Irie Maffia Orchestra

A Hey, June! fesztiválon egy igazán különleges műsorral koncertezik az Irie Maffia június 25-én a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A nagy szabadtéri és fesztiválszínpadokhoz szokott zenekar most egy akusztikailag és zeneileg egészen más közegben érhető tetten, természetesen emiatt a műsor sem a megszokott lesz. A zenekar egyénisége és a különleges épület közötti hidat a 13 fúvós vendégzenész képezi.

„Szerettünk volna valami különlegessel készülni erre a koncertre, másféle zenei tartalommal kibővíteni a számainkat.” – mondja Meggyes Ádám trombitás, aki a fúvóshangszerelés felelőse. – „Az én mániám a ’big band’ zene, én vetettem fel a lehetőséget a többieknek. A 13 fúvósból álló szekció sokféle hangzást képes megszólaltatni, néhány számnak megerősíti, másoknak megváltoztatja a hangzását. Nekünk is és a közönségnek is egy új élmény lesz.”

A műsor átértelmezése azért is adja magát, hiszen az Irie Maffia idén 10 éves, így a koncertműsorban szeretnék megmutatni a múltat és a jelent is. Minden eddigi albumról hallhatunk dalokat az este folyamán.

„Mindig nagy megtiszteltetés a Müpa színpadán játszani, így ezúttal is igyekszünk egy egyedi műsort összeállítani.” – fejti ki MC Columbo. – „Az elmúlt 10 év fontosabb dalai mellett sok szám hallható lesz az új lemezünkről is. Friss lemezzel turnézni mindig nehezebb, mert az új számokat még nem ismeri úgy a közönség, de szerencsére eddig bárhová mentünk, pozitív visszajelzéseket kaptunk.”

A 90 perces, akusztikus részekkel tarkított, színdarabszerűen összerakott műsorban az ország egyik legnagyobb orgonája is fontos szerepet játszik. Magyarország legkedveltebb, nem klasszikus zenei orgonistája, Premecz Mátyás (Kéknyúl zenekar) a hely szellemében játssza az Irie Maffia zenéjét orgonán.

„Premecz Matyi és az Irie Maffia kapcsolata régebbre nyúlik vissza: amikor JumoDaddy billentyűs Svájcban élt egy rövid ideig, Matyi helyettesítette, és máig tartó barátság alakult ki.” – sztorizik Meggyes Ádám. – „Emellett Sena saját zenekarában is ő billentyűzik, így érthető, hogy rá esett a választás. A Müpa orgonája pedig adott, és mi mindenképp élni akartunk ezzel a lehetőséggel. Végül a Bloodshot Eyes című szám átdolgozásánál döntöttünk, mely már a szimfonikus átdolgozásban is nagyon jól szólalt meg, az orgona pedig ismét egy új karaktert ad majd neki.”

Vendégként fellép még az Akkezdet Phiai formáció, akikkel a közös dalt – Livin’ it easy – adják elő egy új zenei értelmezésben, valamint a Punnany Massif három frontembere, akikkel egy Punnany Massif feldolgozás hallható majd big band hangzásban.

„Az ’Engedd El!’ című Punnany dalt hangszereljük át, valamint kitalálunk egy közös finálét, ami egyfajta mash up lesz majd”- árulja el Élő Márton.

Egy biztos, a zenekar már nagyon készül június 25-ére.

„Lélekben ugyanúgy készülök minden fellépésre: fontos, hogy tudjam a szövegeimet és nyugodt legyek.” – magyarázza Sena. – „A Müpás koncert viszont egyrészt abban más, hogy sok vendégzenész van, így a próbák nagyon fontosak; másrészt egy impozáns helyen lépünk fel, ráadásul a nagyteremben, ahol ezelőtt még soha, így hát izgatottan várjuk a koncertet.”