Gyutai Adrián lett 2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzője

Élete eddigi legeredményesebb szezonját zárta idén Gyutai Adrián. A Tomracing Motorsport Team versenyzője első Superstock 600-as idényében fölényesen megnyerte a magyar bajnokságot, második lett az Alpok Adria és az IMRC nemzetközi sorozatokban, illetve a spanyolországi Európa-bajnokságon a két pontot érő 14. pozícióban végzett. A MAMS Gyorsasági Szakágának díjátadó gáláján aztán felkerült a korona a 23 éves paksi versenyző egész éves teljesítményére: a bajnoki serleg átvételét követően ő kapta 2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzője díját is.

Amikor 2013 elején Gyutai Adrián úgy döntött, hogy a rendkívül sikeres előző esztendőt követően – megnyerte az Alpok-Adria Bajnokság 125 GP összetettjét – kategóriát vált, legtitkosabb álmában sem gondolta azt, hogy az idei szezon végén eddigi pályafutása legeredményesebb idényét hagyja majd maga mögött.

A Tomracing Motorsport Team versenyzője ugyanis fellépve a Superstock 600-ba, nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi mezőnyben is maradandót alkotott. Nagy fölénnyel nyerte meg a magyar bajnokságot – valamennyi versenyen dobogóra állt, amit befejezett, míg az utolsó öt futamot egyaránt megnyerte –, míg az Alpok Adria és az IMRC nemzetközi sorozatokban a második helyen végzett. Egyedüli magyarként vehetett részt az október eleji Európa-bajnokságon a spanyolországi Albacete-ben, ahol a két pontot érő 14. pozícióban zárt.

Szombat este a Bara Hotel nagytermében felkerült a korona Adrián idei teljesítményére: Adrián a bajnoki cím mellé átvehette a 2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzője díjat a MAMS elnökétől, Hermann Henriktől.

„Azt hiszem, ezt az estét, amíg élek, nem felejtem el. Egyrészt azért, mert két hónap után újra együtt lehettem azokkal a csapatokkal és a versenyzőkkel, akikkel az év nagy részében egymással versenyeztünk, együtt jártuk a pályákat. Bevallom, már nagyon hiányzott ez a közeg. Másrészt végre a kezembe vehettem a bajnoki címemet jelképező kupát, ami csodálatos érzés volt, hiszen a legtitkosabb vágyaimban sem mertem arra gondolni, hogy ezt már az első hatszázas évemben képes leszek megszerezni. Ezen kívül ért egy nagy meglepetés, hiszen engem választottak az év legeredményesebb férfi motorversenyzőjévé, ami hatalmas megtiszteltetés számomra. Noha a serleg itt van a kezemben, de még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a sok jó velem történik. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, és mellettem volt, hiszen nélkülük sehol sem lennék” – jelentette ki Gyutai Adrián.

A 23 éves paksi versenyző már elkezdte a fizikai felkészülést a 2014-es szezonra. Arról, hogy hol, melyik sorozatban indul jövőre, még nem árul el semmit: a menedzsere folyamatosan tárgyal a jövőjével kapcsolatban. Ha mindenre pont kerül, természetesen megosztja azt szurkolóival és az érdeklődőkkel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*