Hamilton negyedszer is behúzta

Lewis Hamiltonnak láthatólag jót tett a Brit Nagydíj előtti pihenés, hiszen zsinórban negyedszer is ő állhatott fel a dobogó legtetejére. Összesen ötödik brit győzelmével beállította Jim Clark és Alain Prost rekordját. A második helyezett Valtteri Bottas lett, ezzel a kettős dobogós helyezéssel édesítve meg a Mercedes örömét a ködös Albionban. A Ferrari drámai perceket élt át a verseny utolsó köreiben. Mindkét pilótájának addigra fogytak el az abroncsai. Emiatt két dobogós hely helyett csak Kimi Raikkönen tudta célba vinni a piros betontorpedót a bronzérmes helyen. Sebastian Vettel kénytelen volt beérni a hetedik hellyel.

Amber-Brit_F1-rajt

„A rajongók támogatása hihetetlen volt ezen a hétvégén. Olyan büszke vagyok, hogy ezt elérhettem értetek. A csapat hibátlanul szerepelt az egész hétvége során. Valtteri nagyszerűen versenyzett, hogy a kilencedik helyről feljött. Most az a tervem, hogy megnyerem a világbajnokságot.” – nyilatkozta Hamilton a dobogón, aki aztán jó szokása szerint kiment a rajongóihoz a főlelátóhoz.

Lewis Hamilton kihagyta a hét közepén megrendezett londoni Forma-1-es parádét (#F1LiveLondon), de szájhősből végül hős lett hazai közönsége előtt. Nagy dominanciával ugyanis megszerezte szezonbeli negyedik győzelmét. Próbálta kárpótolni hazai rajongóit már a hétvége során is, de igazi kárpótlást számukra a brit által simán megszerzett győzelem hozott. Hamilton ezzel a sikerrel egy pontnyira megközelítette Vettel az egyéni ponttáblán. Ami még jobban tetszhetett a kilátogató nagyszámú közönségnek, hogy a Ferrari pechjének köszönhetően Hamilton finn csapattársa, Bottas, ért célba másodikként.

 Amber-Brit_F1-Vettel

Jolyon Palmer, a másik hazai közönség előtt autózó brit Renault-pilóta már a felvezető körben búcsút mondhatott a futamnak. Autója technikája megadta magát (ezúttal hidraulikus probléma lépett fel), csak úgy, mint 2016-ban is. Csak remélheti Jonathan Palmer fia, hogy nem igazak a pletykák és a Hungaroringen még ő vezetheti a franciák autóját. Sok név szóba jött, Robert Kubicáé is, akiről egyenlőre úgy tudni, hogy a Magyar Nagydíjat követő kétnapos teszten vesz majd részt a Hungaroringen. Sokan szeretik Kubicát, ha a hír igaz, sokan kilátogatnak majd az ő kedvéért.

A Ferrari nagyon eltaktikázta magát a gumikkal Silverstone-ban. Az utolsó három körben mindkét pilótájának szétment a bal első gumija. A nem tervezett bokszbeállással olyan sok időt vesztett mindkét pilóta, hogy két dobogós helyből végül egy harmadik és egy hetedik hely lett. Ezáltal a német nagyon sokat vesztett előnyéből az egyéni ponttábla élén, amelyet azért még mindig ő vezet, ha csak egy ponttal is.

 Amber-Brit_F1-dobogo

Max Verstappen nagyon jó rajtot mutatott be ismét, s szerencsére célba is ért, nem is akárhol, a negyedik helyen. Nagyon jó kis csatát vívott a verseny elején Sebastian Vettellel, egyik sem akarta a helyét átadni a másiknak. Nem lenne könnyű helyzetben a Ferrari, ha ezt a két dudást egy csárdába terelné és pirosba öltöztetné (vagyis más szóval Verstappent is leigazolná). A Red Bull hollandjának egyéként utoljára a Monacói Nagydíjon sikerült célba érnie, így bizonyára elégedett a helyezésével és az érte járó értékes pontokkal. Verstappen egy hellyel előrébb lépett a pilóták ponttábláján.

