Irányításszerzést engedélyezett a GVH

Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a Veolia Voda S.A. (Veolia) közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Berlinwasser International GmbH (BWI) felett.

    A GVH az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismertette: az összefonódás hatásainak értékelésekor megállapították, hogy ugyan mind a Veolia-csoport (amelynek magyarországi tagjai a Szegedi Vízmű Zrt. és a Veolia Víz Tanácsadó Zrt.), mind a Veolia és a BWI által közösen irányított vállalkozások víziközmű-szolgáltatást nyújtanak, de tevékenységüket különböző településeken végzik, és az egyes települések elkülönült földrajzi piacot alkotnak, így az összefonódás nem jár horizontális hatással.
    További káros, vertikális vagy portfólió-hatásokat sem talált a versenyhivatal, ezért engedélyezte a tranzakciókat.
    Az összefonódással a Veolia – a Csatorna Holding Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül – egyedüli, közvetett irányítási jogot szerzett a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. felett – közölte a GVH.
    A Veolia (korábban Dalkia) januári tájékoztatása szerint a francia Veolia és az Electricité de France (EdF) nagyvállalat 2013 őszén úgy döntött, hogy felbontják 2000-ben létrejött megállapodásukat, és felosztják az addig közös tulajdonukban álló nemzetközi Dalkia vállalatot. A Franciaországban működő egységek az EdF érdekkörébe kerültek, és megtartották a Dalkia nevet, míg a Franciaországon kívüli leányvállalatok a Veolia cégcsoporthoz csatlakoztak, és a Veolia brandje alatt működnek tovább.
    A magyarországi Veolia csoport tevékenysége három területre, az energetikai szolgáltatásokra, a hulladékgazdálkodásra és a vízközmű szolgáltatásra terjed ki. Ez év január 1-jétől a Dalkia Energia Zrt. Veolia Energia Magyarország Zrt. néven folytatja tevékenységét, és részben vagy egészben szintén a Veolia nevét, arculatát veszi fel a cégcsoport többi hazai tagja.
    A tájékoztatás szerint a Veolia csoport világszerte 2,4 millió háztartást lát el energiával, 76 ezer erőművet és több mint 450 távhőrendszert üzemeltet. A vállalatcsoport 187 ezer munkatársa energetikai, vízkezelési, hulladékgazdálkodási megoldásokat tervez és kivitelez ipari üzemek és közintézmények számára. A cégcsoport 94 millió ember ivóvízellátását biztosította 2013-ban, 54 millió megawattóra villamos energiát termelt és 38 millió tonna hulladékot hasznosított újra, illetve használt fel energiatermelésre.
    Magyarországon a Veolia vállalatcsoport több mint 600 ezer háztartást lát el és 2500 munkavállalót foglalkoztat.

Forrás:MTI