Idén 50 éves a Debreceni Virágkarnevál!

Sequence 01.Still004Magyarország egyik legnagyobb, legismertebb rendezvénye a félévszázados évfordulónak köszönhetően augusztus 13-21-ig a régmúlt legszebb pillanatainak megidézésével és sok újdonsággal várja az érdeklődőket. A hagyományos, augusztus 20-i virágkarneváli felvonulás mellett a Nagyerdei Stadionban ismét megrendezik az ünnepi aréna show-t. A Karneváléj színpompás virágkocsikkal, a legnagyobb hazai sztárok és több mint ezer külföldi és magyar fellépő közreműködésével ismét egy felejthetetlen összművészeti látványosságot ígér augusztus 20-án este.

 

 Sequence 01.Still005

A közmédia megmutatja értékeinket!

 

A közmédia örömteli kötelessége, hogy eljuttassa a világ magyarsága számára a fontos, országos, sőt nemzetközi hírű rendezvényeket. Az 1966 óta minden évben megrendezett Debreceni Virágkarnevál pedig éppen ilyen. A Duna Televízió már nyolcadik éve sugározza élőben ezt a hazánk legismertebb rendezvényei közé tartozó színpompás virágkarnevált a Kárpát-medence magyar nézői számára. Bár az esemény évről-évre több százezer látogatót vonz a cívisvárosba, az érdeklődés iránta sokkal nagyobb. Így aztán azoknak, akik személyesen nem tudnak a helyszínen részesei lenni az augusztus 20-i rendezvénynek, a helyi televízióval együttműködve mi visszük el a karneváli forgatagot az otthonába. A fantasztikus virágkocsik látványa egyedi attrakció. Az élményt pedig tovább fokozza, hogy az előző évekhez hasonlóan az idén is a világ számos pontjáról – többek között Argentína, Dél-Korea, Izrael, Oroszország, Olaszország és Erdély – érkeznek művészek, hogy osztozzanak az ünnep hangulatában.

Az idén 50 éves Debreceni Virágkarnevál határokon átívelő üzenete hordozza legszebb hagyományainkat, nemzeti értékeinket, csodálatos kultúránk látványát. A közmédia a színpompás rendezvényt immár nyolcadik éve élőben közvetítve elősegíti azt, hogy tovább erősödjék a Kárpát-medencei magyarság összetartozása. A virágkarnevál évről évre képes megújulni, mindig sikerül valami egyedit, újat varázsolni a programjaiba. Ugyanígy tesz a közmédia is műsoraival. Nincs ez másként az idei augusztus 20-i eseménnyel kapcsolatban sem. A Duna Televízió és az M1 idén még több műsorpercet sugároz Debrecenről. A hagyományos 180 perces virágkarneváli délelőtti közvetítésen kívül a karneváli készülődésről is láthatnak kisfilmeket, illetve az MTVA többször is élőben bejelentkezik, a virágkarneváli hét eseményeinek helyszíneiről.

 

 

A Virágkarnevál 50 éves történetének érdekességei:

 Eddigi felvonulásokon 550 virágkocsi vett részt.

Az öt kontinensről mintegy 60.000 fellépő érkezett Debrecenbe.

A kompozíciók elkészítésében, a rendezvények lebonyolításában 100.000 fő segédkezett.

A virágkocsikhoz a félévszázad alatt több mint 100 millió virágot használtak fel.

A Debreceni Virágkarnevál történelmi gyökere:

A múlt század elején, 1900 augusztusában a Debreczeni Polgári Kerékpáros Egyesület választmánya gyűlést tartott, melyen az egyesület tagjai elhatározták, hogy szeptemberben országos kerékpárversenyt rendeznek az egyesület új pályaterén – adta hírül a Debreczeni Újság. A verseny fénypontja a „nagyszabásúnak tervezett virágcorso, amelyet sok ízléssel, pompával akarnak megvalósítani”. Ezen a virágkorzón készülhetett az a fénykép is, amelyen egy kackiás bajszú ifjú áll bokrétával díszített biciklije mellett, amely a „kerékpár virágcorso és csata” emlékére készült.

