Ide-oda hoztalak – a FEZEN-nek írt dalt Orsovai Reni és a Nene

Először készült saját dal a 26 éves FEZEN fesztiválhoz. Orsovai Reni és zenekar a Nene Ide-oda hoztalak című száma arról az önfeledt élményről szól, amit csak a fesztiválok, bulik adhatnak az embernek. A dal mától elérhető az online felületeken.

Megszületett az Ide-oda hoztalak, a FEZEN2023 dala. “Nagyon régóta szerettünk volna a zenekarral egy olyan dalt írni, ami arról az önfeledt élményről szól, amit csak egy fesztivál, egy buli alkalmával kaphat meg az ember, és amikor elkezdtem írni a szövegét, rájöttem, hogy csupán a fezenes emlékeimből táplálkozom.” – mondta el Orsovai Reni.

A zenekarával, a Nenével közösen írt dallal megkeresték a szervezőket, akik nagy örömmel fogadták a felajánlást. Kovács Antal, a FEZEN főszervezője “nagyon örül, és igazán szívmelengető dolgokat mondott a dalról” – emelte ki Reni, aki azt is elmondta, hogy 2005 óta minden évben kint van a fehérvári fesztiválon, tavaly már fellépőként is.

A dal mától érhető el a streaming felületeken: https://wmmd.lnk.to/Nene_Ide-OdaHoztalak

A zenekar tagjai:

Orsovai Reni-ének

Márkosi Joci-billentyű

Vörös Milán-gitár

Bese Bence-basszusgitár

Szilágyi Márton-dob

A 26 éves FEZEN fesztiválon fellép többek között a Black Eyed Peas, a Helloween, a New York-i hardcore legenda a CRO-MAGS, a kaliforniai Ugly Kid Joe, vagy a disco egyik megkerülhetetlen csapata a Village People. A hazai élvonal sem marad ki, Azahriahtól, a Bagossy Brothersen át a Valmarig gyakorlatilag az ábécé minden betűjéhez találunk fezenes fellépőt.

A program és minden hasznos információ elérhető a honlapon:

https://fezen.hu/