Harmadszor is Gundel Takács Gábor vezeti a Televíziós Újságírók Díja gálaestjét

Triplázik a Televíziós Újságírók Díja gálaest műsorvezetőjeként Gundel Takács Gábor.  2018 és 2020 után idén is a televíziós lesz a szakma legrangosabb elismerésének számító díj gálaestjének házigazdája.  A Televíziós Újságírók Díját szeptember 8-án adják át.

A Televíziós Újságírók Díját idén tizenkét kategóriában, ünnepélyes díjátadó gálán adják át szeptember 8-án.

A szervezők már bejelentették a díjra esélyes, kategóriánkénti legjobb három tévés személyiség vagy produkció nevét. Eszerint 2020 „Legjobb női műsorvezetője” lehet D. Tóth Kriszta, Lilu vagy Ördög Nóra, „Legjobb férfi műsorvezetője” Istenes Bence, Stohl András vagy Till Attila. Zsűritagként díjazhatják Bereczki Zoltánt, Gáspár Lacit és Rácz Jenőt is, de díjat kaphat Borbély Alexandra, Rujder Vivien, Nagy Zsolt és Scherer Péter is.

A jelöltek névsora után immár a díjátadó esemény házigazdájának személye is ismert: Magyarország egyik legrangosabb televíziós díjának gáláját 2018 és 2020 után immár harmadszor, Gundel Takács Gábor fogja vezetni.

– A közönség elismerése mellett a szakmai díjak kiemelt jelentőséggel bírnak a televíziózásban dolgozó alkotók számára. A Televíziós Újságírók Díja gálaesteknek ugyanakkor van számomra egy ennél sokkal fontosabb értéke: ez az egyik olyan esemény ugyanis, ahol félretehetjük a piacunkat olyannyira jellemző versengést és találkozhatunk, beszélgethetünk, örülhetünk egymás sikereinek. Végtére is, mi elsősorban mégiscsak kollégák vagyunk, akik csak másodsorban versenytársak – mondta Gundel Takács Gábor.

A Televíziós Újságírók Díját a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda. Idén a grémiumot a 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin, a Telex és a TVR-hét egy-egy újságírója alkotja.

Díjra esélyesek a 2020-ban képernyőre került produkciók és személyiségek közül:

Nagyszabású showműsor
Álarcos énekes (RTL Klub)
Dancing with the Stars (TV2)
Sztárban sztár (TV2)

Vetélkedő
Észbontók (VIASAT3)
Exatlon Hungary (TV2)
Magyarország, szeretlek! (Duna)

Reality
Cápák között (RTL Klub)
Farm VIP (TV2)
Nyerő Páros (RTL Klub)

Talkshow
DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)
Életünk története (RTL Klub)
Jakupcsek plusz (ATV)

Zsűritag
Bereczki Zoltán (Sztárban Sztár)
Gáspár Laci (Álarcos énekes, Made in Karantén)
Rácz Jenő (A Konyhafőnök, A Konyhafőnök VIP)

Női műsorvezető
D. Tóth Kriszta (DTK- Elviszlek magammal)
Lilu (Cápák között)
Ördög Nóra (Újratervezés)

Férfi műsorvezető
Istenes Bence (Álarcos énekes)
Till Attila (Bezár a bazár, Sztárban sztár, Propaganda)
Stohl András (A Piramis, Dancing with the Stars)

Heti sorozat
A mi kis falunk (RTL Klub)
Apatigris (RTL Klub)
Mellékhatás (RTL Klub)

Napi sorozat
Bátrak földje (RTL Klub)
Drága örökösök (RTL Klub)
Mintaapák (TV2)

Színésznő
Borbély Alexandra (Mellékhatás)
Rujder Vivien (Apatigris)
Sztarenki Dóra (Mellékhatás)

Színész
Mészáros Béla (Mintaapák)
Nagy Zsolt (Mellékhatás)
Scherer Péter (Apatigris)

Mellékszereplő
Bánki Gergely (A mi kis falunk)
Barta Ágnes (Mellékhatás)
Haumann Máté (Mellékhatás)
Fotókredit: Televíziós Újságírók Díja
A Televíziós Újságírók Díja

2014. január-február folyamán Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője megalapította a Televíziós Újságírók Díját. Az alapító célja olyan független díj létrehozása volt, amely szakmai szempontok alapján, klasszikus kritikai attitűdöt képviselve emeli ki az igényes magyar televíziós teljesítményeket.

