Hamilton Kanadában is király

Lewis Hamilton a szezon első harmadának végére formába lendült, s monacói teljesítményét át tudta menekíteni Kanadába. A Mercedes brit pilótájának ugyanis Montreálban is sikerült megszereznie a győzelmet. Ezzel kilenc pontra csökkentette hátrányát csapattársával, a most ötödik helyezést szerző, Nico Rosberggel szemben az egyéni ponttáblán. A második hely azé a Sebastian Vettelé lett, aki csapata rossz taktikája miatt csúszott le a dobogó tetejéről. Valtteri Bottasnak sikerült megismételni tavalyi eredményét. A Williams finn pilótája ismét a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

 Amber-Kanadai_F1-rajt

„Nagyon nyomasztó arra gondolni, hogy milyen nehéz is volt ez a szezon az utolsó két futamig és most hihetetlenül hálás vagyok ezért két utolsó hétvégéért. Folytatom a kemény munkát, s ahogy látható is, nagyon fókuszált vagyok. Úgy érzem, hogy ez volt a legjobb versenyeim egyike már egy ideje, talán nem olyan jó, mint az előző, de nagyon örülök neki. Remélhetőleg előre és felfelé tartunk.” – szögezte le a versenygyőztes brit.

Sebastian Vettel a verseny egyik legnagyobb vesztese, hiszen a német nagy energiákkal kilőve a rajtnál megszerezte az első helyet, amelyet azonban nem tudott megtartani. Az első rajtkockából induló Hamilton bár elvesztette a vezetést, de egy bokszbeállásos stratégiája bevált. Miközben Vettelt a virtuális biztonsági autós fázis alatt behívták kerékcserére, addig Hamilton egyetlen bokszbeállásával megnyerte kettőjük csatáját.

 Amber-Kanadai_F1-dobogo

A Ferrari német pilótája szuperlágy abroncsokra váltott és ez azt jelentette, hogy ismét be kellett mennie gumikért a bokszba. Bár friss gumikon hajtott, később mégsem tudta beérni Hamiltont, aki kényelmesen megnyerte a Kanadai Nagydíjat. Hamilton öröme nem is lehetett volna nagyobb. Hátrányából a tabellán tovább tudott faragni azáltal, hogy Rosberg egy újabb nyomorúságos versenyen van túl, aminek az eredménye az ötödik hely és kevéske pontszám.

A rajt során a Mercedes pilótái csak egymásra koncentráltak – ennek eredményeként tudott Vettel elhúzni mindkettejük mellett – s Rosberg lekényszerült autójával a pályáról, aminek következtében az első kör végére a kilencedik helyre esett vissza. A német pilóta próbálta visszaverekedni magát az élmezőnybe, de akkor meg egy defekt kényszerítette ki a bokszba kerékcserére. Max Verstappent sem tudta az utolsó előtti körben kielőzni, így végül kénytelen volt beérni az ötödik helyezéssel.

Valtteri Bottasnak fekszik a kanadai pálya. Egy viszonylag csöndes versenyzés keretében ért célba a harmadik helyen úgy, hogy közben mindkét Red Bull-pilóta és Nico Rosberg is mögötte autózott.

A Ferrari nem volt elemében a kanadai hideg nyárban. Kimi Raikkönen sem úszta meg rossz stratégiai döntés nélkül. A finn pilótát is behívták a bokszba a virtuális biztonsági autós időszakban, hogy szuperlágy abroncsokat rakjanak autójára. A Jégember végül kénytelen volt a beérni a hatodik helyezéssel.

A Red Bulltól sokkal többet vártak ezen a hétvégén, mint amit végül hozni tudtak pilótái. Daniel Ricciardo a hetedik helyre kormányozta célba repülő bikáját, amely ezúttal sajnos nem szárnyalt. Ricciardo önbizalmának az sem tehet túl jót, hogy ifjú csapattársa, Max Verstappen az előkelőbb negyedik helyet tudta megkaparintani.

