Gyutai Adrián: „Megfosztottak egy dobogós helytől”

Lengyelországban folytatódott az Alpok-Adria Bajnokság 2013-as szezonja. A Poznanban rendezendő két futamon Gyutai Adrián újfent bizonyította tehetségét, hiszen mindkétszer az első sorból rajtolhatott, és a most megszerzett 4., és 5. helyével immár összetettben is feljött a harmadik helyre. Mindezek ellenére abszolút nem elégedett a 22 éves paksi versenyző a hétvége történéseivel, hiszen a hátsó kerék folyamatos problémái mellett a lengyel versenybírók is mindent elkövettek azért, hogy a Tomracing Motorsport Team motorosa ne érjen el még jobb eredményt.

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, Gyutai Adrián – aki 2007 után első magyar motorosként, nemzetközi bajnoki címet nyert tavaly az Alpok-Adria 125 GP-ben – a hétvégén Poznanban folytatta szereplését az Alpok Adria Sorozat Superstock 600-as géposztályában. A 22 éves paksi motoros – aki 2010-ben éppen itt nyerte meg élete első nemzetközi versenyét – azzal a céllal várta a kétfutamos lengyel viadalt, hogy a legutóbbi cseh verseny után legalább egyszer ismét dobogóra állhasson, és összetettben minimum megőrizze az Európa-bajnokságot érő negyedik helyezését. A szabadedzéseken és a szombati időmérőn úgy tűnt, akár még merészebb álmokat is szövögethet a Tomracing Motorsport Team élversenyzője.

„Kifejezetten jól motoroztam az edzéseken, és az sem zavart meg a szombati időmérőn, hogy a tréning nagy részében vizes pályán kellett mennünk. Újra az első sorba kvalifikáltam magam, így bíztam abban, hogy a csehországi Most után ismét dobogóra állhatok. A rajtom ezúttal jól sikerült, és a verseny utolsó harmadában egyre jobban közelítettem már az élen álló két lengyel versenyzőhöz, amikor a versenybírók egy boxutca áthajtásos büntetésre kihívtak, mondván, bemozdultam a rajtnál. Így a biztos dobogó helyett ötödik lettem, ráadásul nem voltak hajlandóak megmutatni a rajtról készült videofelvételeket. A csapatom facebook oldalára felkerült végül egy felvétel, amin jól látszik, szó sem volt korai indulásról” – fogalmazott Gyutai Adrián, aki hozzátette, itthon elképzelhetetlen lenne, hogy a magyar versenybírók ennyire segítsék a hazai motorosokat külföldi ellenfeleikkel szemben, hiszen ekkor már mindenki sejtette, a csehországi Mostban a szabálytalan motorja miatt kizárt Bukowskit mindenképpen kárpótolják, hogy esélye maradjon az összetett megnyerésére.

A 22 éves paksi motorost nagyon megviselte lelkileg az igazságtalan büntetés, ráadásul a Honda hátsó kereke előbb eltört, majd a vasárnapi időmérő edzés második felében defektes lett, és ennek következtében Adrián hatalmasat bukott. Az időeredménye azonban ekkor is kategóriája 4. helyére kvalifikálta a Tomracing Motorsport Team versenyzőjét, ám kérdéses volt az indulása, mert egyrészt a korábban injekciózott könyökére esett rá, másrészt alig maradt idejük a kissé meggyötört motor összerakására.

„A csapatom fantasztikus munkát végzett, és így fel tudtam állni a startvonalra. A szombati nap tapasztalatai miatt viszont visszafogottan indultam, aminek következtében több helyezést veszítettem. Sajnos, az esés is jobban bennem maradt a kelleténél, így az első körökben csak kerestem a sebességemet. Fokozatosan jöttem egyre feljebb, és az utolsó körben a motorjával szintén küszködő Chrobák Janit megelőzve végül a negyedik helyen sikerült célba érnem” – jelentette ki Gyutai Adrián.

Csapatvezetője, Miklósy Tamás úgy véli, versenyzőjének a Poznanban tapasztalt körülményektől függetlenítenie kell magát, és örülnie kell annak, immár az új kategóriájában is a legjobbak közé nőtte ki magát hét futamot követően.

„Noha nagyon nehéz, én is félreteszem az érzéseimet a lengyel versenybírók működésével kapcsolatban, és megpróbálom objektíven értékelni Adrián Poznanban nyújtott teljesítményét. Ismét az első sorba kvalifikálta magát kategóriájában, ráadásul ezzel a negyedik és ötödik helyezéssel immár harmadik összetettben, ami fantasztikus teljesítmény élete első hatszázas szezonjában. Most már biztos vagyok abban, hogy eléri a célját, és kivívja az Európa-bajnokságon való egyenesági részvételt, de azt gondolom, ezzel a példaértékű hozzáállásával akár még ennél az összetettbeli harmadik pozíciónál is messzebb juthat”– nyilatkozta Miklósy Tamás, a Tomracing Motorsport Team tulajdonosa.

Versenynaptár

Alpok-Adria Superstock 600-as kategória (10 futam)

Május 3.-5. – Adria Raceway (Olaszország) – 7. hely
Május 24.-26. – Pannoniaring (Dupla verseny) (Magyarország) – 7. hely, 6. hely
Június 14.-16. – Automotodrom Grobnik (Horvátország) – 8. hely
Július 5.-7. – Most (Csehország) – 2. hely
Július 26.-28. – Poznan (Dupla verseny) (Lengyelország) – 5. hely, 4. hely
Augusztus 16.-18. – Automotodrom Grobnik (Dupla verseny) (Horvátország)
Szeptember 07.-08. – Slovakiaring (Szlovákia)

Az összetett pontverseny állása: 1. Daniel Bukowski (lengyel) 116 pont, 2. Chrobák János 104 pont, 3. Gyutai Adrián 80 pont, 4. Kevin Koller (osztrák) 62 pont, 5. Jiri Kleich (cseh) 53 pont, 6. Luca Tommasini (olasz) 52 pont.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*