Így lehet kávékapszulából karácsonyfadísz

Óvodásoknak hirdettek környezettudatos karácsonyi pályázatot

Kávékapszulából, papírgurigából, műanyaghulladékból vagy akár szép formájú üvegből készült karácsonyfadíszekkel is indulhatnak az óvodák az ország bármely pontjáról a Játéksziget pályázatán. A játékbolthálózat korábban is aktívan népszerűsítette a környezettudatos gondolkodást, legújabb kezdeményezésükkel pedig azt szeretnék elérni, hogy felhívják a gyerekek figyelmét az újrahasznosítás fontosságára. A beküldött pályaművekből egy szakmai zsűri választja ki a győztes ovis csoportot, amelynek nyereménye egy 100 forint értékű játékutalvány lesz.

Október 11. és november 25. között jelentkezhetnek a Magyarország területén található magán-, alapítványi- és állami óvodák csoportjai a Játéksziget pályázatára újrahasznosított anyagokból készült karácsonyfadíszekkel.

A játékbolthálózat kezdeményezésében a kreativitásnak nem szabtak határt, a lényeg az, hogy az elkészült alkotás alkalmas legyen karácsonyfadísznek, azaz legyen rajta akasztó és a súlyát elbírja egy közepes méretű karácsonyfa, valamint kitétel az is, hogy szerepeljen rajta a Játéksziget logójában feltűnő delfin is valamilyen formában.

Józsa Krisztina, a Formatex kommunikációs és brand managere arról beszélt, a pályázat lényege, hogy játékos formában segítsék a gyermekek környezettudatosságra való nevelését, ami cégük küldetése is egyben.

„Az újrahasznosítás fontosságára nem lehet elég korán felhívni a figyelmet, ezért döntöttünk úgy, hogy az óvodás gyerekeket próbáljuk megszólítani a kezdeményezésünkkel. Miközben a csoportok közösen készítik majd el a díszeket, megtapasztalhatják, mi mindenre lehetne még használni egy-egy kidobásra szánt anyagot, az óvónők pedig beszélgetni tudnak majd velük ennek a jelentőségéről” – magyarázta.

Bemutatják a gyerekek díszeit

A játékkiírás szerint az újrahasznosított karácsonyfadíszekről fotót kell majd készíteni, amit aztán az erre létrehozott felületen néhány kattintással fel lehet tölteni.

A beküldött pályaműveket szakmai zsűri értékeli majd a felhasznált, újrahasznosított anyagok változatossága, sokszínűsége, az alkotás ötletessége, kinézete és kreatív kivitelezése, valamint a közös munkában résztvevő gyerekek száma alapján. A zsűri tagjai között szerepel többek között Kovalcsik Ildikó „Lilu” is, aki a cég adományprogramjának is az arca.

A végső győztes egy 100 ezer forint értékű játék csomaggal lesz gazdagabb, amiben a Formatex Kft. által forgalmazott játékok találhatóak majd meg. November 26. és december 1. között közönségszavazást is hirdetnek a pályázathoz kapcsolódóan, a legtöbb szavazatot gyűjtő pályamű pedig 50 ezer forint értékű Formatex játék csomagban részesül.

Józsa Krisztina végezetül elmondta azt is, az elkészült alkotásokból körülbelül százat postai úton be is kérnek majd, ezekkel díszítik fel ugyanis a Játéksziget karácsonyfáját a cég Árkád Bevásárlóközpontban található üzletében. A többi dísz természetesen a gyermekeké maradhat, így reményeik szerint több tucatnyi óvodában állíthatnak idén környezettudatos karácsonyfát.

Az eredményhirdetésre december 2-án kerül majd sor.

További információ és jelentkezés: https://jateksziget.hu/pages/egyuttegyzoldebbkaracsonyert-palyazat