Házasság hete: Válságba került a hagyományos családmodell

unspecifiedA házasság hetét éljük. Szinglik, minglik, élettársi kapcsolatban élők, elváltak, özvegyek és házasok egyaránt. Mind a konzervatív, mind a liberális érzelműekben felmerül a kérdés, hogy hova vezet a XXI. század szomorú jelensége, mégpedig az, hogy a házasságot összetartó erő sok helyen már nem a szeretet, – ehelyett a rezsiköltség, vagy éppen a  vagyon minden áron való összetartása.
 
Ugyanakkor  érezzük is, hogy a hagyományos családmodell soha nem mehet ki a divatból, mert ez adja meg a gyermekek számára az akol melegséget, amelyből a pszichéjük egy életen át táplálkozik. 
 
“Manapság azonban – bizonyos körökben – ez már nem trendi, hiszen az individualista társadalmak “légy önmagad” szlogenje, nem veszi figyelembe a gyermekeink érdekeit. Szembe kell nézni a szomorú ténnyel, válságba került a hagyományos családmodell. Homokba dughatjuk a fejünket, ugyanakkor hasznosabb, ha akár média kampányt indítunk ennek megmentésére” – mondta Prof. Dr. Ősapay György, a népszaporulat kérdésével, meddőségi problémák elemzésével, korrigálási lehetőségeivel foglalkozó szakember, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
 
A szakember szerint ehhez a nők és a férfiak egyszerre kellenek. Miféle karriervágy vagy fiatalkori  hóbort írhatja felül az időben való, életre szóló elköteleződést? Hány olyan gyermektelen nőt, vagy férfit ismerünk, akinek a karrierje lényegesen sikeresebb, az életvitele minőségibb, mint a gyermekes társaiké?
 
A boldog család a munkában is a legnagyobb ösztönző erő, hiszen nincs annál szebb amikor valaki  az élete párjával együtt teljesíti be az élethivatását. 
Persze arra is számítanunk kell, hogy nem minden családnál lehet ennyire idillikus a kép. Az egymás ellen lelki és fizikai terrort alkalmazó pároknál a válás lehet  megoldás ahhoz, hogy egymástól elkülönülve, az életüket újraértelmezve , egymástól távolságot tartva képviseljék együtt a gyermekeik érdekeit.
 
Hogy hogyan? Ez  intelligencia, empátia és  józan belátás kérdése. A válásnál ugyanis nem csak az indulatok szabadulnak el, amelyekben szinte mindig a gyermek a játszma eszköze, hanem megnövekszik az esély az új párkapcsolatra is, azaz foltcsaládok alakulhatnak ki  rövid időn belül. 
 
A mozaikcsalád pedig  akkor működik jól, ha a mottója: az egymás  gyermekeinek, egyéb családtagjainak az elfogadása, azaz az egymás iránti tisztelet.
 
Persze ne verjék a kicsik egymást, ehelyett inkább egészségesen vetélkedjenek. Karinthy humoreszkje  persze ezzel azt is kifejezte, mennyire fontos, hogy az új házaspárnak legyen közös gyermeke. Minden eddigi tapasztalat azt bizonyítja, hogy a foltcsaládokban alig van nemfunkcionális meddőség, hiszen a szülők már bizonyítottan termékeny és megtermékenyítő képesek és az új család okozta boldogság lelkileg befolyásolja a fogamzásra való képességet, különösen, ha a nagyobb gyermekek is örömmel várják a kistestvérüket. A szülők korosodása, biológiai órájuk ketyegése azonban itt is számít, de számukra még megoldás egy herbál-vitamin vagy egy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény, amely a szaporodási funkciókat eredményre vezetheti.
 
“A hagyományos családmodell híveként hangsúlyozom, hogy a foltcsaládok léte, egyáltalán nem tekinthető ideálisnak, ugyanakkor e jelenséget megfelelő intelligenciával kezelve megoldást nyújthat a gyermekeink lelki biztonságának a megteremtésére. Válási árvaság helyett két Anyuka és két Apuka, édestestvérek mellett féltestvérek és akár új rokonok hada… Nagy család, nagy erő. Hagyományos családmodellben megvalósítva ez mindenképpen így igaz.  Legyen ez vezérelv a mozaikcsaládokban is” – tette hozzá Dr. Ősapay.