Hajrá Katinka!

Május 12-től játsszák a magyar mozik a világon az egyik legismertebb és legelismertebb sportolónőnkről készült dokumentumfilmet Katinka címmel. A film sajtóvetítésén a főszereplő, Hosszú Katinka is részt vett Káel Csabával, a Filmügyi kormánybiztossal, a rendezővel, Pálinkás Norberttel, a producerrel, Lajos Tamással, a forgatókönyvíróval, vagy inkább kreatív producerrel, Köbli Norberttel együtt.

 

Magyar dokumentumfilmet nézve eddig túl sok jóra nem számíthattunk, már ami az alkotások szerény költségvetéséből adódó igen szegényes megjelenését, a szükségmegoldások soknál is több alkalmazását jelentette. A Katinka című film esetében szerencsére erről szó sincs! Néha már igazi játékfilmes látvánnyal, és a nézők figyelmét a film utolsó kockájáig lekötő, sírós-nevetős, igaz, hiteles történettel találkozhatunk.

Katinka szenzációs eredményeinek köszönhetően gyermekkorától kezdve a közönség és a médiumok kedvence volt, amelyért nem lehet elég hálás az alkotógárda. Olyan értékes archív anyagok egész sorát is fel tudták használni a filmben, amelyek segítségével nem volt szükség narrátorra, a kis Katinkát eljátszó színészpalántára, kényszerűségből megírt jelenetekre, így is kerek egész az életrajz a világ ünnepelt Iron Ladyjéről. És a pályafutásának még nincs vége!

A több mint két évig készült film forgatókönyvét az élet írta a coviddal, az elmaradt utazásokkal, az elhalasztott olimpiával, az új szerelemmel, az utóbbi, a világraszóló teljesítményeknél kicsit szerényebb eredményekkel. A stábnak persze minden fontos pillanatban buldogként tapadnia kellett Katinkára. S hogy ezt mindkét fél a zavaros körülmények ellenére milyen profihoz méltó módon viselte, bizonyíték az alkotók és a dokumentumfilmet komoly összeggel támogató Nemzeti Filmintézet számára is meglepően jól sikerült alkotás.

Horváth Gábor Miklós