Hat judós tart az Universiadéra

A 28. Nyári Universiadéra július 3 és 14 között a koreai Gwangjuban kerül sor. A magyarok 13 sportágban indulnak, köztük a judoban hat versenyzővel.
 
Jerman- Szabó Franciska
 
A tavalyi évben több alkalommal is kés alá kellett feküdnöd a sérüléseid miatt. Hogy érzed, mennyire sikerült a kihagyások után újra formába lendülnöd?
– Szeptemberben műtötték a vállam, decemberben pedig a gerincem. A műtétek után egy hosszabb rehabilitáció következett, emiatt az év elején nem is számoltunk az Universiadéval. Azonban a tervezettnél jobban alakult a felépülésem, és ennek köszönhetően részt vettem két versenyen, hogy felmérjük mennyire bírom a terhelést. Mivel jól sikerült a megmérettetés, ezért további eseményekkel bővíthettük a versenynaptáramat. Úgy gondolom, hogy júliusra újra 100%-os állapotban tudok tatamira állni és bízom benne, hogy addig további sérülések nem hátráltatják majd a felkészülésemet.
– Az átállás leküzdésére mi a trükköd?
– Általában altató segítségével szoktam az idő eltolódási nehézségeket leküzdeni, mert normális esetben különben hetekre lenne szükségem az átálláshoz.
Keliger Bernadett
– Aggaszt-e valami az utazás előtt?
– Sokat szoktam fogyasztani. Nem mellékes, hogy egy tengerentúli megmérettetésen egy teljes nap elmegy az utazással, ami semmiképpen sem előnyös. Dél-Koreában szerencsére elegendő időnk lesz az átállásra, ez nyugodtsággal tölt el, mert így a fogyasztással nem kell kapkodni.
– Mit jelent számodra az Universiade?
– Nagyon várom már. 2009-ben indultam az EYOF-on, ahol teljesen magával ragadott a hangulat, rabul ejtett az olimpiai falu légköre. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mindenképpen szeretnék kijutni egy hasonló eseményre. Tavalyelőtt a vállműtétem sajnos megakadályozott a szereplésben.  A főiskolán most fogok államvizsgázni, ezért a TF-et is elkezdtem, hogy mindenképpen rendelkezzek tanulói jogviszonnyal, ami az indulás egyik feltétele.
Szabó Csaba
– Az Universiadéra hogy készülsz?
– Ez az első évem a felnőtt korosztályban, kicsit megterhelő átállni, de igyekszem minél jobban teljesíteni. A mezőny szerintem erős lesz, úgy gondolom az ázsiaiak, főként a hazaiak nagyon ütős csapattal vesznek részt. Személy szerint ez az első főiskolai versenyem, az első Európán kívüli versenyem, úgyhogy megteszek minden tőlem telhetőt.
– Magyarországon nyertél már egyetemi bajnokságot?
Nem is akárhogyan. A 60kg-ban, a 66kg-ban versenyeztem volna a MEFOB-on, azonban ezekben a súlyokban nem volt induló, úgyhogy a 73kg-osok közé kerültem, és annak ellenére a dobogó tetejére tudtam állni, hogy két súlycsoporttal feljebb kellett judóznom.
 
Vér Gábor
– Milyen speciális módon készülsz az Universiadera?
– Elég sűrű programmal. 29-én jövök haza Bakuból az I. Európai Játékokról és 30-án utazunk el Koreába, tehát sok pihenőm nem lesz. Ez lesz a második főiskolai versenyem. Mindenféleképpen jobb teljesítményt szeretnék nyújtani, mint két évvel ezelőtt. A cél a dobogó.
– Mit vársz a judo csapatunktól?
Nem leszünk annyira erősek, mint a kazanyi Universiadén, de azért szerintem tudunk majd meglepetést okozni így is. Mindenféleképpen helyt szeretnék állni és jól szerepelni. Ez is ugyanolyan fontos verseny, mint a többi. Ugyan nem kvalifikációs torna, de azért nagy jelentőséggel bír, és azt gondolom, hogy nem kis dolog kijutni egy Universiadéra.
Köller Milán
 Milyen mezőnyre számítasz Dél-Koreában?
– Egy-két jó orosz biztos lesz, plusz egy jó pár olyan külföldi versenyző, akik biztos, hogy letették már a névjegyüket Világ Kupákon, vagy más komolyabb versenyen. A tisztes helytállásban reménykedem, ha pontszerző helyet érnek el, már boldog leszek.
Az olimpia előszobájának is nevezhetjük az Universiadét. Ez biztosan ad neked is plusz motivációt…
– Természetesen. Kint leszünk a magyar csapattal, ráadásul még soha sem éltem át ilyet. Ez lesz az első. Remélem, minél többször lehetőségem lesz még erre és ez egyre jobb eredményeket hoz majd ki belőlem.
A hatodik magyar versenyző Gorjanácz Zsolt lesz. Csapatvezető dr. Németh Endre.