Hallgass Hazait – Weisz Viktor, a Muriel Zenekar és Fehér Balázs (The Carbonfools)!

 Weisz Viktor új dala A Zene meg én címmel született, melynek szövegét Lombos Marci, a zenéjét pedig Hársházi Szabi szerezte. Ők keresték meg a sokoldalú előadót, és azonnal össze is állt a kép, villámgyorsan megszületett a dal.

Viktor 14 éve áll a színpadon, de a 2 évvel ezelőtti Voice szereplés újabb nagy lendületet adott. “Én nagyon szeretek tévézni, ezt soha nem titkoltam, most is dolgozom különböző háttérmunkákban – kimondottan szeretem a kamerák össztüzét. Az, hogy a döntőig sikerült eljutni, nagyon nagy országos ismertséget adott, és büszkén mondhatom, hogy nem tört meg ez a lendület.”

A friss apuka, 3 féle műsorral járja az országot, ezek közül a legsikeresebb a zenei stand up, amit ő talált ki. Régi nagy magyar előadókat utánoz mozgásban, hangban: “Most már 14-15 előadót… Természetesen nagy tisztelettel, de a penge élén táncolva. A magyar közönség nagyon szereti a humort, nagyon szeret nevetni, és nagyon szeret sírni. Úgy van felépítve a műsor, hogy a sok nevetés után sírunk egyet, és utána megint nevetünk. Igazából én ezt egy zenei hullámvasútnak hívnám.”

Az utóbbi időben ezzel a műsorral szerepel Weisz Viktor a legtöbbet, sőt egyre többet. A zenei stand up mellett működik még egy jazz trió is, a Weisz Band, továbbá összeállt egy harmadik féle produkció is, a WS telepop, Weisz – Sipos tele pop zenével. (Sipos Péterrel az Irigy Hónaljmirigyből.)

A Muriel zenekarnak, ahogy a tagok mondják nincs nagy története: “Nem vagyunk régi barátok, hanem egyszerűen szakmai okokból futottunk össze, aztán persze nagyon jó barátok lettünk. Igazából az volt a lényeg, hogy mindannyian szerettünk volna egy igazi zenekart, ahol mindenki azt csinálja amit nagyon szeret, és azt teljes erőbedobással – tehát nem hobbizenekart szerettünk volna, vagy elzenélgetni, hanem voltak ötleteink, és ez egy nagyon jó együttállás. Mindannyian zenészek vagyunk, ebből élünk, ezzel foglalkozunk, ez tölti ki a mindennapjainkat.”

A fiúk jelenleg az első igazán akusztikus zenélésre és felvételre készülnek, hamarosan érkezik egy klip is, és december 5-én lemezbemutató Budapesten az Akvárium Klub nagytermében a The Carbonfools előtt!

Carbonbliss: Ez nem csak az új lemez címe, hanem egy új korszak kezdete is. A banda egy lemezborítót már villantott…

Fehér Balázs a The Carbonfools énekese:  “Ez egy körhinta, ami beleesik a tengerbe. A tengerfenéken a csikóhalak a víztől életre kelnek, és elkezdenek kiszakadni abból a körhintából, amiben voltak régen, és ez okoz nekik ekkora boldogságot. Ezt így még soha nem fogalmaztam meg magamnak, de igazából erről van szó, hogy kikerültünk abból a körhintából, amiből már épp itt volt az ideje, és amibe mi tettük bele saját magunkat.”

Balázs is változik, nem csak a zene: “Már nem kötök annyi ebet a karóhoz, tehát ha valami esetleg nem úgy néz ki, ahogy én azt tökéletesnek gondolom, akkor nem fogok még egy nyolcvanötödik kört is futni… Most hallottam azt a mondást, hogy csak az igazán a tied, amit már elengedtél.”

Carbonbliss lemezbemutató: December 5. Budapest, Akvárium.