Indulnak a Tanyafejlesztési Program idei pályázatai

A napokban jelennek meg a Nemzeti Tanyafejlesztési Programban meghirdetett pályázati felhívások, amelyek a tanyák megóvását, az ott élők életszínvonalának javítását és a tanyasi életforma újraélesztését szolgálják – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a programot bemutató keddi konferencián, amelyről közleményben tájékoztatta az FM az MTI-t.

    A pályázati felhívások a kormany.hu, valamint a Herman Ottó Intézet honlapján (www.hoi.hu) jelennek majd meg. A pályázati internetes felület a felhívások megjelenését követő 30. napon nyílik meg a Herman Ottó Intézet honapján, és forráskimerülésig, illetve legfeljebb 30 napig lesz lehetőség a pályázat benyújtására – ismertették.
    V. Németh Zsolt a közlemény szerint emlékeztetett arra, hogy  a magyar állam által finanszírozott programra 2011 és 2015 között 7,36 milliárd forint forrás jutott. Az idén pedig számos új pályázati célt támogat a földművelésügyi tárca, így lehetőség nyílik a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre is pályázatot benyújtani.
    A Nemzeti Tanyafejlesztési Programban az idén 3 célterületre lehet pályázatot benyújtani. Az első, amelyben 200 millió forint áll rendelkezése, a települési és térségi fejlesztések támogatására fókuszál, egyebek között a tanyasi termékek védjegy- és minőségrendszerének bevezetésére, fejlesztésére, valamint a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére.
    A második célterület keretében, amelynek 400 millió forint a keretösszege, a tanyagazdaságok indításának és fejlesztésének mezőgazdasági csekély összegű támogatására lehet pályázni.
    A harmadik célterület pedig a tanyák lakóépületének felújítása, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre irányul, amelyre 120 millió forintot szán a tárca.
    A közlemény kitér arra, hogy az előző évekhez képest további változás, hogy villany-, víz- és szennyvízberuházásra az idén nem a Nemzeti Tanyafejlesztési Programon, hanem a Vidékfejlesztési Program belül lehet majd pályázni.
    V. Németh Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi években meghatározott 25, illetve 50 százalékos előleg helyett az idén 75 százalékos előleg igénylésére van lehetőség.

Forrás:MTI