Hodola feladta, Nyeste folytatja

 Hodola Richárd egy bukást követően feladta, Nyeste Róbert mindenképpen folytatja a 2013-as Romanian Baja-t

 Miroslav Zapletal: „Szerencse is kell, hogy megnyerjem a versenyt”

Az esélyesek végeztek az élen a szombati versenynap végére a 2013-as Romanian Baja-n. A motorosoknál a tizenegyszeres Dakar-győztes, Stephane Peterhansel vezet az olasz Alessandro Ruoso előtt – mindössze 11 másodperc a különbség a két klasszis között –, míg az autósoknál Miroslav Zapletal tovább növelte az előnyét a Fodor Imre, Csató Attila páros előtt. A magyar motorosok és quadosok felemás napot zártak: Somfai Mátyás feljött a harmadik helyre, Hodola Richárd bukott és feladta, míg Horváth Lajos – Laller – egy esést követően „szinte vakon” folytatja a viadalt.

Az autósoknál a délután folyamán nem változott az addigi sorrend, legfeljebb annyi, hogy a mezőny kissé szétszóródott. Az élen továbbra is Miroslav Zapletal, Maciej Marton áll, az előnyük több mint öt perc a magyar értékelésben egyelőre vezető Fodor Imre és Csató Attila előtt.

„Mondhat bárki bármit, szerintem kifejezetten élvezetes a terep-rally számára a szervezők által kialakított valamennyi pályaszakasz. Legfeljebb a korábbi esőzés egy kissé beleszólt, és ennek köszönhetően sárban, vízben is kell mennünk. Mivel sokan kiestek már különböző okokból, így hiába van aránylag megnyugtató előnyöm, ahhoz, hogy megnyerjem a versenyt, szerencsére lesz szükségem” – fogalmazott Miroslav Zapletal.

Az idei esztendőben rendkívül balszerencsés Lónyai Pálnak úgy tűnik, még sem kell feladnia a versenyt, ugyanis navigátora, Nyeste Róbert készen áll a folytatásra.

„Nem tudom, mitől lettem rosszul, de az tény, még most is gyengébbnek érzem magam. Rengeteg folyadékot viszek be a szervezetembe, sokat pihentem, hogy vasárnap reggel folytatni tudjuk a futamot. Pali megérdemel ennyit, én pedig nem arról vagyok híres, hogy bárkit magára hagyok” – árulta el Nyeste.

 

A FIM Világkupa futamon késhegyre menő csatát vív egymással Alessandro Ruoso és a tizenegyszeres Dakar-győztes Stephane Peterhansel. Sokáig az olasz versenyző vezetett összetettben, ám az utolsó szakaszon a francia klasszis a maga javára fordította az eredményt, és ennek köszönhetően 11 másodperces előnnyel várhatja a záró nap szakaszait. Peterhansel örömét az is fokozhatta, hogy felesége, Andrea Mayer összetettben az ötödik (!) helyre jött előre.

A magyarok sajnos felemásan szerepeltek szombat délután. A quadosok mezőnyében a délelőtti óvatoskodást félretevő Somfai Mátyás visszaszerezte a harmadik helyét – összetettben pedig a hatodik pozícióban várja a folytatást –, így csapatvezetőjével, Pócsik Lászlóval igencsak optimistán várják a folytatást.

„Nagyon jól éreztem magam a versenygépemen, most már szeretném megtartani ezt a helyet” – jelentette ki Somfai.

Az Európa-bajnokságban induló, és sokáig a harmadik helyen álló Hodola Richárd viszont egy bukást követően feladta a versenyt.

„Egy felduzzadt patakban hatalmasat estem, és a motorom két helyen is megsérült. Ugyan tudnék valakitől egy első villát kérni, amit mindenképpen ki kellene cserélnem, de nem kockáztatok tovább” – közölte Hodola.

A tavalyi súlyos sérülését követően visszatérő Horváth Lajos – azaz Laller – sem úszta meg esés nélkül a szombat délutánt, ám ő végül folytatni tudja a küzdelmet. Ugyanis szó szerint küzdelem lesz az övé, hiszen „szinte vakon” kell teljesítenie a vasárnapi szakaszokat.

„Egyre jobban éreztem magam a motoron, az időeredményen is javult, amikor kicsúsztam, és az esésnek az lett a vége a a bal karom sérülése mellett, hogy letört a méterszámlálóm, valamint elromlott az itinert forgató rendszerem. Így, ha a térképet használni akarom vasárnap, akkor vagy kézzel tekergetem majd a műszert, vagy pedig nem használom, és így próbálom meg befejezni a versenyt. Mert mindenképpen szeretnék célba érni” – ecsetelte Laller, aki az Európa-bajnoki versenyben az összetettben a 9., míg kategóriájában a második helyen áll.

A verseny állása a www.motorsport.hu portálon élőben követhető.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*