Huszonnégy embert menekítettek ki a tűzoltók a XVI. kerületben

Szén-monoxid veszélye miatt huszonnégy embert menekítettek ki a tűzoltók Budapesten, a XVI. kerületben vasárnap hajnalban.

    A katasztrofavedelem.hu oldalon olvasható friss beszámoló szerint a Hársfa utca egyik társasházából szén-monoxid-mérgezés gyanújával hét embert kórházba szállítottak a mentősök. Az első közlések még két ember kórházba szállításáról szóltak.
A háromszintes lakóépülethez percek alatt kiérkeztek a főváros hivatásos tűzoltói is, akik két lakásban, valamint a folyosón gázkoncentrációt mértek, ezért az épületben tartózkodó 24 embert az utcára menekítették. A helyszínre riasztották a gázszolgáltató szakemberét is, aki a két lakás fűtőberendezéseit kizárta a társasház fűtési rendszeréből.
Miután a tűzoltók átszellőztették és átvizsgálták az épületet, a kimenekített emberek visszatérhettek otthonukba.
Elsődleges információk szerint a kórházba szállított hét lakó közül ketten súlyos szén-monoxid-mérgezést szenvedtek – derül ki a közleményből.

Forrás:MTI