Hajós András a BMW i magyarországi nagykövete

Hajós András, az Emil.RuleZ! zenekar frontembere, dalszerző, humorista és televíziós személyiség 2016 októbere óta a BMW i almárka nagykövete is egyben. Játszott számos filmben, folyamatosan részt vesz televíziós produkciókban, talk-show-ban, segítette már fiatal tehetségek karrierjének beindulását, vagy éppen egyik legutóbbi munkájaként humoros és szókimondó karakterével színesíti az egyik zenés-énekes show-műsor zsűrijét. András több mint 10 éve kerékpárral közlekedik Budapesten, ha teheti télen-nyáron a kétkerekű közlekedést választja. Saját definíciója szerint nem „látványbiciklista”, napi ügyeit, fellépéseit, sokszor üzleti megbeszéléseit is kerékpárral bonyolítja. A Magyar Kerékpárosklub tiszteletbeli nagykövete, a kerékpározás fejlesztéséért dolgozó civil szervezet munkáját ismertségével és kreatív háttérmunkájával egyaránt segíti. Ugyanakkor a család, a hétvégi programok, az öltönyös napok vagy a vidéki utak őt is autóba ültetik és bár nagyon szeret autózni, de azt igyekszik a helyén kezelni és hétköznapjaiban is figyelembe veszi a fenntarthatóság szempontjait.

Született budapesti lokálpatriótaként úgy látja, hogy a városnak rosszat tesz a túlzó és felelőtlen autózás. Életszemlélete szerint jelentősen javíthatna a főváros szennyezettségén a fenntarthatóbb autózás mind szélesebb körben való elterjedése. Személyes példával igyekszik közvetíteni a nyilvánosság felé, hogy lehet és érdemes önmérsékletet alkalmazni, ha az egy élhetőbb és kellemesebb környezetet szolgál.

Az elektromos autózás, mint a jövő mobilitásának hírnöke különösen közel áll Hajós Andráshoz így a Budapest Motors Kft. és a BMW Group Magyarország közös kezdeményezéseként, októbertől a BMW i almárka nagyköveteként a művész egy vadonatúj, akár 300 km megtételére is képes BMW i3-ast vezet, melyet Bencze Botond a Budapest Motors Kft ügyvezető igazgatója és Mala Ferenc a BMW Group Magyarország, BMW i márkamenedzsere adtak át Andrásnak. A BMW i a vállalaton belül az innováció képviselője, mely a jövő útját jelöli a márka számára. A 94 Ah-ás megnövelt kapacitású akkumulátorral felszerelt i3-as modell karbonkarosszériája, nagy teljesítményű elektromotorja a BMW vezetési élményét, nulla károsanyag kibocsátással teszi még vonzóbbá. A zöld rendszámos autó valódi szimbóluma a környezettudatosságnak és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségnek.

„Számomra a BMW i3 a remek válasz a nagyvárosi zsúfoltság és a környezetvédelem fontos és aktuális kérdéseire. Hogyan lehet kényelmesen, a lehető legoptimálisabb szennyezéssel, nulla (lokális) kibocsájtással autózni? Lelkiismeret-furdalás nélkül? Nagy közhely, de az elektromos meghajtás tényleg összeköti a kellemeset a hasznossal. Mindez kényelemmel és hight-tech megoldással párosítva, ráadásul „full dizájnosan” – nekem ezt jelenti a BMW i3-as” – mondta el Hajós András az autóátadás alkalmával.