1905 májusában felhívás jelent meg a Debreceni Mentő Egyesület alapítására. Ekkoriban ugyanis a 80 ezres Debrecenben, ha valakit baleset ért, időbe telt, míg orvost kerítettek. Az Egyesület 1905. június 14-én megrendezte a virág kocsi-korzót a város főutcáján azért, hogy a bevételből mentőkocsit vásároljanak. A menet, amely 23 kocsiból állt, a Simonyi úton haladt, ahová nézőként csak jeggyel lehetett bejutni. Élén Debrecen város fogata haladt, a bakon a város színeit viselő hajtóval és hajdúval, a díszítés is kék búzavirág és sárga akác volt. A nézők virágesőt zúdítottak a látványos kocsisorra. A zsűri az első díjat Debrecen város fogatának, a másodikat a Lawn-Tennis Társaság fehér kocsijának ítélte. A tulajdonosok azonban lemondtak a díjról, így azután Fisch Ernő margarétás és Szunyogh Sándor vadrózsás fogatát díjazták. A legnagyobb tapsot a mentőkocsi kapta, ami szintén felvonult. A bevétel szép összeget tett ki: 1600 korona volt.

1966 óta néhány kihagyással (idén a 47. alkalommal lesz virágkarnevál Debrecenben) minden év augusztus 20-án megrendezik a Virágkarnevált.

 

Az első debreceni virágkarnevál beharangozóját a Népszava 1966. július 27-i száma így kezdte: „San Remo, Nizza hangulatát idézi majd augusztus 20-án délelőtt Debrecen.” A Hajdú-Bihari Napló augusztus 23-i száma pedig így fogalmaz: „… Lényeges az, hogy a virág ne csak dekoráció legyen a sportnál, a sport pedig ne csak sport maradjon, hanem a kettő ötvözeteként egy egészen új műfaj jöjjön létre.”

Kezdetben még csak hazai fellépők és középiskolás csoportok kísérték a virágkocsikat. Pár év múlva jelentek meg a külföldi csoportok, először leginkább a szocialista országokból, a rendszerváltás után pedig mindenhonnan. A karneváli műsort Debrecen testvérvárosainak a művészeti csoportjai színesítik.

A virágkompozíciók témái a történelmi korokon keresztül:

1966

Virágokból formálták meg az Erzsébet hidat, a miskolci tv-adótornyot, a debreceni Nagytemplomot. Ez nem egyszerű munka volt, hiszen csak az Erzsébet híd virágmakettje 270 centiméter magas és nyolc méter hosszú volt. (…) Ugyancsak nagy sikere volt az űrrakétának is, amely természetesen szintén virágból készült.” (1966.08.23. Népszava)

1976

A számos látogatót vonzó 10 éves karneválon a Debreceni Kertészet hatalmas virágkocsija Debrecen és a Rákócziak kapcsolatát szimbolizálta. Vállalati kategóriában a Biogál Gyógyszergyár kompozíciója győzött, ám az Alföldi Nyomda dolgozói is büszkén közölték Üzemi Híradó című lapjukban: „Vállaltunk kocsija negyedik alkalommal szerepelt a virágkarneválon – ezúttal is sikerrel. A zsűri értékelése szerint a művészien zárt, tisztán kifejező, ízléses és ígéretes virágkötészeti kompozíció a negyedik helyezésre és különdíjra volt érdemes.”

1986

A fennállása huszadik évfordulóját ünneplő virágkarnevál ráadásul ebben az évben egybeesett Debrecen várossá nyilvánításának 625. évfordulójával, ezért a karneváli menetet a városi tanács kocsija indította a Petőfi térről. De a nem sokkal azelőtt lezajlott mexikói labdarúgó világbajnokság hangulatára is reflektáltak a kompozíciók készítői. A Hajdú-Bihar Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat és a Debreceni Víz- és Csatornamű Vállalat MEXICO feliratú kocsija óriási tetszést aratott.

