Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje

Hivatalosan is Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje, miután a szocialisták elnöksége szerdán egyhangúlag támogatta a fővárosi frakcióvezető jelölését – jelentette be Mesterházy Attila pártelnök.

 

Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje Fotó:Juhász Melinda

Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje
Fotó:Juhász Melinda

Horváth Csaba jelölése nem meglepetés, régóta a poszt várományosa, ezért nem kapott helyet az MSZP 2014-es parlamenti választási listáján.     A Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióját vezető politikus 2010-ben is főpolgármester-jelölt volt, de alulmaradt Tarlós Istvánnal szemben.    Mesterházy Attila az MTI kérdésére elmondta: döntésükről tájékoztatták a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetséget, előzetes egyeztetés azonban nem volt, mert korábban csak az országgyűlési választási együttműködésről állapodtak meg. Nyitottak azonban arra – folytatta -, hogy a tavaszi parlamenti választás után a fővárosi együttműködésről is tárgyaljanak.     Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke újságíróknak azt mondta: eltökéltek abban, hogy Budapestnek végre, a rendszerváltás óta először szocialista főpolgármestere legyen, de a fővárosban is széles ellenzéki szövetség létrehozását tartják szükségesnek. Ennek ideje azonban szerinte is csak a parlamenti választás után jön el.     Horváth Csaba közölte: az elnökség elfogadta az MSZP budapesti választási programját, amely a jelenlegi “bezárkózó, kicsinyes és arrogáns” városvezetői politikával szemben az erőforrásaival ésszerűen gazdálkodó Budapestet céloz. A programot társadalmi vitára bocsátják, hogy minél inkább alkalmazkodjon az itt élők igényeihez.     Az elnökség arról is döntött, hogy Miskolcon Simon Gábor országgyűlési képviselő, Salgótarjánban Dóra Ottó, Veszprémben pedig Hartmann Ferenc lesz az MSZP polgármesterjelöltje, míg Szolnokon Csák László és Radócz Zoltán közül választják ki a jelöltet.     Mesterházy Attila elmondta: az elnökségnek a megyei jogú városoknál van beleszólása abba, hogy ki induljon, és mindössze azt a határidőt szabták, hogy a helyi szervezetek az év végéig mindenhol nevezzék meg jelöltjüket.     A pártelnök arról is beszélt, hogy a nap folyamán levélben kérte Áder János köztársasági elnököt, tisztázza, hogy továbbra is igényt tart-e a pártokkal való konzultációra, mielőtt meghozza a jövő tavaszi parlamenti választás kiírásáról szóló döntését. Ha pedig ez a döntés a Fideszben már megszületett, mielőbb közölje, hogy a többi párt is készülhessen a kampányra.     Ezt azzal egészítette ki: a szocialisták továbbra is azt tartanák jónak, ha az országgyűlési és az európai parlamenti választást egy napon, május 25-én rendeznék.     Arról is beszámolt, hogy Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke meghívta az MSZP elnökségét az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács november végi ülésére, amelyen Mesterházy Attila is beszédet mond. Emlékeztetett arra, hogy az elnökség januárban Kolozsváron fogadta el az MSZP nemzetpolitikai programját.     Egy kérdésre válaszolva Mesterházy Attila elmondta, hogy a már ismerteken – Lendvai Ildikón, Kovács Lászlón, Magda Sándoron, Tóth Károlyon, Podolák Györgyön és Földes Györgyön – kívül Balogh András korábbi MSZP-elnökhelyettest is meghívta tanácsadó testületébe.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*