Hová tűntek az ultramaraton futók?

A 25 éve rendszeresen megrendezett Bécs –Budapest Ultramaratont idén nem rendezik meg, mert nincs elég jelentkező. Helyette félmaratont szerveznek – amelyen Kolonics Györgyre is emlékeznek.

A két ország fővárosát is érintő, 350 kilométeres futóversenyre idén nem vállalkoztak elegen. Ezért a szervezők „csak” az utolsó szakaszt, a 21 kilométeres félmaratont szervezik meg, amelyre október 23-án kerül sor. A szervezők a mostani versennyel a hosszútáv futást szeretnék népszerűsíteni, és remélik, jövőre ismét – ahogy eddig is – több száz indulóval rajtolhat el a páratlan Bécs-Budapest futóverseny.

Halgas Csaba a BBU Szervezőiroda ügyvezetője elmondta, hogy a korábbi 5 napon keresztül tartó verseny embert próbáló megmérettetésével szemben most egy sokkal szélesebb körben is elérhető távot rendeznek meg a Budakeszi-Budapest közötti 21 km-es távon.

A versenyen Kolonics György olimpiai kenusunk emlékére több száz kajak-kenus fiatal is nekivág az útnak. A Bécs-Budapest Ultramaraton futóverseny utolsó szakaszával megegyező futáson Kolo minden évben részt vett és edzésképpen teljesítette a kihívást.

A futáson többek között részt vesz Kövér Márton a Merkapt SE világbajnok maratoni kenusa, aki Kolonics György emlékére vette be az őszi alapozásba ezt a félmaratont.

Verseny és regisztrációs adatok:  http://bbu.hu/vviewer.php?vid=22

Verseny dátuma: 2015-10-23

Verseny ONLINE nevezés határideje: 2015-10-21

Időpont: 2015. október 23.

Rajt: 9:00 óra, Széchenyi István Általános Iskola – Budakeszi, Knáb János u. 60.
(GPS 47.5134752  –   18.927029)

Versenyközpont nyitás 7 órakor (Széchenyi István Általános Iskola – Budakeszi, Knáb János u. 60.)

Táv:  Egyéni: 21,09 km, 2fős váltó: 8+13 km     Térkép letöltése