Irie Maffia évzárás az Akváriumban

Zajos és mozgalmas jubileumi évet zár az Irie Maffia, melyet az Akvárium klubban készülnek megkoronázni 2015. november 13-án. Ez alkalomból Sena és MC Columbo tekintett vissza egy kicsit.

„Fantasztikus évünk volt az Irie-val! Tényleg olyan volt, mintha minden nap szülinapot ünnepeltünk volna.” – lelkesedik Sena. – „Csodás fogadtatásban volt részünk minden egyes koncerten, óriási hangulat volt a bulikban. Sok-sok fesztiválon léptünk fel és bár mindegyik csúcs volt, azért kettőt mégis kiemelnék: hatalmas élmény volt az USÁ-ban játszani, illetve a Sziget Nagyszínpadán is, hiszen én például életemben nem játszottam még ekkora tömegnek. Örülök nagyon, hogy volt erre lehetőség, és hogy annyira jól fogadták az emberek a Sziget Himnuszt is!”

„10 év egy zenekar életében nagyon hosszú idő, ami tele van sok örömmel és természetesen apróbb konfliktusokkal is (erre utal egyébként az Easy as One, Two, Three-ben a “We have so many stories, many tears and worries” sor is)” – teszi hozzá MC Columbo. – „Az évek során a zenekar apránként alakult át a jelenlegi kiforrott formájára. Nem véletlenül aposztrofálják supergroupként a csapatot, ugyanis mind a 12 fő egy-egy különálló személyiség, néha nagyon eltérő zenei ízléssel, és ezekből áll össze a nagy egész. Sokszor nyilatkozom interjúban, hogy egy-egy turné olyan, mint egy osztálykirándulás. A nagy létszám előnye ugyanis, hogy időszakos jó értelemben vett klikkek alakulnak ki. Ha megunsz egy beszélgetést, akkor átülsz egy másik sorba a buszon és voilá, máris hirtelen a disznóvágásról vagy a playstasionről folyik a társalgás (nevet).

 

 

Az Akváriumos koncert után Budapesten rövid, jól megérdemelt pihenő következik a zenekar számára, úgyhogy mindenképp érdemes ellátogatni a bulira!