Hamilton idei első győzelmét szerzi-Ricciardo nagy bánatára

Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo arckifejezést cserélt szombatról vasárnapra. Míg az időmérő edzésen még Ricciardo arca ragyogott az örömtől, s Hamilton nézett ki úgy, mint aki savanyú szőlőbe harapott, addig Hamiltonnal vasárnap a monacói pályán szerzett győzelmét követően nyulat lehetett fogatni. Ricciardo bokszbeállását a Red Bull elrontotta, ezzel elvette a győzelmi esélyt pilótája elől, így érthető volt az ausztrál bosszúsága. Hamilton rettentően boldog volt, a tavalyi USA Nagydíj óta nem szerzett győzelmet. A dobogó harmadik fokára Sergio Perez állhatott fel, s ezzel a Force India jelenleg ötödik a konstruktőrök között.

 Amber-Monacoi_F1-Ricciardo

Nem találom a szavakat. Ilyen napért imádkoztam és sikerült, így igazán áldottnak érzem magam. Ez volt a leghosszabb versenyem. Őrület, milyen hosszú volt a tekintetben, hogy mennyi kerékkipörgést engedhettem meg magamnak, hiszen nem tudtam, hogy mennyit bírnak majd ki az abroncsok. Daniel csodálatos volt az egész hétvége során, s nagy nyomás volt rajta. Biztos vagyok abban, hogy most nem túl boldog, de büszkének kell lennie arra, hogy milyen jól vezetett.” – nyilatkozta Hamilton a verseny végén.

 Amber-Monacoi_F1-Hamilton

Szegény Daniel Ricciardo, szombaton az időmérő edzést követően joggal érezhette úgy, hogy ezúttal az övé a pálya. Max Verstappen bíztató spanyolországi győzelmét követően, ezen az ikonikus pályán, akár az övé is lehet volna a győzelem. Szépen alakult számára a verseny, s egy ideig úgy érezhette, hogy a markában a dicsőség. Igen ám, de amikor megkezdődött a bokszbeállások sora a száraz abroncsokért, a Red Bull nem készült fel az érkezésére, nem voltak kint a csereabroncsok és az értékes perceken kívül itt elúszott a győzelme is.

 Amber-Monacoi_F1-dobogo

Az esős körülmények között, biztonsági autó mögött rajtoló verseny meglehetősen izgalmasra sikerült. Az esősről a száraz gumikra váltás stratégiája döntötte el Hamilton és Ricciardo sorsát. Míg a legtöbb pilóta a félig száradó pályán közepes gumik mellett döntött, addig a Mercedes sokáig kint tartotta Hamiltont a pályán vizes abroncsokon. Ennek és persze a Red Bullban történt fiaskónak köszönhetően Hamilton nagy előnyre tett szert az élen, s ezt az előnyt a hátralévő 45 körben sem engedte ki a kezei közül.

Monacóban nagyon nehéz a pályán előzni, s most is volt olyan, aki ezt megpróbálta, de elbukott. Ricciardónak nem volt erre lehetősége, bármilyen közel is autózott Hamiltonhoz. Szomorúan kellett elfogadnia, azt, amelyben tavaly Hamiltonnak volt része pont itt, Monacóban: csapata hibázása folytán nem győzhetett. (Igaz, Hamilton akkor csak harmadik helyezett lett).

Nico Rosbergnek nem sikerült zsinórban negyedszerre is győznie hazai pályáján. Fékmeghibásodással küszködött, mikor a csapata úgy döntött, hogy át kell adnia a helyét a mögötte köröző csapattársának. Rosberg engedelmesen félre is húzódott, de Hamilton előtt még nagy út volt, hiszen addigra Ricciardo már tetemes előnyt halmozott fel. Hamilton végül is győzött, s ez épp a legjobbkor jött, hiszen a világbajnokságban vezető csapattársa csak hetedik lett. Hamilton hátránya az egyéni ponttáblán majd megfeleződött a Kanadai Nagydíj előtt Rosberghez képest. Montrealhoz jó emlékek fűzik, 2015-ben a győztes trófeával mehetett haza a Mercedes brit pilótája.

A Ferrari szerény teljesítményt tett le az asztalra a hercegségben. Bár Perezhez hasonló lágy gumis stratégiával versenyzett, Sebastian Vettel nem tudta felvenni a küzdelmet a mexikói pilótával és végül kénytelen volt beérni a negyedik helyezéssel. Kimi Raikkönen összetörte autóját és korábban kiesett.

