Indiai autóipari beszállító épít gyárat Kecskeméten

 

Négyszáz-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten – közölte Takács Péter projektvezető szerdán a megyeszékhely rendkívüli közgyűlésén. A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak.

    A cég képviseletében eljáró projektvezető elmondta, hogy 100 ezer négyzetméter nagyságú telken, zöldmezős beruházással építik fel a gyárat, amely 2017-re készül el.    Tájékoztatása szerint az első időszakban a Mercedes-gyár Kecskeméten készülő egyik típusához fognak 2018-tól lökhárítókat gyártani. Az új gyár közvetlenül a Mercedes-gyár mellett épül.
    Takács Péter az általa képviselt vállalatról elmondta: az 1975-ben indult indiai családi vállalkozás mára a világ 40. autóipari beszállítójává fejlődött. A világ 25 országában 140 gyáregységgel van jelen, 2009 óta Magyarországon is. Visszapillantó tükröket gyártanak Mosonszolnokon, valamint egy logisztikai központ is van Hegyeshalomban.
    Magyarországon 1600 saját alkalmazottja van a cégnek, csak a magyar piacon 310 millió euró árbevételt értek el tavaly, több autógyárnak szállítanak kábelkötegeket, tükröket és egyéb alkatrészeket. A cégcsoport 2014-es árbevétele 6,1 milliárd dollár volt.
    A város közgyűlése egyhangú határozatával támogatta a mezőgazdasági területre vonatkozó rendezési terv módosításának elindítását. Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy az indiai cég már korábban együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Főiskolával a duális mérnökképzésre.

Forrás:MTI