Haydn, Mozart és kortársaik Eszterházán

A 30. Régi Zenei Napok koncertsorozata után három különleges hangversennyel folytatódik július első napjaiban az idei nyár leghosszabb kulturális és zenei fesztiválja, az Eszterházi Vigasságok.

Július 4-én a hegedűé lesz a főszerep: a friss Kossuth-díjas, junior Prima Primissima- és Liszt-díjas hegedűművész, Baráti Kristóf és a Keller András vezényelte Concerto Budapest Haydn, Mozart és Beethoven szimfóniákat játszik éppen azon a helyszínen, ahol annak idején Joseph Haydn vezette zenekarát. A Baráti–Keller–Concerto Budapest előadásának különlegességét adja az is, hogy Baráti Kristóf egy 1703-ban készült „Lady Harmsworth” Stradivarin szólaltatja majd meg Haydn utolsó szimfóniájának dallamait.

Július 5-én este nemzetközi produkciót hallhat a közönség az Esterházy-kastély Haydn termében. Bach, Haydn és Mozart olyan kortársainak művei lesznek műsoron, mint Graun, Janitsch, Toeschi, Brixi, Fux és Wagenseil. A koncerten többek között az amszterdami születésű oboaművész, Eduard Wesly, a Berlinben festőként és zenészként alkotó fagottművész, Adrian Rovatkay, a finn csembalóművész, Petteri Pitko, a Freiburgi Barokk Zenekar vendég nagybőgőse, Tom Devaere, valamint Baranyay Piroska gordonkaművész, Römer Ádám brácsaművész és Bodoky Gergely fuvolaművész játékát élvezheti Eszterháza közönsége.

A július 6-i hangverseny a klasszikus zenebarátoknak lesz kihagyhatatlan: Haydn, Chopin és Ladurner művei csendülnek fel három nagyszerű muzsikus tolmácsolásában. Szüts Péter hegedűművész kiváló szakértője a régizene előadásának, Varga Tamás 2001 óta a Bécsi Filharmonikusok szólócsellistája, Szilasi Alex pedig sokoldalú zongoraművész, akit világszerte elsősorban Chopin műveinek avatott interpretátoraként ismernek.

A 18 héten át tartó, összesen 150 fellépő mintegy 60 hangversenyéből álló Eszterházi Vigasságok részletes programja megtalálható a hangversenysorozat honlapján: www.eszterhazivigassagok.hu.