Hétvégén Franciaországban folytatódik az FIA Kamion Európa-bajnokság, a szezon negyedik állomása, Nogaro következik.

A kis francia városka, Nogaro határában található a versenypálya, így idén is autózik egyet a a központban a komplett mezőny, sőt, a versenykamionok le is zárják a főutcát, ahol autogramot kérhetnek a versenyzőktől a rajongók, és közös fotózásra is lehetőség lesz – csakúgy, mint tavaly.
oxxo_palya
A sajtó autóztatás, az extra 1 órás edzés és a két rend szerinti szabadedzés pénteken lesz, így szombat reggel a warm up után már az időmérő következik, majd a két futam, mindezek közben pedig betétfutamként a francia bajnokság és a Supercart 250-es gokartverseny zajlanak.
Tavaly Nogaróban Kiss Norbi szombaton megfutotta a Pole pozíciót, amit nem sikerült győzelemre váltania, viszont a hétvége négy futamán háromszor állt dobogón, ám ezzel idén így nem lenne elégedett a regnáló Európa-bajnok:
– Nogaróban nehéz előzni, emiatt az első futamokra kell koncentrálnunk – mondta el utazás előtt a hatszoros magyar bajnok autóversenyző, Kiss Norbi -. A pole pozíciót meg kellene szerezni mindkét nap, jól elkapni a rajtot, és behúzni az első futamokat, aztán pedig óvatosan, de minél előrébb végezni a második futamokon.
– Bármennyire is jó lenne, nem lehet minden hétvégénk olyan, mint Spielbergben, ahol minden futamot megnyertünk. Misanóban például a két győzelem melletti két harmadik hellyel “csak” két ponttal szereztünk többet Lackónál. Szoros most a mezőny eleje, Jochen Hahn  is felvette a tempót,  a két Buggyra pedig nagyon erős a szezon eleje óta. A második futamokon hatalmas csaták vannak, hiszen ugyanannyi pont jár a helyezésekért, mint az első futamokon, így nagyon taktikázni nem lehet, menni kell, ahogy csak tudunk, és gyűjteni a bajnoki pontokat.
oxxo
A hétvége menetrendje:
Június 19. péntek:
14.30-15.3014.30-15.30 extra edzés 60′
16.20-16.40 116.20-16.40 1. szabadedzés 20′
17.35-17.55 217.35-17.55 2. szabadedzés 20′
Június 20. szombat:
09.00-09.1509.00-09.15 Warm up 15′
10.35-11.1010.35-11.10 Időmérő (20’+5’+10′)
14.30-14.5514.30-14.55 Race 1  12kör
16.50-17.1016.50-17.10 Race 2  12kör
Június 21. vasárnap:
08.45-09.0008.45-09.00 Warm up 15′
10.20-10.5510.20-10.55 Időmérő (20’+5’+10′)
14.10-14.3014.10-14.30 Race 3  12kör
16.50-17.2016.50-17.20 Race 4  12kör