarország 12 hónapon belül a harmadik béremeléséről döntött, a vállalat januártól 10 százalékkal növeli az értékesítési, logisztikai és irodai munkakörökben dolgozók fizetését – tájékoztatta az áruházlánc közleményében szerdán az MTI-t.

    Felidézték, hogy a cég idén januárban 8 százalékkal emelte meg minden munkavállalója fizetését, júliusban pedig pozíciótól függően 8-19 százalék közötti bérfejlesztést valósított meg. A legtöbb dolgozó bére egy év leforgása alatt 26-37 százalékkal emelkedett – jegyezték meg.
    A vállalat a tervezettnél jóval több, csaknem ezer új munkahelyet hozott létre a kereskedelem, a logisztika, az informatika és az ügyvitel területén egy év alatt, ami közel 30 százalékos létszámbővülésnek felel meg – írták.
    Tájékoztatásuk szerint sávos rendszerben honorálják munkatársaik lojalitását, így minél tovább dolgozik egy munkavállaló náluk, annál magasabb bérsávba kerül. Kifejtették: az újonnan belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett január 1-jétől üzlettípustól függően havi bruttó 430 700-473 800 forintra emelkedik; ebben a pozícióban a legmagasabb bér bruttó 596 700 forint lesz.
    A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdőfizetése a minimálbér több mint kétszeresére, havi bruttó 477 000 forintra, a 6. évtől bruttó 553 700 forintra nő; az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 574 700 forint – húzták alá.
    Az üzletvezetők bére bruttó 809 400 forinttól indul, míg a 10 éve a társaságnál dolgozó áruházvezetőké akár bruttó 1 249 800 forint is lehet – fejtette ki a cég a közleményben.
    Az Aldi 2008-ban nyitotta meg első áruházát Magyarországon, jelenleg 163 áruházzal áll a vásárlók rendelkezésére. A cégcsoport az idei létszámbővítést is figyelembe véve több mint 6000 főt foglalkoztat, az ország 20 legnagyobb munkaadója közé tartozik.

MTI