Harc az első hely megtartásáért

Rétságon nem fejeződött be szépen a vendégszereplése Szőke Ákosnak. Sokat is kellett dolgoznia neki és a csapatának a BMW E30-ason azért, hogy a soron következő Gymkhana bajnoki fordulón rajthoz tudjon állni a váci pilóta. Az áldozatos munkának azonban meglett az eredménye: Ákos rajthoz áll a július 11-ei, tököli Cola Trans Gymkhana Feszten, s harcba száll azért, hogy megtartsa első helyét az OB és az EB értékelésében.

  Szőke Ákos – BMW E30 Cola Trans Gymkhana Feszt, Tököl


Szőke Ákos – BMW E30
Cola Trans Gymkhana Feszt, Tököl

Szőke Ákos: Rétságon sajnos idő előtt abba kellett hagynunk az autózást a III. Extrém Napon, mivel a BMW-ben műszaki hiba lépett fel. Akkor még nem tudtuk, mi okozhatta a problémát, ám miután szétszedtük a gépet, kiderült, hogy az egyik csavar anyaghibás volt. Ez magával rántott és tönkretett több más alkatrészt is: többek között a lengőkart és a féltengelyt is. Mostanra azonban már magabiztosan kijelenthetem, hogy készen van az autó, és toppon lesz a soron következő futamon.

A hétvégén már rajthoz is állunk a Cola Trans Gymkhana Feszten, Tökölön. Ez a rendezvény – a taszárihoz hasonlóan – szintén OB és EB is lesz a gymkhana mezőnyének, valamint a Motokhana debütáló futamának illetve egy rallyedzésnek is helyet fog biztosítani. A célom az lenne erre a versenyhétvégére, hogy megtartsam, illetve megerősíthessem a vezető helyemet a két bajnokság pontállásában. Ez azonban most sem lesz egyszerű, a fiúk most is fel fogják adni a leckét, nagyon sokat dolgoztak ugyanis a fejlesztéseken. A csapat azonban mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy minél előkelőbb eredménnyel zárhassuk a tököli bajnoki fordulót.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt és szurkolót!

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Budatel, TT.risk, Václámpa.hu, Váckonyha.hu, Szőke és fiai ácsmunkák, Balu gumi, Klímatti, Realsys.hu, Viczián István építőipari vállalkozó