Indul a VIII. Országos Étterem Hét

Idén tavasszal ismét több mint száz felső- és középkategóriás étterem konyháját ismerhetik meg az érdeklődők a VIII. Országos
Étterem Héten, március 16. és 22. között. Aki előzetesen asztalt foglal a www.etteremhet.hu weboldalon, minőségi, háromfogásos ebéd- vagy vacsoramenüt fogyaszthat 3,300.– forinttól kezdődő áron, szabadon választva a résztvevő éttermek közül.

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

A 2015. tavaszi Étterem Hét újdonsága: a vendégek részéről régóta nagy igény van arra, hogy a legdrágább, csúcskategóriájú alapanyagokkal dolgozó éttermek kiemelt minőségű menüt kínáljanak. Ez most megvalósul: az ún. Prémium menük ára: 4,900.− forint lesz. A programban résztvevő éttermek kb. 20 százaléka kínál majd Prémium menüt, a többi étterem továbbra is a 3,300.− forintos kategóriában indul.A DiningCity nemzetközi étteremajánló márciusban már nyolcadszor szervezi meg a Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Országos Étterem Hetet.A programban ezúttal is jó néhány olyan étterem vesz részt, amely szerepel „Az 50 legjobb magyar étterem” listáján. A minőségi vendéglátás szellemében az Étterem Hétre kialakított szabad helyek száma az egyes éttermekben limitált, de aki igyekszik az asztalfoglalással, az akár Michelin ajánlással rendelkező étteremben (pl.: Rickshaw Étterem – Corinthia Hotel Budapest) is elfogyaszthatja a kedvező árú ebéd- vagy vacsoramenüjét.

Az Országos Étterem Hét jó alkalom arra, hogy bárki megismerhesse a magyar vendéglátás legmagasabb szintjeit. A programban résztvevő kiváló éttermek az étlapjuk legjavát kínálják vendégeiknek: általában 3-4 féle előételből, főételből és desszertből választhatnak az ízek kedvelői. A sokak által megszeretett rendezvény keretében a legutóbbi alkalommal,tavaly ősszel már 23.000-en látogattak el a résztvevő éttermek egyikébe. Sőt, megugrott azoknak a száma is, akik az egy hetes program lehetőségét kihasználva több éttermet is kipróbáltak.

www.etteremhet.hu

Az Országos Étterem Hétre személyesen vagy telefonon NEM lehet asztalt foglalni a résztvevő éttermekben – erre a célra a rendszer csak az online foglalásokat regisztrálja a www.etteremhet.hu weboldalon. A vendégek az asztalfoglalás elküldése után azonnali visszaigazolást kapnak e-mailben a foglalás sikerességéről.

A VIII. Országos Étterem Hét mai sajtóebédjén a Rickshaw távol-keleti étterem (Corinthia Hotel***** Budapest) mutatta be az eseményre készült teljes menüajánlatát. A

tájékoztatón résztvevő vendégek a fantasztikus ízek mellett megismerkedhettek Turák Imrével, a Rickshaw étterem F&B Outlet Managerével; Frideczky András séffel, a Gellért Söröző & Brasserie-től; Mócsány Tamás étteremvezetővel és Sipos András séffel, a nU bisztrótól. A bemutatót Kiss Zoltán, az Országos Étterem Hetet szervező DiningCity étteremajánló képviselője moderálta.

A programba már bekapcsolódott éttermek listája:

Budapest és Pest megye:

A38 hajó-étterem

Alagút bisztró

Almárium bisztró

Amaretto étterem

Apacuka étterem

Apostolok étterem

Aragvi Grúz Étterem

Aranyszarvas Bisztró

ARAZ étterem

Art bistrobar (art’ otel Budapest)

Bagolyvár étterem

Bajai Halászcsárda

Bali Caffe

BorKantin étterem

Borssó Bistro

Budapest Bisztró

Café Astoria

Chagall Café

Chess étterem

Ciao Ciao Trattoria

Columbus Hajó-Étterem

Cucina étterem

Don Leone étterem

Dunacorso étterem

Eiffel bistro & bar

Evidens Bistro

Fire Étterem

Fortuna szálloda és étteremhajó

Fricska Gastropub

Fuji Japán étterem

Fülemüle étterem

Gellért étterem (Gellért Szálló)

Gundel étterem

Hachapuri Grúz Étterem (Andrássy út)

Hachapuri Grúz Étterem (West End)

Halászbástya étterem

Hanoi vietnámi étterem

Hemingway étterem

Il Pastaio ristorante

Imázs étterem

Itoshii Japán Étterem

János étterem

Jardinette étterem

Kacsa étterem

Kaeng Som Tom Yum thai étterem

Kakas étterem

www.etteremhet.hu

Kaltenberg étteremés söröző

Kanpai Izakaya japán bisztró

Kárpátia étterem

KIOSK Budapest

Krizia étterem

L.A. Bodegita étterem

La Perle Noire étterem

La-Guna étterem

Lajos Király étterem

Le Bourbon étterem (Le Meridien)

Lion’s Garden Étterem

Lisztró Gasztró Bisztró

Locavore Étterem

Magyar Ízek Magyar Háza

Manna étterem

Matrjoska Bisztró

Mátyás Pince étterem

Mester (Zsindelyes) Étterem

Mezzo Music étterem

Mirage lakásétterem

Mocco Étterem

Múzeum Kávéház

Nagy Levin Étterem

Nádor borétterem

Nika étterem

nU bisztró

Olíva Étterem

Paris Budapest étterem

Peppers mediterranean grill (Marriott)

Pesti Disznó Gastrobar

Premium café és étterem

Prime Steakhouse

Princessin étterem

Remíz kávéház és söröző

Rickshaw Étterem (Corinthia Hotel)

Ring Café and Burger bar

Riso ristorante

Rudas Étterem

Salaam Bombay étterem

Spoon cafe and lounge

Stereo Chef étterem

Széchenyi kertvendéglő

Szép Ilona étterem

S’wine Étterem

Trattoria Mamma étterem

VakVarjú BUDA

VakVarjú PEST

VakVarjú ÚJLIPÓT

Vár: a Speiz étterem

Vogue hajóétterem

Országszerte:

67 étterem (Székesfehérvár)

Barabás étterem (Debrecen)

Bistorant (Szeged)

Budai Gesztenyés étterem (Budakeszi)

Chloé New Yorkban (Nyíregyháza)

Dráva Hotel Étterem (Harkány)

Fenyves étterem (Debrecen)

Historante Étterem (Veszprém)

IKON étterem (Debrecen)

Jókai Bisztró (Pécs)

Kistücsök étterem (Balatonszemes)

Malomkert Sörház (Veszprém)

Mangó Étterem (Balatonlelle)

Öreg Tanyacsárda (Lajosmizse)

Patrióta étterem (Gyula)

Rosinante étterem (Szigetmonostor)

Solier Café (Gödöllő)

Szász söröző és étterem (Szekszárd)

Szél Fiai Fogadó (Nyúl)

Tóvendéglő (Szombathely)

Végállomás Bistorant (Miskolc)

Villa Pelikán étterem (Szombathely)

zip’s brewhouse (Miskolc)

Zsálya bisztró (Eger)

Zsolnay étterem (Pécs)

Figyelem! A lista változhat!