Hatalmas sikerrel, rekordszámú résztvevővel ért véget a Budapest Urban Games

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott le szeptember elsején a harmadik Budapest Urban Games (BUG). Olyan sokan kívántak nevezni az utcalimpiára, hogy a szervezők plusz helyeket szabadítottak fel, hogy minél többen élvezhessék a városi sportolás előnyeit. A Fővárosi Önkormányzat által életre hívott ingyenes rendezvényen három helyszínen, öt sportágban, több mint kétezren mérettették meg magukat. Nagyon sok nézője is volt a városi sportok fesztiváljának.

duna_atuszas_bug (1024x683)

A Klauzál téren grundfoci meccseket, valamint egy igazi városi sportág, a streetball mérkőzéseit tartották, a Citadellánál öt és tíz kilométeres távon versenyeztek a futók, valamint próbára tehették magukat a laser runban is, amely a futás és a lövés kombinációjából áll.  Idén is hatalmas népszerűségnek örvendett a Duna átúszás, a versenyzők a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között versengtek a stopperórával. Köztük volt Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Kovács Kokó István olimpiai- és világbajnok ökölvívó is.

Az idei BUG-on átélhette az úszás élményét egy látássérült csoport is, az amatőr sportolók különleges biztosítás mellett, minden nehézség nélkül teljesítették a távot.

A versenyen egy különleges női csapat is indult: Koltay Anna televíziós futásban, Földházi Zsófia öttusázó laser runban, Stumpf Kata, az M2 Petőfi TV szerkesztő-műsorvezetője úszásban, Trokán Nóra színésznő streetballban, Bujdosó Bianka kommunikációs szakember pedig fociban mérettette meg magát. Idén nemcsak ők, hanem minden sportoló részesült egy-egy apró ajándékban, hogy az emlékeztesse őket a BUG-on nyújtott teljesítményükre.

 

A Budapest Urban Games célja idén is városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása volt, olyan utcák, terek és grundok népesültek be sportoló emberekkel, amelyek általában a mindennapos közlekedést szolgálják.