Hamilton simán nyerte az unalmas Kanadai Nagydíjat

A várakozásoknak megfelelően Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Kanadai Forma-1-es Nagydíjat, Montrealban. A címvédő pilótát ezúttal semmi sem hátráltatta és simán „berúgta a gólt”. Csapattársának és egyben legnagyobb ellenfelének, Nico Rosbergnek most csak a második helyezés jutott. A dobogó harmadik fokára nagy meglepetésre idén először nem egy ferraris pilóta állhatott fel, hanem Valtteri Bottas a Williams-től.

 Amber-Kanadai_F1-dobogo

Lewis Hamilton a monacói fiaskó után úgy érkezett meg Kanadában, hogy nagyon szeretne törleszteni ezen az általa nagyon kedvelt pályán. A brit pilótát semmi és senki nem állíthatta meg célja elérésében. Azután, hogy megszerezte szombaton az első rajthelyről startolás jogát, a rajtnál kilőtt és tartani tudta előnyét az őt követő Nico Rosberggel szemben. S bár a verseny második részében Rosberg fel tudott jönni rá, a német soha nem került olyan helyzetbe, hogy veszélyeztetné a brit elsőségét.

„Nem éreztem, hogy nekem lett volna a legkényelmesebb egyensúlyom, alulkormányozott volt az autóm, de nem éreztem nagy nyomás alatt magamat. Nico gyors volt, de mindig éreztem, hogy a verseny az irányításom alatt áll. Elég előnnyel rendelkeztem ahhoz, hogy elhúzzak tőle, ha szükségét éreztem. Nem volt igazán komoly a helyzet. Nem tudom milyen lehetett kívülről nézni a futamot, de én elég intenzívnek éltem meg és igazán élveztem.” – szögezte le magabiztosan a futamgyőztes Hamilton.

 Amber-Kanadai_F1-Hamilton (2)

A Kanadai Nagydíj mindig is arról volt híres, hogy itt mindig élvezetes versenyek zajlanak, ha másért nem, hát a sok autótörés miatt. Idén azonban csendesre sikerült a futam, ahol a Mercedes ismét megmutatta az erejét és ahol az eddig csak a negyedik helyig jutó Valtteri Bottas végre megtörte a megszokottat és dobogóra állhatott a ferraris pilóták nagy bánatára.

A Ferrari ezúttal nem igazán jeleskedett. Miután az egyetlen pilóta, Sebastian Vettel, aki gyorsaságban felveheti a versenyt a Mercedes pilótáival, a rajtrács végéről rajtolt, a bronzérmes helyért Kimi Raikkönen és a Williams pilótája, Bottas között zajlott a harc. Bottas végül is akkor került pozícióba, amikor Kimi Raikkönen a bokszbeállását követően a tizes hajtűkanyar kijáratában furcsa módon megpördült a pályán. Raikkönen dühösen be is szólt a rádióba, hogy ugyanez történt tavaly az autóval. Joggal volt mérges, hiszen ez a finn harmadik helyébe került, annak ellenére, hogy csapat két bokszbeállásos stratégiára váltva próbálta őt ismét versenybe hozni.

 Amber-Kanadai_F1-rajt

Sebastian Vettel számára enyhén szólva sem túl jól sikerült a versenyhétvége. Büntetései és problémái miatt az időmérőn, a rajtrács végéről indulhatott csak el a német pilóta, de néhány kitűnő előzést követően végül sikeresen felhozta Ferrariját az ötödik helyre. Közben Fernando Alonsóval és Nico Hülkenberggel is összeakasztotta a bajszát.

Felipe Massa teljesítménye is magáért beszél. A 15. helyről rajtoló brazil néhány csodálatos előzésnek köszönhetően verekedte fel magát a hatodik helyre. Romain Grosjean jelenthetett volna nehézséget Massának, ha a francia pilóta nem rontja el a saját versenyét azzal, hogy Will Stevens lekörözése közben eltalálja annak autóját, s a Manor első szárnyától defektet nem kap. Végül a tizedik helyre tudta felhozni Lotusát. Pastor Maldonado lett így a nap hőse a Lotusnál. A hetedik helyezés és idei első pontjai sokat jelentenek számára és csapata számára, amely a hetedikről felugrott az ötödik helyre a konstruktőrök között.

Nico Hülkenberg a Force Indiával lett a nyolcadik, akit Danyiil Kvjat és Romain Grosjean követ az első tíz között.

A McLaren első idei pontszerzését követően ismét pontok nélkül távozhat egy versenyről. Fernando Alonso és Jenson Button technikai problémák miatt kényszerült kiállni a versenyből, persze nem szó nélkül. A szebb napokat is megélt páros frusztrációjának adott hangot a csapatrádión keresztül, amelyet mindenki hallhatott.

Kanada után a csapatok visszatérnek Európába, hiszen két hét múlva (2015. június 21.) Ausztriában, Spielbergben állnak majd rajthoz. 2003 után tavaly rendeztek ismét futamot ezen a pályán nagy sikerrel. Nagy változás az erősorrendben ott sem várható. 2014-ben Rosberg és Hamilton mögött Bottasnak volt lehetősége dobogóra állni. Két kérdés merülhet fel a végeredménnyel kapcsolatban. Melyik Mercedes pilóta nyeri meg a futamot és a Ferrari vajon vissza tud-e kapaszkodni a dobogóra, vagy ismét átadja helyét Bottasnak a Williams-től?

2015-ös Kanadai Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton             Mercedes                       1:31:53.145
  2. Nico Rosberg                Mercedes                       + 2.285
  3. Valtteri Bottas               Williams                       + 40.666
  4. Kimi Raikkönen             Ferrari                        + 45.625
  5. Sebastian Vettel           Ferrari                        + 49.903
  6. Felipe Massa                Williams                       + 56.081
  7. Pastor Maldonado         Lotus                          + 1:06.664
  8. Nico Hülkenberg           Force India                       + 1 kör
  9. Danyiil Kvjat                 Red Bull                           + 1 kör
  10. Romain Grosjean        Lotus                          + 1 kör
  11. Sergio Perez               Force India                       + 1 kör
  12. Carlos Sainz Jr.          Toro Rosso                      + 1 kör
  13. Daniel Ricciardo          Red Bull                           + 1 kör
  14. Marcus Ericsson         Sauber                         + 1 kör
  15. Max Verstappen         Toro Rosso                      + 1 kör
  16. Felipe Nasr                 Sauber                         + 2 kör
  17. Will Stevens                Marussia Ferrari               + 4 kör
  18. Roberto Merhi             Marussia Ferrari               Nem ért célba
  19. Jenson Button            McLaren                        Nem ért célba
  20. Fernando Alonso         McLaren                        Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Kanadai Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton                       151 pont
  2. Nico Rosberg                        134 pont
  3. Sebastian Vettel                     108 pont
  4. Kimi Raikkönen                        72 pont
  5. Valtteri Bottas                           57 pont
  6. Felipe Massa                            47 pont
  7. Daniel Ricciardo                        35 pont
  8. Danyiil Kvjat                            19 pont
  9. Romain Grosjean                     17 pont
  10. Felipe Nasr                             16 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes                       285 pont
  2. Ferrari                        180 pont
  3. Williams                       104 pont
  4. Red Bull                             54 pont
  5. Lotus                            23 pont
  6. Sauber                           21 pont
  7. Force India                            21 pont
  8. Toro Rosso                            15 pont
  9. McLaren                            4 pont
  10. Manor                              0 pont

 

(Forrás: Amber PR)