1996

Az 1996-os virágkarnevál kocsijai most is „alkalmazkodtak” az egyéb eseményekhez. Valamennyi cég jelent és jövőt összekötő kocsija utalt a millecentenáriumra, s ezek közül a Biogal Rt. Álmos vezér megáldja fiát a nagy út előtt című kompozícióját ítélte a legjobbnak a zsűri. A rendezvény idejére lezajlott Atlantai Olimpián szerzett aranyérmeinkre pedig a Magyar Virágkötők Egyesületének közös alkotása, a Büszkék vagyunk az atlantai olimpikonokra című utalt.

2006

18 virágkocsit csodálhattak meg az érdeklődők. A menetet hagyományosan a város címerét hordozó fanfáros autó vezette. A Református Világtalálkozó tiszteletére első alkalommal készíttetett egy kompozíciót a Református Egyház, de például az ismert filmalakok közül Shreket illetve Harry Pottert is megmintázták virágokból. Shrek ide, Harry Potter oda, a 40. évforduló igazán a nyulak ünnepe volt: a hajdúsági megyeszékhely városgazdálkodási cége kertészkedő nyulakat ábrázoló kompozícióját találta a zsűri a legjobbnak, második helyen egy tökhintó, harmadik helyen pedig az egyik debreceni autókereskedő Bocskai István erdélyi fejedelmet ábrázoló kocsija végzett.

 

 

 

 

A virágkarnevál magyar és külföldi kapcsolatai:

Országhatárainkon belül a debreceni virágkarnevál szervezői 2009 óta utaztatják a nemzet egységét jelképező Szent Koronát ábrázoló virágkocsit mint szimbólumot.

  1. július 11-én Budapesten, majd még ugyanebben az évben, július 25-26-án a balatonfüredi Anna-bálon vonultatták fel a kompozíciót.

A következő évben, 2010. június 17-én Egerbe is eljön majd a karnevál címmel már a Heves Megyei Hírlap tudósíthatott arról, hogy július közepén két virágkocsi fog érkezni a Dobó térre. „Július 15. és 18. között újra középkori piaccá varázsoljuk a Dobó teret. (…) Ebből az alkalomból látjuk vendégül a cívis látványosság két szereplőjét: Debrecen város kocsiját és egy másik remekművet, amely a Szent Koronát ábrázolja.” De még ebben az évben, Európa akkori kulturális fővárosát, Pécset is meglátogatta ez a két kocsi.

2011-től pedig az „utaztatás” hagyománya úgy módosult, hogy a fogadó város is készített egy kompozíciót, amelyet nemcsak a hazai közönsége előtt, de augusztus 20-án a debreceni karneválon is bemutatott. 2011-ben Cegléd Laskafesztiválja volt a célpont, 2012-ben Kecskemét, ahol szeptemberben, a Város Napján mutatták be a Szent Koronát ábrázoló kocsit és a Hírös népmese a hírös városból című helyi kompozíciót, amely az azévi augusztusi karneválon 3. helyezést ért el. 2013-ban a Szent István emlékév keretében megrendezett Koronázási Ünnepi Játékokra, Székesfehérvárra látogatott el a Szent Korona kocsija, 2014-ben Gyula városa fogadta a kocsit a saját városi kompozíciójának bemutatásával együtt. 2015-ben a Tisza-parti Halasnapokon, Tiszafüreden vonult fel a Szent Korona, mégpedig a város hagyományos halászatát bemutató kocsi kíséretében.

Idén Székesfehérvár után egy újabb koronázó városunkba, Esztergomba utazik majd a Szent Koronát ábrázoló kocsi, amelynél nem is lehetett volna méltóbb, múltat, jelent és jövőt összekötő „külső” helyszínt választani az idén 50 éves debreceni virágkarneválhoz. Itt a tervek szerint Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján megáldja a Szent koronát ábrázoló virágkocsit.

