Isonzó Expressz 2017- emlékvonat a „caporettói áttörés” 100. évfordulóján

Dr. Kövér László a magyar Országgyűlés elnöke, és Milan Brglez a szlovén Nemzetgyűlés elnökének fővédnökségével indul ötnapos emlékútjára az Isonzó Expressz 2017. július 16-án Budapestről. Az Isonzó Expressz történelmi emlékvonat a „caporettói áttörés” 100. évfordulója alkalmából az I. világháború tizenkét isonzói csatájának sorát záró hadművelet eseményeiről emlékezik meg. Az utazás első napján a két házelnök a magyar-szlovén határon, Jesenice állomáson találkozik, és együtt utaznak az Isonzó Expresszel az egykori tolmeini osztrák-magyar hídfő egyik legfontosabb utánpótlási vasútállomására, a festői Most Na Sociba. A központi megemlékezésre, a modrejcei katonatemetőben kerül sor, ahol mintegy 1600, a tolmeini hídfőnél elesett osztrák-magyar katona nyugszik. Az eseményen közös szlovén-magyar katonai ünnepséggel, és koszorúzással tisztelegnek a hősök emlékének.

Isonzo_fokep

Az Isonzó Expressz 2015-ben a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és a Háborús Kegyeleti Főosztály, az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a MÁV Nosztalgia Kft. közös összefogásának köszönhetően jött létre. A történelmi emlékvonattal az a nemes szándék vezérelte a szervezőket, hogy az egykori világháborús történelmi helyszínek elsősorban magyar vonatkozású emlékhelyeit történészek kalauzolásával felkeressék, és kegyelettel emlékezzenek meg az ott harcolt katonákról.

A különvonat 2017. július 16-20. között ötnapos körutazása során bejárja a Nagy Háború egykori olasz és szlovén hadműveleti területeit, hogy megemlékezzen az első világháború egyik legvéresebb frontján elesett több százezer magyar katonáról.

A zarándoklat jellegű programsorozat szlovén és olasz területeket és településeket érint – Doberdó-fennsík, San Martino del Carso, Monte San Michele, Gorizia (az egykori Görz) és Nova Gorica városa, Kobarid (Caporetto), Tolmin (Tolmein) környéke, a szlovéniai Isonzó szlovén nevén Soča völgye.

Az Isonzó Expresszt idén harmadik alkalommal is a MÁV Zrt. leányvállalata, a MÁV Nosztalgia Kft. közlekedteti, és gondoskodik a történelmi-turisztikai programok színvonalas lebonyolításáról.

A vonat a Semmering-hágón, a világ első magashegyi vasútvonalán keresztül közlekedik, Ausztrián át Szlovéniába. A vonat fedélzetén színvonalas szolgáltatásokat biztosítanak az utazóknak: első világháborút kutató történészek előadásai hangzanak el, mely kiegészül az eredeti helyszíneken átadott történelmi ismeretekkel, valamint fotókiállítás és a hagyományőrzők katonai bemutatói tekinthetők meg. Az emlékvonat közösségi kocsijában Csík János népzenész, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje és barátainak műsora várja az utazókat. A zenekari formáció kifejezetten az Isonzó Expressz kedvéért áll össze, hogy szívet, lelket melengető zenei élményt nyújtsanak a világháborús katonadalok és népdalok felelevenítésével.

Az Isonzó Expresszre Standard és Pullman Club osztályon válthatnak jegyet. A szerelvény retro élményvonati kocsikkal és klimatizált nosztalgia étkezőkocsikkal közlekedik.

A közös magyar-szlovén kiadásban, magyar nyelven megjelenő „Az Alpoktól az Adriáig, az Isonzó front” útikönyve, valamint színvonalas fedélzeti kiadvány