Itt a Torkos Csütörtök – kezdődik a Gasztroélmények Éve!

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében a 2016-os esztendő a gasztroélményekről szól – jelentette be tavaly decemberben dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Aligha lehetne a tematikus évnek méltóbb nyitánya a 11. születésnapját ünneplő Torkos Csütörtöknél. A Torkos Csütörtök – amely idén új köntösbe öltözött – az MT Zrt. egyik legsikeresebb keresletélénkítő akciójaként visszatérő, stabil törzsközönséget tudhat magáénak mind a csatlakozó vendéglátóhelyek, mind a falatozó vendégek tekintetében. A „Gasztroélmények Éve” elnevezésű ernyőkampány márciusban induló weblapján, és minden egyéb kommunikációs csatornán egészen decemberig népszerűsíti az év gasztroeseményeit.

A Torkos Csütörtök akció célja – az étterembe járás kultúrájának megszerettetésén túl -, hogy a lakosság és az ide látogató külföldiek a gasztronómián keresztül fedezzenek fel újabb magyarországi tájakat, kóstoljanak új, helyi ízeket, ismerjék meg a különböző régiók által kínált hagyományos magyar ételeket, valamint a gasztronómiához kötődő tradicionális magyar népszokásokat.

Az éttermi regisztráció idén február 9-én zárult, a határidő lejártáig több mint 600 vendéglátóhely csatlakozott, köztük számos díjnyertes étterem is. Idén mintegy hatvan szolgáltató él az akció több napra való meghosszabbításának lehetőségével. A Magyar Turizmus Zrt. a minőséget tartja a legfontosabbnak: az akcióhoz minden évben olyan szolgáltatói réteg csatlakozik, akik nem csak rövid távra, hanem közép-, és hosszú távra is terveznek, és ennek megfelelően alakítják üzletpolitikájukat és marketingtevékenységüket. A torkoscsutortok.itthon.hu oldalon található étteremkeresőben számos díjnyertes étterem is szerepel: a Magyar Turizmus Zrt. Magyar Turizmus Minőségi Díjjal, illetve Rozmaring díjjal kitüntetett partnerei közül több is csatlakozott. Újdonság, hogy a tavaly indított Utazz kutyával! kampány sikerére való tekintettel, a kutyabarát vendéglátóhelyeket is csatlakozásra biztattuk, illetve a gyerekbarát éttermeket külön is listázzuk a weblapon.

Idén a nagyközönség tervei és szavazatai alapján új, minden eddiginél szerethetőbb arculattal büszkélkedhet a Torkos Csütörtök. A feltételek is részben megváltoztak: a vendéglátóhelyeknek nem kötelező az alkoholtartalmú italokra ötven százalékos kedvezményt adni, minden másra azonban továbbra is 50%-os kedvezményt kell nyújtaniuk. A szervezők – a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve – kiemelt figyelmet fordítanak a szabályok betartására, hogy mind a vendégek, mind a vendéglátóhelyek elégedettsége a lehető legmagasabb fokú legyen.

A társaság 2015-ös online felmérése alapján az éttermek 95%-a számolt be az évszakhoz képest kedvezőbb vendégforgalomról. Az 50%-os kedvezmény dacára a felmérésben részt vevők 87,3%-ánál alakult a bevétel is kedvezőbben ezen a napon, mint az akció nélkül alakult volna. A tavalyi évben több mintegy 110 ezer vendég torkoskodott ezen a napon a csatlakozó éttermekben.

Az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítésére létrehozott Torkos Csütörtök egyúttal a Gasztoélmények Évének nyitórendezvénye is. Ételeink és italaink fogyasztása olyan egyedi élményt nyújt, amely meghatározó Magyarország turisztikai kínálata szempontjából. A gasztronómiai turizmus mára a turizmus egyik legdinamikusabban fejlődő és legkreatívabb szegmensévé vált, a Turisztikai Világszervezet szerint is egyre inkább a gasztronómia válik az utazási élmény központi elemévé. A nemzetközi szakirodalom szerint a turisták költésének több mint harmada kapcsolódik a gasztronómiai termékek fogyasztásához, ez pedig egy igen magas arány.

Mindezt figyelembe véve a Magyar Turizmus Zrt. az idei évet a magyar gasztronómiának szenteli: 2016 a Gasztroélmények Éve lesz.  A nemzeti turisztikai marketingszervezet azonban többet tűzött ki célul, mint az emblematikus magyar ételek és italok népszerűsítését: a gasztronómiai vonatkozású keresletélénkítés mellett a SZÉP kártya használatának ösztönzése; a vendégéjszakaszám növelése; a turisták költésének növelése; a falusi turizmus népszerűsítése, illetve a trendi vidéki helyszínek hangsúlyozása is fontos szempont.

A Gasztroélmények Éve ernyőkampány jelleggel több nagyszabású gasztronómiai eseményt ölel majd fel, mindez az egész év során regionális, helyi rendezvényekkel, külképviseleti és agrármarketing termékpályákhoz kötődő aktivitásokkal fog kiegészülni

– Manapság a turizmus versenyképessége egyértelműen a szolgáltatások minőségében rejlik, így az év során felkaroljuk mindazon gasztronómiai eseményeket, fesztiválokat és helyi termékeket, amelyek magas minőséget képviselnek, és alkalmasak arra, hogy Magyarország jó hírét vigyék szerte a világban. A belföld mellett fontosak számunkra a környező országok is, szeretnénk, ha minél többen lépnék át az országhatárt azért, hogy megkóstolják ételeinket, italainkat – hangsúlyozta Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. – Az események között olyan rendezvények is lesznek, mint az április végén megrendezendő országos piknik, a természetben főzhető ételekkel a középpontban, vagy akár a Bocuse d’Or szakácsverseny májusi európai döntője Budapesten, és az ehhez kapcsolódó aktivitások. A szezonalitásnak megfelelően más és más ételek, ételcsoportok „kerülnek terítékre”, figyelemmel a legújabb globális trendekre, illetve a kárpát-medencei, regionális és kistérségi ízekre és hagyományokra egyaránt.

A Magyar Turizmus Zrt. meglévő online felületei mellett márciusban elindítja a Gasztroélmények Éve weblapját, amely trendi, jól áttekinthető és felhasználóbarát formában segíti majd az események közötti eligazodást. Itt egészen december végéig nyomon követhetők az év gasztroeseményei, emellett hírek, gasztrobloggerek írásai, recepteket, kiadványok is szerepelnek majd.

 

A Torkos Csütörtök néven ismertté vált éttermi akciót először 2006-ban szervezte meg az MT Zrt. A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.