Húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn

Már pénteken elkezdődik és idén négy napig tart a húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn. A Nógrád megyei faluban gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások, koncertek, családi és gyermekprogramok várják a látogatókat – mondta a szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

    A hollókői húsvét a hagyományok és az életöröm ünnepe, az ófalu parasztházaival és köves utcájával visszarepít az időbe – fogalmazott Kelecsényi Péter.
    Mint ismertette, nagypénteken kézműves kirakodóvásárt, tojásfestő foglalkozást szerveznek az ófaluban, a Csalogató Táncházban felidézik a hollókői böjti szokásokat, az esti igeliturgia előtt pedig a torinói lepel történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
    A négy nap rendezvényei párhuzamosan zajlanak az ófaluban, a várban és a színpadon. Utóbbi helyszínen szombaton Szalonna és bandája ad koncertet, vasárnap a Kerekes Band mellett fellép a Nógrád Táncegyüttes, a Dűvő zenekar, népzenei koncertet ad az Aurevoir. A nap locsoló táncházzal zárul.
    Húsvét hétfőjét a Hollókő Táncegyüttes ünnepi műsora nyitja, színpadra lép a Folk 45, a húsvéti nagykoncertet a Góbé zenekar adja.
    Gasztronómiai és hagyományőrző programok lesznek szombaton az ófaluban: kereplőzés, népi élet, tánctanítás, népviseletbe öltöztetés, de karikázót tanulhatnak a helyi néptáncegyüttessel, és szilvásgombócot főzhetnek a vendégek a kétbodonyi hagyományőrzőkkel.
    Húsvéti szentmisével kezdődik a vasárnapi és hétfői program is. Vasárnap a feltámadási körmenet után megkezdődik a locsolkodás a templomnál és az alsó kútnál, ami természetesen folytatódik hétfőn is. Nóta és tánc, táncház, mesemondás kínál még programot az ófaluban.
    Középkori lovagi tábor életképét jelenítik meg a vár előtti téren, a várban középkori ruhapróbával és muzsikával, ügyességi játékokkal, lovagok fegyveres bemutatóival várják a Hollókőre látogatókat.
    A vallási ünnepségek mindig kiemelkedő szerepet játszottak Hollókő hagyományőrző közösségében. A húsvéti fesztivál több mint húsz éve vonzza a magyar és nemzetközi látogatókat az egyetlen világörökségi faluba.

Forrás:MTI