H-MOTO Team – „Hollandiában is helytállnánk!”

A hétvégén újabb forduló elé néz a H-MOTO Team apraja-nagyja, az EJC második fordulójában érdekelt Kis Viktória és Bódis Richárd, valamint az ADAC KTM versenysorozatban idén rajthoz álló Kovács Bálint személyében.

 

Mindkét széria futamai a hollandiai Assen pályáján kerülnek megrendezésre, melyről nagyon jó véleménnyel vannak a versenyzők. A Superbike Világbajnokság betétfutamai előtt így vélekedtek ők:

 Kis Viktória

„Nagyon várom már a holland fordulót, hiszen a legendás Assen TT az egyik kedvenc versenypályám. Az időjárás előrejelzés szerint nem ússzuk meg szárazon a hétvégét, amit egyáltalán nem bánok – feltéve, ha a tavalyihoz hasonlóan alakul minden. Akkor egyszer sem volt szükség a vizes aszfalton használatos gumikra. Természetesen szeretnék minél előbb végezni a mezőnyben, és minél több pontot gyűjteni a bajnoki értékelésben.” – osztotta meg gondolatait az előtte álló napokról Kis „Wicca” Viktória.

„Az asseni pálya különleges helyet foglal el a szívemben, az egyetlen, ami beárnyékolhatja a versenyhétvégénket, az az időjárá. Az előrejelzés szerint csapadék nehezíti majd a munkánkat. Még nem mentem ezzel a motorral esőben, így ezek a beállítások még kérdésesek, de természetesen nem ijedek meg, a csapatommal együtt biztosan megtaláljuk a kellő „setupot”, és a maximumot fogjuk kihozni magunkból. Pozitívan állok a dolgokhoz, mindenképpen jobban szeretnék teljesíteni, mint Spanyolországban.” – nyilatkozta az elmúlt másfél hetes szünetet, csapattársaival együtt, intenzív edzéssel töltő Bódis Richárd.

 

A munkából Kovács Bálint, a H-MOTO Team fiatal pilótája is jócskán kivette a részét a felkészülés alatt. A hétvégén induló ADAC KTM bajnokságban használatos új motor átvételének pillanatától szinte rögtön nekiállt gyűjteni a tesztkilométereket, ennek köszönhetően felkészültnek érzi magát:

 

„Szerintem, magamhoz mérten amennyire tudtam, felkészültem az előttünk álló hétvégi versenyre. Természetesen új a bajnokság és új a pálya, ám nem megyünk feltartott kézzel a csatába. Az esélyeket illetően azt gondolom, hogy egy top ötön belüli helyezéssel mar elégedett lennék. Úgy érzem, rajtam nem fog múlni, ahogy a csapatomon sem. Jó páran itt leszünk és természetesen segítjük, bíztatjuk egymást, végigszurkoljuk a másik versenyét!”

Kelemen Krisztián, csapatvezető nagy reményekkel felvértezve, ugyanakkor versenyzőit féltő módon mesélte el érzéseit:

„Kovács Bálinttal kezdeném, hisz neki ezen a hétvégén rajtol a szezon. Most rajzolódnak majd ki az igazi erővonalak az ADAC KTM Kupában, eddig csak közös edzésen vettek részt a fiatalok. Assenben érkezik el az az idő, amikor mindenkinek élesben kell megmutatnia, hogy mit is tud valójában. Bálintot egyáltalán nem féltem, nyugodtsága és intelligenciája képessé teszi, hogy akár már a nyitófutamon is nagyot alkosson. Konkrét tervet nem fektettünk le erre a hétvégére, a bajnokság végén kellene majd minél előkelőbb pozíciót birtokolnia. Most a stabil pontszerzés lehet az elvárás vele szemben.

 

Wicca tavaly megszerezte az első helyet a női értékelésben, ez idén is nagyot dobna a pontjai számán, én azonban fejlődésnek értékelném, ha a rangsorban erőből, tudásból még ennél is feljebb tudna végezni. Ricsinek adott a feladat, a nyitó futamon elért 7. hely után örülnénk, ha még ennél is előkelőbb helyezést sikerülne szereznie – viszont nem helyezünk rá plusz nyomást, neki is türelmesnek kell lennie magával szemben. A fokozatosságot szem előtt tartva kell abszolválni az első három futamot, később lehet kockázatokat is vállalni. Sajnos nem sok jót ígérnek az időjósok a hétvégére, én annak örülnék a legjobban, ha mindhárom versenyzőm épségben befejezné a vasárnapi futamokat, a megszerezhető legtöbb ponttal.”