H MOTO Team – készen a kihívásra!

A mögöttünk álló napon megtörtént a H-MOTO Team szezonnyitója, a Pesti Vigadóban rendezett sajtótájékoztatón. A csapat vezetése hivatalos keretek között mutatta be jövő évi versenyzőit, valamint új partnereit. A sajtómunkatársak jelenlétében szó esett az egyénre lebontott kihívásokról, de a csapatszinten történt változásokról, újdonságokról is. 

 Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

 

Kelemen Krisztián csapatvezető nyitotta a felszólalók sorát, kicsit visszakanyarodva az előző évhez, később a csapat 2016-os felállását ismertette versenyzőről versenyzőre, végül kitért a H-MOTO Team legfrissebb támogatóira, partnereire is. Megtudhattuk, hogy együttműködésre léptek a Kecskeméti Főiskola MotoStudent csapatával, amely nagy hiányt, űrt tölt be a hazai versenymérnök-szakemberképzés terén.

Ezután bejelentették a Kawasaki Magyarország és a H-MOTO Team stratégiai megállapodását, amely „egyelőre az egylet hamarosan induló élménymotorozás projektjében nyújt segítséget, de a későbbiekben akár elképzelhető a versenyeztetés is, egy jövőre induló, új kategóriában.” – vázolta a hosszú távú elképzeléseket Falkai Szilárd a Kawasaki képviseletében. Az impozáns helyszínen rendezett eseményt „sztárvendégként” megtisztelte a japán gyártó két világbajnoki címének minden tapasztalatával felvértezett, 2016-os ZX 10R modellje is.

 

A sajtóesemény végeztével a csapattagok az elkövetkezendő idők céljairól meséltek:

„Az idei évben is az Alpok-Adria sorozatban állok rajthoz, valamint még tervezem a német IDM bajnokság keretein belül, a Supersport 600 kategóriában 3-4 versenyen megméretni magam. Előbbiben mindenképp a végső győzelmet tűztem ki célként, míg az IDM versenyeken szeretnék a top 10-be, de inkább, ha egy mód van rá, az 5-be odaérni!” – mondta Györfi Alen, a tavalyi év egyik legeredményesebb H-MOTO Team versenyzője.

 

A 14 esztendős Kovács Bálint révén másik hazai szereplője is lesz az német IDM sorozatnak: „A KTM kupában fogok versenyezni, ahol 12-19 év közötti pilótákkal mérhetem majd össze a tudásom. Igyekezni fogok rendszeresen az első öt hely valamelyikén végezni. Nagyon örülök a lehetőségnek, komoly dolognak tartom, hogy három hétvégén is világbajnoki betétfutamként lesz jelen a mezőnyünk!”

A német pályákon Csányi Gergő is gyakran felbukkan majd: „Idén a Triumph Challange szériában indulok, mely nagy kihívás lesz, látatlanban is az. Sok ismeretlen pálya van a versenynaptárban, így tanulóidőre lesz szükségem, de ennek letelte után szeretnék a mezőny első felében küzdeni, és a későbbiekben a dobogót is megcélozni. Emellett néhány Alpok-Adria és hazai bajnoki futam is tervben van.”

 

A csapat legújabb versenyzője, Bódis Richárd is motivált: „Az EJC kiírásban fogom húzni a gázt, külön öröm számomra, hogy a H-MOTO Teamből nem egyedüliként. Nagyon igyekszem majd megszolgálni a bizalmat, amely az irányomba árad. Egy versenyző célja mindig a győzelem, de ezt mindig a megfelelő alázattal kell kezelni. Mindenképp megpróbálok folyamatosan a legjobb öt-tíz környékén teljesíteni, és remélem sikerülhet igazán kellemes meglepetéseket is okoznom!”

 

Kis Viktória szintén az European Junior Cupban folytatja pályafutását: „Szuper érzés, hogy, Bódis Ricsi személyében csapattársam is lesz a mezőnyben. Igyekszünk majd összedolgozni, egymás munkáját segíteni, és jó eredményeket letenni az asztalra. A magam részéről a női értékelés első három helyének valamelyike a cél, és a minél több motoron töltött idő, a folyamatos fejlődés.” – írta körül a szerencsés Viki, aki a közeljövőben, egy meghívásos eseményen pályára viheti az új Kawasaki ZX 10R-t.

Robert Muresan – aki ezúttal nem tudott jelen lenni a sajtóeseményen – magával szembeni elvárásai hasonlóak az előző szezonhoz, kiegyensúlyozott teljesítményt és idén is címvédést vár az idei szezonban újfent a román bajnokságban induló, edződő fiatalember.

 

Az idei évre alaposan megerősített utánpótlásvonalat Vincze Hanna és Szilárd Zalán képviseli, ezúttal szüleik nyilatkoztak:

 

„A tervünk Hannával az, hogy igazán élvezze a motorozást, mindenféle eredménykényszer nélkül. Egy PW 50 Speciál géppel fog indulni a Nemzetközi Utánpótlás Gyorsasági Bajnokságban, valamint a Dragbike kategóriában, és amellett, hogy ezt szem előtt tartjuk, persze azért szeretne jól teljesíteni.” – mondta el Vincze Imre, Hanna édesapja.

Hasonlóak a tervek Szilárd Zalánnal kapcsolatosan is, egy kis különbséggel: „A MAMS Utánpótlás Bajnokságot és a kispályás OB-t is egyfajta tanulóévként fogjuk fel. Cél a PW 50 kategóriába beleerősödni, minél több tapasztalatot gyűjteni, és mindeközben rendszeresen a középmezőnyben szerepelni.” – fejtette ki Szilárd Zsolt, a 6 éves kisfiú édesapja.

 

Kelemen Krisztián is összefoglalta gondolatait a versenyzői nyilatkozatok végeztével:

 

„Nem fogalmaztunk meg konkrét elvárást pilótáinkkal kapcsolatban, én azt szeretném, ha mindenkinek sikerülne a saját maga által felállított célokat abszolválni. Mi ehhez biztosítjuk a megfelelő hátteret, és mindenben támogatjuk őket. Örülök az új partnereinknek, a kecskeméti szakemberképzés nagy előrelépést jelenthet a sportág számára, a Kawasakival kötött megállapodásunk során pedig egymás kölcsönös építése a cél. Mi beszállunk a termékeik promóciójába, a megjelenéseikbe, ők pedig a mi törekvéseinket segítik, melyek a későbbiekben akár egy új, világbajnoki kategóriában történő szereplést is jelenthetnek.”