Hamilton tovább hengerelt

A Mercedes visszavágott Spanyolországban és Lewis Hamilton rajtcél győzelmet szerzett a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon. Max Verstappen sem szomorkodhat, hiszen a második helyre vitte célba a Red Bullt. Valtteri Bottas rosszul rajtolt el, s bár csak bronzérmes lett, de leggyorsabb köridőért járó egy pontot hazaviheti.

 Amber-Spanyol_F1-rajt

„Nagyszerűen éreztem magam a verseny alatt. Fantasztikus munkát végzett a csapat. Eléggé meglepett az eredmény, mivel a múlt hétvégén gondjaink voltak az abroncsokkal, de úgy néz ki, mostanra megoldottuk. Nem is tudtam, hogy az utolsó körömben vagyok, annyira koncentráltam.” – szögezte le a 88. győzelmét begyűjtő Lewis Hamilton, aki most már csak háromra van Michael Schumacher rekordjától.

A szokásos májusinál forróbb időjárási körülmények között megrendezett futam elég egysíkúra sikerült Barcelonában. A Red Bull volt ismét a második legjobb csapat, bár Verstappen második helyezése ellenében Alex Albon csak a nyolcadik lett. Ismét ragyogtak a Racing Point pilótái. Lance Stroll és a koronavírusból felgyógyult Sergio Perez a negyedik és ötödik helyre vitték célba rózsaszín autóikat. Eredetileg Perez lett a negyedik, de öt másodperces büntetést kapott azért, mert nem vette figyelembe a kék zászlót, s emiatt a büntetés miatt csapattársa, Lance Stroll kielőzte őt.

A hazai pályán versenyző Carlos Sainz ért célba hatodikként, s pontszerző lett, ahogy az eddigi idei összes futamon. A McLaren második pilótája, Lando Norris tizedikként egy pontot gyűjtött magának és csapatának.

A Ferrari ismét betegeskedett. Charles Leclerc volt a verseny egyetlen kiesője. Autójának motorhibája miatt kényszerült korai távozásra a monacói pilóta. Sebastian Vettel Ferrarijának abroncsai vészesen koptak a verseny vége felé, de a német pilóta maradt az egy bokszbeállásos stratégián. Bár sokan kielőzték, de még így is sikerült a hetedik, pontszerző helyen célba érnie ennek a stratégiának és talán autója új karosszériájának köszönhetően.

A verseny előtt látott napvilágot a hír, hogy már nem kell sokat találgatnunk a Ferraritól az év végével távozó Sebastian Vettel jövőjéről. Állítólag a két hét múlva megrendezésre kerülő Belga Nagydíjon ír alá egy többéves szerződést a heppenheimi pilóta az Aston Martinnal. Idén pedig minden bizonnyal kitart a vörösök mellett a szezon végéig.

Pierre Gasly az előző hétvégén, a Forma-1 70. Évfordulójának Nagydíján épphogy lemaradt a pontszerző helyekről. Most viszont a kilencedik helyre vitte célba fehér-kék autóját a fiatal francia pilóta.

A Spanyol Nagydíjat megelőzően a Liberty Media bejelentette, hogy az elkövetkező hétben nyilvánosságra hozza a 2020-as korona versenynaptár további négy futamát. A már meglévő 13 verseny mellé valószínűleg bejelentenek két további futamot Bahreinben és a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat. A harmadik helyszín talán a már korábban is emlegetett Törökország lehet, ahová 2011 után térne vissza a Forma-1.

A Forma-1-es mezőny a háromhetes megfeszített munka után ismét pihenhet egy keveset. Két hét múlva kezdődik ugyanis a következő háromhetes turnus. Belgium és Olaszország a három soron következő futam helyszíne. Olaszországban először Monza, majd a Ferrari 1000. nagydíjának helyszíne Mugello következik.

Amber-Spanyol_F1-dobogo

2020-as Spanyol Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton Mercedes                         1:31:45.279
  2. Max Verstappen Red Bull + 24.177
  3. Valtteri Bottas Mercedes                              + 44.752
  4. Lance Stroll Racing Point + 1 kör
  5. Sergio Perez Racing Point                        + 1 kör
  6. Carlos Sainz McLaren                                + 1 kör
  7. Sebastian Vettel Ferrari                                                + 1 kör
  8. Alexander Albon Red Bull + 1 kör
  9. Pierre Gasly AlphaTauri                           + 1 kör
  10. Lando Norris McLaren + 1 kör
  11. Daniel Ricciardo Renault             + 1 kör
  12. Danyiil Kvjat AlphaTauri             + 1 kör
  13. Esteban Ocon Renault                                 + 1 kör
  14. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         + 1 kör
  15. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  16. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
  17. George Russell Williams             + 1 kör
  18. Nicholas Latifi Williams + 2 kör
  19. Romain Grosjean Haas + 2 kör
  20. Charles Leclerc Ferrari                                     Nem ért célba

A világbajnokság állása a Spanyol Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 132 pont
  2. Max Verstappen 95 pont
  3. Valtteri Bottas 89 pont
  4. Charles Leclerc 45 pont
  5. Lance Stroll 40 pont
  6. Alex Albon 40 pont
  7. Lando Norris 39 pont
  8. Sergio Perez 32 pont
  9. Carlos Sainz 23 pont
  10. Daniel Ricciardo 20 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 221 pont
  2. Red Bull 135 pont
  3. Racing Point 63 pont
  4. McLaren 62 pont
  5. Ferrari 61 pont
  6. Renault 36 pont
  7. AlphaTauri                         16 pont
  8. Alfa Romeo 2 pont
  9. Haas 1 pont
  10. Williams 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/