A Force Indiával hajtó Nico Hülkenbergé a nyolcadik hely, akit Carlos Sainz követ a sorban. A nap legszebb versenyzése kétségkívül a Toro Rosso spanyol pilótájáé volt. Sainz autójában a verseny előtt ki kellett cserélni a sebességváltót, ami miatt a 20. helyről rajtolhatott csak el. Át kellett verekednie magát a mezőnyön, s miután a versenystratégiája is tökéletesen működött, így beért a még éppen pontszerző kilencedik helyre. Az első tizet Sergio Perez zárja, akinek nem sikerült megismételnie kitűnő monacói teljesítményét.

A bíztató időmérő edzéseredmény ellenére a McLaren pilótái nem zárják a hétvégét sikerrel. Fernando Alonso épphogy lemaradt a pontszerző helyekről, miközben Jenson Button autójának motorja a 10. körben lángra kapott, s ez nyomban életre hívta a virtuális biztonsági autós időszakot.

Kanadában nem sok ideje volt a csapatoknak összepakolni, hiszen a hétvégén (2016. június 19.) máris itt a következő futam, a vadonatúj bakui utcai pályán rendezett Európa Nagydíj. Itt tiszta lappal kezd mindenki, s miután a szervezők apait-anyait beleadtak, hogy nagyszerű verseny várja a résztvevőket, a hétvégében minden bizonnyal ezúttal sem kell csalódnunk.

2016-os Kanadai Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton              Mercedes                           1:31:05.296
  2. Sebastian Vettel             Ferrari                                + 05.011
  3. Valtteri Bottas                 Williams                              + 46.422
  4. Max Verstappen             Red Bull                              + 53.020
  5. Nico Rosberg                 Mercedes                           +1:02.093
  6. Kimi Raikkönen              Ferrari                                +1:03.017
  7. Daniel Ricciardo             Red Bull                              +1:03.634
  8. Nico Hülkenberg            Force India                         + 1 kör
  9. Carlos Sainz                   Toro Rosso                         + 1 kör
  10. Sergio Perez                Force India                         + 1 kör
  11. Fernando Alonso          McLaren                             + 1 kör
  12. Danyiil Kvjat                 Toro Rosso                         + 1 kör
  13. Esteban Gutierrez        Haas                                   + 2 kör
  14. Romain Grosjean         Haas                                   + 2 kör
  15. Marcus Ericsson          Sauber                               + 2 kör
  16. Kevin Magnussen        Renault                               + 2 kör
  17. Pascal Wehrlein           Manor                                 + 2 kör
  18. Felipe Nasr                  Sauber                               + 2 kör
  19. Rio Haryanto                Manor                                 + 2 kör
  20. Felipe Massa               Williams                              Nem ért célba
  21. Jolyon Palmer              Renault                               Nem ért célba
  22. Jenson Button              McLaren                             Nem ért célba

Leggyorsabb köridő: Nico Rosberg (Mercedes), 1 perc 15.599 másodperc (60. kör)

A világbajnokság eredménye a Kanadai Nagydíj után

Pilóták:

  1. Nico Rosberg                        116 pont
  2. Lewis Hamilton                       107 pont
  3. Sebastian Vettel                         78 pont
  4. Daniel Ricciardo                        72 pont
  5. Kimi Raikkönen                        69 pont
  6. Max Verstappen                       50 pont
  7. Valtteri Bottas                              44 pont
  8. Felipe Massa                            37 pont
  9. Sergio Perez                            24 pont
  10. Danyiil Kvjat                            22 pont
  11. Romain Grosjean                      22 pont

Konstruktőrök:

  1. Mercedes                       223 pont
  2. Ferrari                        147 pont
  3. Red Bull                           130 pont
  4. Williams                         81 pont
  5. Force India                            42 pont
  6. Toro Rosso                            32 pont
  7. McLaren                          24 pont
  8. Haas                             22 pont
  9. Renault                            6 pont

 

(Forrás: Amber PR)