iró Zsolt: jól döntöttünk, amikor az együttműködést választottuk

Biró Zsolt szerint a romániai parlamenti választások urnazárásakor közzétett exit poll felmérések azt jelzik, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) jól döntött, amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) való együttműködés útját választotta.

    Az MPP elnöke az RMDSZ kolozsvári eredményváróján nyilatkozott az MTI-nek. Kijelentette: az összefogás listája várhatóan arányos képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak a román parlamentben. Ez pedig azt jelzi, hogy az erdélyi magyar közösség azt várja el a politikusaitól, hogy a nemzeti ügyekben fogjanak össze.
    Arra a felvetésre, hogy a választási részvételi arány elmaradt az országos átlagtól Maros és Kovászna megyében – ahol az MPP jelöltjei is befutó helyeken szerepelnek az RMDSZ jelöltlistáin – Biró Zsolt kijelentette: pártjának nincs oka szégyenkezni. Megjegyezte, kiemelkedő, vagy az illető megye átlagának megfelelő volt a részvételi arány azokon a településeken, amelyeket MPP-s polgármester vezet. Hozzátette: a párt legfontosabb bázisa Hargita megye, amelyikben kiemelkedően jól sikerült a választók mozgósítása.
    Biró Zsolt kijelentette: az MPP által hangsúlyosan képviselt célok bekerültek a közös választási programba, és bízik abban, hogy ezeknek hangot tudnak adni a bukaresti törvényhozásban.
    Az RMDSZ és a MPP együttműködési megállapodásának megfelelően a polgári pártnak két képviselője lesz a parlament alsóházában, akik az RMDSZ frakcióban fejtik majd ki tevékenységüket. Erre azáltal nyílik lehetőség, hogy az RMDSZ civil szervezetként, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Az MPP képviselői egy időben lehetnek a tagjai mindkét szervezetnek.

Forrás:MTI