Hogyan tarthatjuk meg egészségünket természetes módszerek segítségével?

Tóth Edina, természetgyógyász: „A lélek jelzéseit is vizsgálni kell, és akkor beindul az öngyógyító folyamat”

Tóth Edina, természetgyógyász célja, hogy a hozzá forduló embertársainak segíteni tudjon problémáik leküzdésében, valamint az, hogy kiegyensúlyozott életet tudjanak biztosítani önmaguk számára.

A szakember kicsúcsosodott egészségügyi problémája vezetett ahhoz, hogy a természetes gyógymódok és gyógyterápiák irányába fordítsa a figyelmét. Az alternatív módszerek segítségével a gondok megszűntek, és azóta hivatásaként űzi a biorezonanciás kezelést és a reflexológiát.

– A nyugati orvoslás nem ismerte pontosan a problémám keletkezésének okát és annak módszerét, hogy a szervezetemet miképpen tudnám újra egyensúlyba hozni. A több éves küzdelem során ráébredtem arra, hogy a betegséget magam hoztam létre, így helyreállítani is csak akkor tudom, ha holisztikusan szemlélem a bennem zajló folyamatokat. Hitem kezdetben nem volt, önbizalmam sem nagyon, nehezen tudtam elképzelni, hogy képes vagyok a gondom leküzdésére. A gondokkal teli éveimben számos terápiával megismerkedtem, és ráeszméltem arra az egyszerű tényre, miszerint a világban minden mindennel összefügg, és egységet alkot. Az európaiak a testet anyagnak, a keleti kultúrák energiarendszernek tartják. Amikor az egyénre jellemző egyensúly felbomlik, megjelenik a betegség. Rájöttem, hogy a betegséggel való szembenézés alapja a holisztikus szemlélet, tehát az okot kell keresni, az egész embert kell gyógyítani, a lélek jelzéseit is vizsgálni kell, és akkor beindul az öngyógyító folyamat – részletezte az Anide szalon tulajdonosa, akinek szakiránya a reflexológia lett. Ezzel a terápiával ugyanis az energiarendszer meghatározott pontjainak ingerlésével – melyeket reflexpontoknak hívunk – az energiaáramlásban bekövetkezett zavart lehet hatékonyan kiküszöbölni. A reflexzónák olyan idegpontok, melyek egy-egy távoli szervvel vannak kapcsolatban. Ingerlésükkel erősíthető az immunrendszer, fokozható a salakanyag kiválasztás, szabályozható az energiaáramlás és a hormontermelő mirigyek működése.

– A gyógyulási folyamataim során arra is rájöttem, hogy fontos tisztában lenni a hiányállapotokkal, fókuszálni kell a vitamin- és ásványi anyagpótlásra, valamint a szervezet méregtelenítése is elengedhetetlenül fontos. A biorezonanciás állapotfelmérés átfogó képet nyújt a szervezetben zajló folyamatokról. Az általam használt készülék legalább 10.000 különböző anyagot mér mint elektromágneses hullámot – vitaminokat, aminosavakat, ásványi anyagokat, enzimeket, mérgeket, hormonokat, izmokat, baktériumokat, szokásokat, gombákat, vírusokat, allergéneket, érzelmeket és a belső szervek stressz állapotát. Az általam nyújtott kezelés a sejtek rezgését emeli, mellyel a szervezet rezgésszintjét a természetes állapothoz közelíti. Tapasztalatból mindenkit arra tudok buzdítani, hogy nyissa meg az útját önmaga felé, és induljon meg egy egészséges és kiegyensúlyozott élet kialakításához. Ebben szeretnék mindenkinek segítséget nyújtani – hangsúlyozta Tóth Edina.

További információ: https://www.anide.hu/