Fernando Alonso szép versenyzéssel és kitűnő stratégiával ért célba ötödikként Nico Hülkenberg és a frusztrált Rosberg előtt.

A kevésbé tapasztaltak közül egyedül Carlos Sainznek sikerült pontszerző helyen célba kormányoznia autóját. A spanyol nyolcadik lett. Ennek ellenére csalódott volt, hiszen a verseny elején még Perez előtt is autózott. Az utolsó pontokat Jenson Button és Felipe Massa gyűjthette be.

Sokan áldozatul estek a szűk monacói pályának. Jolyon Parmer még a verseny elején balesetet szenvedett, miközben nekicsúszott autójával a pálya széli korlátnak. Max Verstappen a Casinónál, Raikkönen pedig a Loewsnél csapta oda autóját. Magnussen két balesetet is szenvedett, mikor végül kicsúszott. A Sauber járt talán a legrosszabbul. Ezúttal a svájci csapat vezetőségének kell leülnie a pilótáival egy megbeszélésre azután, hogy azok egymást ejtették ki. Felipe Nasr figyelmen kívül hagyta csapata kérését, hogy engedje el a gyorsabb Ericsont. Utóbbi végül a kezébe vette az intézkedést, de ennek ütközés és végül kiesés lett a vége.

A városállamot elhagyva a Forma-1-es csapatok a tengerentúlra, Kanadába utaznak, ahol két hét múlva (2016. június 12.) Montrealban mérkőznek meg egymással. 2015-ben a monacói blamázst követően Hamilton simán nyerte az unalmas kanadai futamot. Érdekesség, hogy két éve, Daniel Ricciardo pályafutása első győzelmét szerezte meg a montreali pályán. Ha ugyanúgy jár Ricciardo, mint 2015-ben Hamilton, akkor 2014 után újból felállhat a dobogó legtetejére.

2016-os Monacói Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton              Mercedes                           1:59:29.133
  2. Daniel Ricciardo             Red Bull                              + 7.252
  3. Sergio Perez                  Force India                         + 13.825
  4. Sebastian Vettel             Ferrari                                + 15.846
  5. Fernando Alonso            McLaren                             +1:25.076
  6. Nico Hülkenberg            Force India                         +1:32.999
  7. Nico Rosberg                 Mercedes                           +1:33.290
  8. Carlos Sainz                   Toro Rosso                         + 1 kör
  9. Jenson Button                McLaren                             + 1 kör
  10. Felipe Massa               Williams                              + 1 kör
  11. Valtteri Bottas               Williams                              + 1 kör
  12. Esteban Gutierrez        Haas                                   + 1 kör
  13. Romain Grosjean         Haas                                   + 2 kör
  14. Pascal Wehrlein           Manor                                 + 2 kör
  15. Rio Haryanto                Manor                                 + 4 kör
  16. Marcus Ericsson          Sauber                               Nem ért célba
  17. Felipe Nasr                  Sauber                               Nem ért célba
  18. Max Verstappen           Red Bull                              Nem ért célba
  19. Kevin Magnussen        Renault                               Nem ért célba
  20. Danyiil Kvjat                 Toro Rosso                         Nem ért célba
  21. Kimi Raikkönen            Ferrari                                Nem ért célba
  22. Jolyon Palmer              Renault                               Nem ért célba

Leggyorsabb köridő: Lewis Hamilton (Mercedes), 1 perc 17.939 másodperc (71. kör)

A világbajnokság eredménye a Monacói Nagydíj után

Pilóták:

  1. Nico Rosberg                        106 pont
  2. Lewis Hamilton                         82 pont
  3. Daniel Ricciardo                        66 pont
  4. Kimi Raikkönen                        61 pont
  5. Sebastian Vettel                         60 pont
  6. Max Verstappen                       38 pont
  7. Felipe Massa                            37 pont
  8. Valtteri Bottas                              29 pont
  9. Sergio Perez                            23 pont
  10. Danyiil Kvjat                            22 pont
  11. Romain Grosjean                      22 pont

Konstruktőrök:

  1. Mercedes                       188 pont
  2. Ferrari                        121 pont
  3. Red Bull                           112 pont
  4. Williams                         66 pont
  5. Force India                            37 pont
  6. Toro Rosso                            30 pont
  7. McLaren                          24 pont
  8. Haas                             22 pont
  9. Renault                            6 pont

 

(Forrás: Amber PR)