JAK Piknik 2013 + „Jazz Poetry”

JAK Piknik 2013 + „Jazz Poetry” – A József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) hagyományos könyvheti rendezvényét, a JAK Pikniket idén 2013. június 7-én (péntek) 19.00.-tól a Hy5-ban (1085, Budapest, Horánszky utca 5.) rendezi meg.

 Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei JAK Pikniken is bemutatkoznak a kortárs magyar irodalom legígéretesebb fiatal tehetségei egy hangulatos felolvasóest és egy izgalmas beszélgetéssorozat keretein belül.  A debütáló szerzők és könyveik: Bicskei Gabriella: Puha kert, Farkas Arnold Levente: A másik Júdás, Fenyvesi Orsolya: Tükrök állatai, Szil Ágnes: Tangram, Barlog Károly: Maxim.

Az est háziasszonya: Hercsel Adél újságíró.
Az est támogatója a kitűnő vajdasági DiBonis Pálinka- és Borház.

21.00.-tól egy rendhagyó crossover műfajjal, a Jazz Poetry-vel ismerkedhetnek meg a JAK Piknik és Hy5 vendégei. Gödri Bulcsu adja elő verseit Dévényi Zoltán zenéire, Pápai Zsanett ének improvizációival kiegészítve. A zenészek nem csak hangulatilag festik alá a verseket, hanem diskurzusba lépnek velük, ellenpontokat mutatnak nekik és átértelmezik őket. (Belépő: 800.- HUF. A JAK Piknik vendégeinek a koncert ingyenes.)

Farkas Arnold Levente: A másik Júdás (JAK+Prae.hu, 2013)

„Mondatokat olvashat ebben a kötetben az olvasó. De nem olyan mondatokat, mint a többi mondat. Ezek itt Farkas Arnold Levente mondatai. Pontosan tudom, hogy ilyen mondatokat sehol másutt nem olvastam még. Nem is tudom pontosan, hogy miféle írások ezek, de szeretem őket. Egyrészt olyanok, mint a versek, mert zavarba hoznak. Vagy mint a prózák, mert szórakoztatnak. Vagy olyanok, mint a levelek, mert szólnak hozzám. Olyanok, mint példázatok, mert elgondolkodtatnak. És olyanok, mint amiről még nem tudjuk, milyenek. Ezért minden írása olvasásra csábít. Megkísérti az olvasót. Farkas Arnold Levente igazi mondatalkotó. Alkotó mondatokat alkot. Mindent megforgat, amit kézbe vesz. Amit mondatalkotó kezeibe vesz. Fordítsuk meg mi is, hiszen minden megfordítható. Akkor most visszafelé az egészet: Olvasókat mondhat a mondat ebben a kötetben. Mondatok. Kotadnom. Te kotadnod…” /Borbély Szilárd/

Farkas Arnold Levente első prózakötete fragmentumokból építkező, érett, izgalmas szöveg. A másik Júdásolvasásakor a gyanútlan ember csak kapkodja a fejét, és csak akkor bizonytalanodik el, amikor kell, amikor az író úgy akarja. Alapja az evangéliumokból már ismert ún. „másik” Júdás története. Míg az egyik Júdás jelzője az áruló, addig ezt a másik Júdást Jézus rokonának nevezik. Neki tulajdonítják a kanonizált Júdás levelét is. A kötet szövegei hol naplószerűek, hol esszé jellegűek, hol hagyományos novellák, folyamatosan vitába keverednek, vagy egyszerűen megszólítanak posztmodern filozófiai téziseket, élettechnikákat, beemelnek írókat etc. Lebilincselő olvasmányélmény.

Farkas Arnold Levente 1979. január 30-án született Nagyváradon. Érettségi után Debrecenben tanult magyart és filozófiát. Jelenleg a Szentendrei-szigeten él feleségével és kislányával.

