Hősi halottá nyilvánították a megölt 46 éves rendőrt

gyaszGépkarabéllyal adott le öt-hat lövést Bőnyben egy idős férfi szerda reggel, és megölt egy 46 éves rendőrt. Az áldozatot hősi halottá nyilvánítottak és alezredessé léptettek elő – jelentették be a Központi Nyomozó Főügyészség, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetői győri sajtótájékoztatójukon.

    Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője elmondta, hogy hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt rendeltek el nyomozást, és a megalapozott gyanút még ma közlik az idős férfivel. Hozzátette: a helyszínelés és tanúk kihallgatása jelenleg is zajlik.
    A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki a férfi bőnyi házához, ahol még bejutásuk előtt adott le lövéseket a tulajdonos. A rendőrök is használták szolgálati fegyvereiket – mondta a főügyész.
    Hangsúlyozta: a fejsérülést szenvedett rendőr életét semmilyen módon nem lehetett volna megmenteni.
    Az idős férfi előéletével kapcsolatban később ad tájékoztatást a Központi Nyomozó Főügyészség – jelezte Keresztes Imre.
    Papp Károly országos rendőrfőkapitány azt mondta, hogy a bőnyi lövöldözés halálos áldozata, Pálvölgyi Péter huszonöt éve szolgált a rendőrség kötelékében, és kiváló embert, kitűnő kollégát ismertek meg benne.
    Az országos rendőrfőkapitány Pintér Sándor belügyminiszter és a rendőrség nevében részvétet nyilvánított a családtagoknak.
    Hajdu János, a TEK főigazgatója a korábbi információkat pontosítva elmondta, hogy 76 éves az a férfi, aki a rendőrökre lőtt.
    A körülményeket ismertetve közölte: szerda reggel nyolc, óra után néhány perccel érkezett a TEK központi ügyeletére bejelentés sérült rendőrökről és tűzharcról. A fővárosból és Győrből is indítottak egységeket, a győri fél kilenc után nem sokkal érkezett a bőnyi címre.
    Bejutottak a házba, de az elkövető bezárkózott, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli, aki a közelébe merészkedik – folytatta a főigazgató. Közben elkezdtek tárgyalni vele, és akkor észlelték, hogy a lövöldöző is megsérült, egy golyó a testén eltalálta. Az idős férfi állapota romlott, így fegyverhasználat nélkül sikerült elfogni őt, majd miután a TEK sürgősségi orvosai a helyszínen stabilizálták állapotát, átadták a mentőknek, akik kórházba vitték ismertette Hajdu János.
    A sajtótájékoztatón nem lehetett kérdéseket feltenni.

Forrás:MTI