Ismét taxisok demonstráltak Budapesten az Uber ellen

A közösségi személyszállítás betiltásáért kezdtek ismét demonstrációba kedd délután taxisok Budapest belvárosában. Terveik szerint több útvonalat lezártak a fővárosban.

    A tiltakozók – mint már többször – a Hősök terén gyülekeztek. Onnan mintegy száz taxi indult el két útvonalon, az egyik csoport az Erzsébet hídon és a Szabadság hídon át a Kálvin tér felé, a másik az Andrássy úton keresztül a Lánchíd irányába.
    Az előbbi csoport tagjai lezárták az Erzsébet híd Pestről Budára vezető sávját, a forgalom csak a másik irányban haladhat – jelentette az MTI tudósítója.

A demonstráló taxis szervezetek konvoja a Lánchídon 2016. május 3-án. A taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak vonulásos demonstrációjukkal a belvárosban. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A demonstráló taxis szervezetek konvoja halad a Dózsa György úton 2016. május 3-án. A vonulásos demonstrációval a taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak. MTI Fotó: Balogh Zoltán

    Gottlieb Géza, a demonstráció egyik szervezője az MTI-nek elmondta: azt követelik, hogy a hatóságok tartassák be az önmaguk által és a törvényhozás által hozott szabályokat, vagyis vegyék le a rendszámot az illegális személyszállításon ért sofőrök autójáról, valamint vegyék el a jogosítványukat. Korábban megfogalmazott javaslataik között az is szerepel, hogy kobozzák el a tetten ért gépjárművezető autóját.
    Példaként említette, hogy a BKK által a taxisok ellenőrzésére létrehozott csoport az elmúlt időszakban mintegy ezer taxisengedélyt vont be különböző szabálytalanságokra hivatkozva. Ehhez képest néhány hónap alatt csupán három uberező autóról vették le a rendszámot, ami nem riasztja vissza a több ezer budapesti illegális fuvarozót a tevékenységtől – mondta.
    Azt is követelik, hogy tiltsák le az internetes felületekről a közösségi személyszállítók applikációját.
    Este hatig szakaszosan és időszakosan lezárják a Hősök tere-Dózsa György út-Thököly út-Rákóczi út-Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Szent Gellért rakpart-Szabadság híd-Vámház körút-Kálvin tér-Károly körút-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat.
    Ugyancsak 18 óráig a Hősök tere-Andrássy út-József Attila utca-Széchenyi István tér-Lánchíd-Fő utca-budai felső rakpart-Bem József tér-Margit híd-Szent István körút-Nyugati tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat is lezárják szakaszosan és időszakosan.
    Emellett öt óráig lezárják a Lánchíd Pestről Budára vezető sávját, a József Attila utca Széchenyi István tér felé tartó sávjait, a Bajcsy-Zsilinszky út bazilika felőli oldalának buszsávját, a Szabadság híd Budáról Pestre vezető sávját, a Vámház körút Kálvin tér felé tartó sávjait a Sóház utca és az Üllői út között, valamint a Műegyetem rakpart Szabadság hídra vezető sávját.
    A demonstráció várhatóan a Parlament előtt fejeződik be, ahol teljes szélességébe lezárják az Alkotmány utcát.
    A Főtaxi közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a cég járművei nem vesznek részt a demonstrációban.
    Az év eleje óta ez a negyedik taxisdemonstráció Budapesten a közösségi személyszállítás betiltásáért.

Forrás:MTI