Bicskei Gabriella: Puha kert (JAK+Prae.hu+Forum, 2013)

„Nehéz a későn jövőnek, évezredek óta, akárhová néz, mindent készen talál. »Mert én egykor voltam már fiú is, lány is, bokor, madár és néma tengeri hal«– ahogy az egyik régi görög írta. És mégis, minden írástudónak erre a végsőkig telített semmire kell önmagát ráolvasnia, hogy megint először megtörténhessen. »Csúnya dolgokat találunk ki, le is írjuk őket. Ilyenkor igazán léteznek«– vallják be a többes számú, regényes első személyek a Puha kertben. Bicskei Gabriella, aki a nevükben szól, az alkimisták megszállottságával játszik a kegyelemre, a reményről még csak nem is beszélve. Talán ezért kapott egy esélyt, hogy igazabbra hazudja a higanyt az aranynál.” /Németh Gábor/

Bicskei Gabriella első kötete, a Híd Könyvtár és a JAK-füzetek darabjaként jelenik meg. A Puha kerttöredékes, szilánkos tudatregény. A hősök különböző időkben kóborolnak, marják és nyalják egymást, misztikus történetekbe bonyolódnak, keresik a kiutat, a másik tudatában, a saját undergroundjukban. Csók, zene és látomás és indulat gabalyodik egymásba a Puha kertben.

Bicskei Gabriella 1975-ben született a vajdasági Zentán, élt Szegeden, Pécsett, Angliában, Afrikában, Amerikában, Ausztráliában, Ausztriában és az Antarktiszon. Huzamosabb ideje azonban az egykori fürdővároskában, Palicson él. A Puha kert az első kötete, melyet Sagmeister Peity Laura atmoszférikus képei tesznek vizuálisan is vonzó kiadvánnyá. A kézirat bekerült a 2012-es JAK-kendő prózapályázat döntőjébe.

Fenyvesi Orsolya: Tükrök állatai (JAK+Prae.hu, 2013)

Fenyvesi Orsolya Tükrök állatai címet viselő, cipelő első verseskötete a meglepetések könyve. Szelíd érettsége mögül felsejlik a soha el nem felejthető gyerekkor szálkás hintája valamint a tudás precíz alkímiája is. Vékony könyv, komoly tekintet. Pontos.

Fenyvesi Orsolya 1986. július 23-án született Szekszárdon. 2004-ben érettségizett a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának művészettörténet – filmelmélet és filmtörténet szakán tanult tovább. Végül 2012-ben diplomázott művészettörténetből. Szakdolgozata témája a fantasztikus művészet tudománytörténete és elmélete volt. Művészettörténészként a kortárs művészettel foglalkozik, de kiemelten érdekli a középkori művészet, a művészetszociológia, a művészetpszichológia és a művészetelmélet. Jelenleg az acb Galéria munkatársa.

 Szil Ágnes: Tangram (JAK, 2013)

A MrSale Öltönyüzlet és a JAK közösen alapított irodalmi díjának első nyertes könyve.

„Variációk szenvedélyre és csömörre, meddőségre és termékenységre. Álomszerű töredékek, szilánkok, hasadékok, kulcslyukak, mítoszcserepek. Robogóval érkező Narcisszusz, a mediterrán ízek és illatok után szocreál szerelmek kemény és szürke kontúrjai, a gyönyör keresése a közömbös tömegben. Lélekvándorlás. Eltévedés a dimenziókban, próteuszi szerepjátékok.” (Részlet Garaczi László ajánlásából)