Nagyváradon már több mint tíz éves múltra tekint vissza az augusztus 21-én megrendezésre kerülő „Nyitott Ablak Európára” című program. Az eseményre Debrecenből évről-évre megérkezik a virágkarnevál négy-öt kompozíciója is, amelyeket a romániai megyeszékhelyen a helyi lakosok mindig nagy örömmel fogadnak.

Díjak, elismerések:

 

2009 és 2012-ben a Magyar Fesztivál Szövetség „kiváló minősítésű fesztivál” címet kapott. 2015-ben pedig az EFFE (Európai Fesztivál Szövetség) által 2015/2016-os évben minősített fesztivál lett a Debreceni Virágkarnevál.

A Karneváli hét programkínálata:

Már folyamatban lévő kísérőprogramjaink:

„Virágos Debrecen” verseny több kategóriában:

virágos kertek és erkélyek (magán személyek részére) virágos kirakatok (cégek számára) és virágos teraszok (cégek számára)

A Hajdú-Bihari Napló és a Főnix Rendezvényszervező közös pályázata „Az én kedves történetem, illetve fotóm a virágkarneválról” témákban. A szervezők olyan saját történeteket és saját készítésű képeket várnak, amik az elmúlt 50 évben készültek, és a Virágkarneválhoz kötődnek.

Folyamatos programjaink a karneváli hét ideje alatt:

aug. 13-19. között: Koncertek a Cseh Sörünnepen (helyszín: Nagyerdő, Békás-tó)

aug. 13-20. között: Gyermekprogramok a Lurkó Ligetben

aug. 13-21. között: Kültéri fotókiállítás az elmúlt 50 év képeiből a Kossuth téren, és a fotóversenyre érkezett képekből montázs. Köztéri alkotások leleplezése: 4 virágruhás szobort kap a belváros.

aug. 13. 18.00 Kaláka koncert a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

aug. 14. 20.00 ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház előadása: Frank Sinatra – A hang” a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

aug. 15. 20.00 A Kodály Filharmónia Debrecen koncertje a Kossuth téren

aug. 16. 20.00 A Debreceni Helyőrségi Zenekar koncertje Gájer Bálinttal a Kossuth tér

aug.17. 20.00 Csokonai Színház: Made in Hungária Kossuth téren

 

aug.18.

Galiba Fesztivál felvonulás 17.00-18.30 Kossuth téren

Demjén Ferenc koncert 20.00-22.00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Világ virágai – Több mint táncház 20.00-21.00 Egyetem tér

3D mapping – Épületvetítés 21.00-00.00 Egyetem tér

Közben: Lángoló Csigák tűzzsonglőr csapat műsora 21.00 és 22.30 között a szünetekben

 

aug. 19.

Habana Social Club koncert 20.00-22.00 Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

P.A.S.O. koncert 20.00-22.00 a Kossuth téren

Világ virágai – Több mint táncház 20.00-21.00 Egyetem téren

3D mapping – Épületvetítés 21.00-00.00 Egyetem tér

Közben: Lángoló Csigák tűzzsonglőr csapat műsora 21.00 és 22.30 között a szünetekben)

 

aug.20.

“Karneváli felvonulás 7.00 – 12.00

Old Timer kiállítás 11.00-13.00   Déri tér

Virágkocsi kiállítás és folklórfesztivál 13.00-18.00 Nagyerdei Stadion

Karneváli Fieszta és virágkötészeti bemutató 16.00-18.00 Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Karneváli Fieszta 16.00-18.00 Cseh Sörkert – Nagyszínpad

Karneváléj 19.00-21.30 Nagyerdei Stadionban

Tűzijáték 22.00-22.30 Egyetem téren

Freddie koncert 22.30-00.00 Egyetem téren

Utcabál – Dj Németi 00.00-02.00  Egyetem téren

 

aug.21.

Virágkocsi-kiállítás a Kossuth téren

A dél-koreai tánccsoport műsora (Pocheon Municipal Folk Art Company)19.00-20.30        Nagyerdei Szabadtéri Színpad