Hamilton defekttel is nyertes

Amber-Brit_F1-rajt

A Mercedes legyőzhetetlennek tűnik az idei furcsa koronavírusos szezonban is. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas az 50. körig uralta a mezőnyt, de akkor Bottas defektet kapott és elvesztette biztosnak tűnő második helyezését, sőt végül még pontszerző helyre sem tudott célba gurulni. Lewis Hamiltont is utolérte a végzet, de ő szerencsésebb volt. Bár az utolsó körben ő is defektet kapott, de még így is célba tudta vinni autóját az első helyen, hetedszerre ezen a pályán. Max Verstappen és Charles Leclerc állhatott a dobogó második és harmadik fokára.

„Az utolsó körig minden simán ment. Valtteri nagyon megnyomta a tempót. Vigyáztam az abroncsokra. Mikor megtudtam mi történt az övével, az enyémre néztem és rendben volt. Az autó simán kanyarodott, az utolsó néhány körben kicsit visszafogtam a tempót, de az utolsó körben kilyukadt. Ekkor majdnem kiugrott a szívem…..Még soha nem tapasztaltam hasonló sem, mint most az utolsó körben. A szívem majdnem megállt.” – nyilatkozta a versenygyőztes brit.

Gumigyilkos pályának bizonyult a brit aszfaltcsík, ugyanis a két Mercedes-pilóta mellett a Mclarennel versenyző Carlos Sainz is bal első defektet kapott. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a verseny során felváltva futotta a leggyorsabb köröket, de végül a leggyorsabb köridőért járó plusz pontot Verstappen kapta meg, aki friss gumikon nagyon nagy tempót futott a futam végén.

Nagy meglepetésre a Ferrari sokkal jobb formában volt a vártnál. Charles Leclerc volt az eredményesebb pilóta, a monacói a harmadik helyre vitte célba piros betontorpedóját. Sebastian Vettel ehhez képest csak a tizedik, de még pontszerző helyezett lett.

A Renault jó napot zárt, hiszen a középmezőny legjobb csapata lett ezen a futamon. Daniel Ricciardo egy ügyes előzéssel a negyedik helyre tört, Lando Norris elé. Esteban Ocon pedig a hatodik helyre vitte célba sárga-fekete festésű versenyautóját.

Bottas mögött az első tízben mindenki előnyt kovácsolt a Mercedes finn pilótájának balszerencséjéből. Az első tízet záró Pierre Gasly, Alex Albon, Lance Stroll és Sebastian Vettel vihetnek haza értékes pontokat a Brit Nagydíjról. Bottasnak bár kereket cseréltek, de már csak a 11. helyet tudta elcsípni.

 Amber-Brit_F1-dobogo

A tiszta, napos időben rendezett futam drámával indult, éppúgy, mint a két héttel ezelőtti Magyar Nagydíj is. Ez azonban másfajta ijedelem volt. A koronavírusos Sergio Perezt sebtében váltó Nico Hülkenberg ha nehezen is, de a hétvége során hosszú kihagyást követően visszaszokott a versenyzéshez. A német pilóta ennek ellenére nem tudott rajthoz állni rózsaszín autójával, mivel nem tudtak erőt lehelni az autójába. A Racing Pointokat a mezőny elejére várták a hétvégén, ehhez képest árnyékuk voltak csak idei önmaguknak. Sokan azt gondolták, hogy élete futamát hagyja ki a lábadozó Perez, de nem ez történt. Az egyedül rajthoz álló Lance Stroll erőfeszítései csak a kilencedik helyhez voltak elegendőek. Három középcsapat is megelőzte a Racing Pointot ma.

A verseny sem indult simán. Két baleset is borzolta az idegeket a verseny elején. A Haas versenyzője Kevin Magnussen és az AlphaTaurival rajtoló Danyiil Kvjat törte össze az autóját. Mindkétszer kiküldték a pályára a biztonsági autót, de egyre türelmetlenebbül köröztek mögötte az autók. Lewis Hamilton nemtetszésének is hangot adott a biztonsági autó lassú tempójára panaszkodva. A kemény abroncsok eléggé lehűltek a lassabb tempó és a hűvösebb időjárás miatt, emiatt nagy cikázás történt az élen haladó Mercedes mögött.

A Forma-1-es csapatok nem pihenhetnek sokat, viszont nem kell utazniuk. A jövő hétvégén ugyanis ugyanitt, a brit pályán rendezik a 70. Évforduló Nagydíját, amire nagyon készül a Forma-1. A két futam között mindössze annyi különbség lesz, hogy a Pirelli lágyabb abroncsokat hozott arra a futamra, tehát a mostani kemények nem állnak majd a csapatok rendelkezésre.

2020-as Brit Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton Mercedes                         1:28:01.283
  2. Max Verstappen Red Bull + 5.856
  3. Charles Leclerc Ferrari                                                + 18.474
  4. Daniel Ricciardo Renault             + 19.650
  5. Lando Norris McLaren + 22.277
  6. Esteban Ocon Renault                                 + 26.937
  7. Pierre Gasly AlphaTauri                           + 31.188
  8. Alexander Albon Red Bull + 32.670
  9. Lance Stroll Racing Point + 37.311
  10. Sebastian Vettel Ferrari                                                + 41.857
  11. Valtteri Bottas Mercedes                              + 42.167
  12. George Russell Williams             + 52.004
  13. Carlos Sainz McLaren                                + 53.370
  14. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 54.205
  15. Nicholas Latifi Williams + 54.549
  16. Romain Grosjean Haas + 55.050
  17. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         + 1 kör
  18. Danyiil Kvjat AlphaTauri             Nem ért célba
  19. Kevin Magnussen Haas Nem ért célba
  20. Nico Hülkenberg Racing Point Nem ért célba

A világbajnokság állása a Brit Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 88 pont
  2. Valtteri Bottas 58 pont
  3. Max Verstappen 52 pont
  4. Lando Norris 36 pont
  5. Charles Leclerc 33 pont
  6. Alex Albon 26 pont
  7. Sergio Perez 22 pont
  8. Lance Stroll 20 pont
  9. Daniel Ricciardo 20 pont
  10. Carlos Sainz 15 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 121 pont
  2. Red Bull 55 pont
  3. McLaren 41 pont
  4. Racing Point 40 pont
  5. Ferrari 27 pont
  6. Renault 12 pont
  7. AlphaTauri                         7 pont
  8. Alfa Romeo 2 pont
  9. Haas 1 pont
  10. Williams 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/