„A Macskajáték bécsi bemutatójának napján születtem az Alföld egy ma már nem létező településén. Az orosházi gimnázium emblematikus személyisége, egy női Pygmalion kalapálta le rólam a felesleges követ; tizenhét éves koromban jelent meg első műfordításom, Vergilius Aeneisének egy részlete. A József Attila Tudományegyetemen végeztem előbb latin, majd magyar nyelv és irodalom szakon, végül a Budapesti Műegyetemen szereztem oklevelet. Békésen élek, ami nemcsak állapot-, hanem helyhatározó is. A Békési Újságban jelennek meg nyelvi tárcáim, a rovat címe: Egy nyelvet beszélünk — még ha a címben egyre kevésbé hiszek is. Az elmúlt hat év anyaga 2012-ben jelent meg könyv alakban. Publikáltam novellákat, esszét, verset és fordításokat. 2006-ban a Magyar Tudományos Akadémia Tibullus összes műveinek magyarra ültetéséért Pedagógus Kutatói Pályadíjjal jutalmazott.” (Szil Ágnes)

Barlog Károly: Maxim (JAK+Forum, Prae.hu, 2012)

A klasszikusokat leszámítva nem nagyon ismerem a vajdasági prózairodalmat – úgy általában a prózairodalomnál többet foglalkozom a költészettel. Úgy is lehet mondani, hogy verseket olvasok. A prózából leginkább az marad meg hosszabb időre a háztartási kánonomban, amiből a költészetet sem sajnálták: biztos vagyok benne, hogy Kosztolányi Esti Kornélja vagy a Karinthy-publicisztika nálam tökéletes helyen van a verses polcon.

Barlog Károlyt nemrég ismertem meg, olyan nagy elfogultsággal tehát nem vagyok vádolható: önmagában a szimpátia még nem veszi rá az embert, hogy prózát olvasson, már ha korábban se nagyon tette. A személy, a személyiség, az asztalnál megismerhető ember viszont sokat elárul arról, amit ír, így hát, amikor kezembe került a készülőfélben lévő kötet, bele is lapoztam.

Azonnal világos lett, hogy a költészetes prózával van dolgom. Nem olyan fajtával, amelynek a költészet amolyan diszfunkcionális, ráadásul sok olvasót elbizonytalanító tartozéka. A költészet itt játék, hangfestés, korfestés, viszonyfestés – egy nagyapa-unoka kapcsolatot nagyon pontosan le lehet írni pár József Attila-áthallással, tőle való, megváltoztatott idézettel, és itt nem is az a lényeg, hogy J. A. ismert poéta hivatkozva legyen, tehát nem afféle műveltségfitogtatásról van szó (amúgy se lehet az, hiszen egy gyerekek által is ismert verset citál), hanem hogy J. A. sorai Barlog Károly szövegtestén, vagy inkább úgy mondom: szöveghullámai között, az eredeti kontextusból kiragadva is képesek költőiek lenni, megerősítve a befogadó szöveget, de nem nőve fölé.

Nem tudtam, hogy művelnek ma is ilyen prózát, nem tudtam, hogy a Vajdaságban, és nem tudtam, hogy ilyen fiatalon.

Nagyon fontos a hagyomány, nagyon fontos a saját ősök számontartása, nagyon fontos a történelem ismerete (mind makro-, mind mikroszinten) – de nagyon fontos, hogy a szerző önző is legyen, és legyőzze ezeket, föléjük nőjön, meg tudja magyarázni, el tudja velünk hitetni, hogy mért pont ő lett felkenve arra, hogy ezeket tárgyalja, miért az ő neve van odaírva a címlapra, hivalkodjon vele, hogy mit tud ő, csak ő, egyedül ő olyat, amit mi nem tudunk, milyen szerzői eszköztára van, abból mit akar bemutatni és mit takar el. Barlog Károly merít a családból, a történelemből, a vidékiségből és a határon túliságból egyszerre – és meg tudott győzni, hogy ezeket a történeteket ezzel a kulturális (történelem, hagyományok, szociológia, család stb.) aláfestéssel egyedül neki van joga elmondani.

És ezzel sokan lesznek még így. Van egy érzésem, hogy a szakmai elismerésen felül az olvasó bizalmához se kell sok, éppen csak egy csipetnyi törődés, amit igazán megérdemel ez a szöveg – de sokkal jobban hangzik ez a termék, amely most a piacra kerül. (Szálinger Balázs)