A kezdeményezéshez 9 hazai médium – 24.hu, Epizód magazin, Hír7, Index-Comment:com, Médiapiac, Origo, SorozatWiki, Színes RTV, Tvr-hét – csatlakozott.

2021-től immár 13 médium – a 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin, a Telex és a TVR-hét – képviselteti magát a grémiumban.

Az előző évek díjazottjai
2020
Legjobb nagyszabású showműsor – X-Faktor
Legjobb vetélkedő – Exatlon Hungary
Legjobb reality – Cápák között
Legjobb gasztro reality – Gasztroangyal
Legjobb talkshow – Lakástalkshow
Legjobb zsűritag – ByeAlex
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Till Attila
Legjobb sorozat – A mi kis falunk
Legjobb színésznő – Balsai Móni
Legjobb színész – Nagy Ervin
Legjobb mellékszereplő – Anger Zsolt
2019
Legjobb nagyszabású showműsor – X-Faktor
Legjobb comedy show – Észbontók
Legjobb vetélkedő – Áll az alku
Legjobb reality – Survivor
Legjobb gasztro reality – A Konyhafőnök VIP
Legjobb talkshow – DTK: Elviszlek magammal
Legjobb zsűritag – Majoros Péter Majka
Legjobb női műsorvezető – Liptai Claudia
Legjobb férfi műsorvezető – Istenes Bence
Legjobb sorozat – Aranyélet
Legjobb új sorozat – A Tanár
Legjobb színésznő – Kovács Patrícia
Legjobb színész – Thuróczy Szabolcs
Legjobb mellékszereplő – Danis Lídia
2018
Legjobb nagyszabású showműsor – Ninja Warrior Hungary
Legjobb comedy show – Gyertek át!
Legjobb vetélkedő – Az 50 milliós játszma
Legjobb reality – Survivor
Legjobb gasztro reality – A Konyhafőnök VIP
Legjobb zsűritag – Liptai Claudia
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Till Attila
Legjobb magyar sorozat – Terápia
Legjobb színésznő – Lovas Rozi
Legjobb színész – Mácsai Pál
Legjobb mellékszereplő – Debreczeny Csaba
2017
Legjobb nagyszabású show-műsor – A Nagy Duett
Legjobb vetélkedő – Maradj talpon!
Legjobb comedy show – Gyertek át szombat este!
Legjobb reality – A Konyhafőnök
Legjobb dokumentarista reality – Dalfutár
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Sebestyén Balázs
Legjobb magyar sorozat – Aranyélet
Legjobb színésznő – Ónodi Eszter
Legjobb színész – Anger Zsolt
Legjobb mellékszereplő – Farkas Franciska
Legjobb zsűritag – Gáspár Laci
2016
Legjobb nagyszabású show-műsor – Sztárban sztár
Legjobb vetélkedő – Maradj talpon!
Legjobb comedy show – Gyertek át szombat este!
Legjobb talkshow – Összezárva Friderikusszal
Legjobb reality – Szelfi
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Sebestyén Balázs
Legjobb magyar sorozat – Aranyélet
Legjobb színésznő – Ónodi Eszter
Legjobb színész – Scherer Péter
2015
Legjobb nagyszabású show-műsor – Sztárban sztár
Legjobb vetélkedő – A konyhafőnök
Legjobb stand-up comedy / talk show – Showder Klub
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Gundel Takács Gábor
Legjobb magyar sorozat – Terápia
Legjobb színésznő – Gubík Ági
Legjobb színész – Mácsai Pál
2014
Legjobb nagyszabású show-műsor – Sztárban sztár
Legjobb vetélkedő – Maradj talpon!
Legjobb stand-up comedy / talk show – Showder klub
Legjobb női műsorvezető – Liptai Claudia
Legjobb férfi műsorvezető – Gundel Takács Gábor
Legjobb magyar sorozat – Társas játék