Daniel Ricciardo dobogós sorozata véget ért. Az ausztrál pilóta ezúttal az ötödik helyen ért célba csapattársa mögött, bár a hátsó 19. helyről rajtolva ért célba ennyire elől. A rajongók által neki szavazott ’Driver of the Day – A Nap Pilótája’ címmel vigasztalódhat. Nico Hülkenberg a hatodik helyen ért célba a Renault-val, ami nem is rossz hely figyelembe véve Palmer esetét, aki rajthoz sem tudott állni.

A hetedik Vettelt a Force India pilótái követték a nyolcadik és a kilencedik helyen. A rózsaszín belháború győztese ezúttal Sebastien Ocon lett. A Williams ezúttal is alulmaradt a Force Indiával szemben. Felipe Massa még behozta az autót a csapat hazai futamán az utolsó pontszerző helyen, de csapattársa, Lance Stroll csak a 16. lett körhátrányban.

A McLarenek is hazai pályán versenyeztek. Miközben Fernando Alonso az időmérő edzés első részében remekelt, addig a versenyen már nem. Fel kellett adnia a versenyt autója mechanikai meghibásodása miatt, miközben csapattársa, a belga Stoffel Vandoorne éppen lemaradt a pontszerző helyekről, s 11. helyen ért célba narancssárga autójával.

A 32. Magyar Nagydíj következik két hét múlva (2017. július 30.) a Hungaroringen. A hazai és a környező országokban élő rajongók nem kis örömére ezúttal nem csak hogy itt, nálunk ér véget a szezon első fele, hanem a verseny után a mezőny marad a Hungaroringen egy kétnapos szezonközi tesztelésre. Még több lehetőség adódik így találkozni a Forma-1-es kedvencekkel, akár a pályán kívül is. Itt már lazábbak lesznek, akár más arcot is mutathatnak felénk az F1-es szereplők az augusztusi nyári szünet kapujában.

2017-es Brit Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton             Mercedes                          1:21:27.430
  2. Valtteri Bottas               Mercedes                       + 14.063
  3. Kimi Raikkönen             Ferrari                                  + 36.570
  4. Max Verstappen            Red Bull                           + 52.125
  5. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 1:05.955
  6. Nico Hülkenberg           Renault                        + 1:08.109
  7. Sebastian Vettel            Ferrari                                  + 1:33.989
  8. Esteban Ocon               Force India                        + 1 kör
  9. Sergio Perez                 Force India                        + 1 kör
  10. Felipe Massa               Williams                       + 1 kör
  11. Stoffel Vandoorne       McLaren                        + 1 kör
  12. Kevin Magnussen       Haas                           + 1 kör
  13. Romain Grosjean        Haas                           + 1 kör
  14. Marcus Ericsson         Sauber                         + 1 kör
  15. Danyiil Kvjat                Toro Rosso                       + 1 kör
  16. Lance Stroll                 Williams                       + 1 kör
  17. Pascal Wehrlein          Sauber                         + 1 kör
  18. Fernando Alonso         McLaren                           Nem ért célba
  19. Carlos Sainz               Toro Rosso                       Nem ért célba
  20. Jolyon Palmer             Renault                             Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Brit Nagydíj után

Pilóták:

  1. Sebastian Vettel                      177 pont
  2. Lewis Hamilton                       176 pont
  3. Valtteri Bottas                         154 pont
  4. Daniel Ricciardo                      117 pont
  5. Kimi Raikkönen                        98 pont
  6. Max Verstappen                       57 pont

7.Sergio Perez                              52 pont

  1. Esteban Ocon                           43 pont
  2. Carlos Sainz                            29 pont
  3. Nico Hülkenberg                      26 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes                       330 pont
  2. Ferrari                        275 pont
  3. Red Bull                           174 pont
  4. Force India                            95 pont
  5. Williams                         41 pont
  6. Toro Rosso                            33 pont
  7. Haas                             29 pont
  8. Renault                          26 pont
  9. Sauber                             5 pont
  10. McLaren                            2 pont

 

(Forrás: Amber PR)